Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Fagyban hurcolják a kamionokhoz CT-zni a daganatos betegeket egy budapesti kórházban

Ez a cikk több mint 6 éves.

Az udvaron álló kamionba esőben, fagyban, hóesésben kell bevinni a rákos daganatos és egyéb súlyos betegeket, akiket elvileg még mozgatni sem lenne tanácsos – számolt be ma erről riportjában a HVG.hu. A pesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet azért kényszerült erre az átmeneti megoldásra, mert éppen „szolgáltatót” váltanak CT-, MRI- és DEXA csontsűrűség-vizsgálatokra, és amíg az új cég berendezései megérkeznek a vizsgálókba, csak így képesek megoldani, hogy az ellátást folyamatos legyen.

bajcsy-zsilinszky kórház, kórház, ct, mri, egészségügy
Kép: HVG.hu

A hirtelen váltásra azért volt szükség mert az itt évtizedek óta ezeket a komoly technikai igénnyel bíró vizsgálatokat végző magáncéggel az állam mostanában felmondta a szerződést, és új cég jelent meg, amely tenderen elnyerte a vizsgálatok üzemeltetését.

A régi szolgáltató már kiköltözött, és noha a pályáztatás tavaly már lezajlott, az új cég lényegében még el sem kezdte a beköltözést a kőbányai kórház erre a célra kialakított épülettömbjébe.

Addig amíg ez meg nem történik, a kórház – a honlapján olvasható felhívás szerint – a járóbetegeket egy 13. kerületi vizsgálóba irányítja át, és csak a súlyos eseteket látja el, azt pedig az itt, a kórház udvarán parkoló kisteherautóban.

A Bajcsy-Zsilinszky kórház ideiglenes CT- és MRI-állomása / Fotó: HVG.hu

Ehhez most egy gumifedésű, fából ácsolt, meredek rámpa vezet föl, amelyen kínszenvedés feltolni a gurulós ágyakat, ráadásul a lélegeztetőgépen tartott súlyos fekvőbetegek ágyai fel sem férnek az intenzíves betegágyon erre a rámpára.

Egy névtelenséget kérő kórházi dolgozó szerint ilyen eseteknél a legsúlyosabb betegeket – jellemzően egyébként a daganatosokat – először betegágyra kell átfektetni, majd az autó bejáratánál ismét erről leemelni, és átfektetni a vizsgálóba. Elvileg egy átmozgatás is súlyos kockázattal jár ezeknek az embereknek, ezért a folyamatot jellemzően egy orvosnak is végig kell kísérnie.

A tarthatatlan helyzet vége pedig a helyszíni szemle alapján nem látszik: az új szolgáltató ugyanis a burkolatot és néhány falat is eltávolított az általa átvett vizsgálóépületből, így a felújítás és beköltözést még hosszú hónapokig elhúzódhat. Ez azért is furcsa mert egy – ugyancsak névtelenséget kérő – kórházi orvos szerint az alapvető technikai átállást a központban egy szakembergárda egy hét alatt biztosítani tudta volna.

Kép: HVG.hu

A kormányzati pályázatot elnyerő cég azonban ezekre a szolgáltatásokra nem tartott igényt.

Az új szolgáltatóról, a Kraft HD-ről jelenleg annyit lehet tudni, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá rendelt Állami Egészségügyi Ellátó Központ és az Egészségügyi Szolgáltató Zrt. választották ki tenderen, és

korábban az Orbán Viktor miniszterelnök személyi testőreként szolgáló Hajdú János által vezetett Terrorelhárítási Központnak is vállalt eddig munkákat: zubbonyokat és TEK-es pólókat gyártottak nekik.

A pályáztatásra rálátó források szerint az egészségügyi szolgáltatás terén nem kértek tapasztalatot a pályázóktól, ugyanakkor egy furcsa kitétel miatt a tízéves szerződés az utolsó három évben a kórház által könnyen felbontható, így a legtöbb más, szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező cég el sem indult rajta.

A cég a HVG-nek a kérdésekre lényegében csak annyit reagált, hogy a rámpás-kamionos megoldást

sikertörténetként értékelik.

(HVG)