Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hódmezőlázárhely vége? A Momentum széttáblázta a várost

Ez a cikk több mint 6 éves.

A város végét jelző közúti táblák lepték el Hódmezővásárhelyt ma, mint kiderült, egy Momentumos gerillaakciónak köszönhetően. Nem véletlen, hogy épp ezzel a szimbolikával és épp Lázár János városában szaporodtak meg a táblák, az utóbbi időben ugyanis tucatnyi botrányos hír látott napvilágot innen.

Csak hogy néhány példát hozzunk, ez az a Hódmezővásárhely, ahol térfigyelő kamerákat szereltek fel az időközi választáson polgármesteri címért induló Márki-Zay Péter háza elé, akit később nyilvánosan kiprédikált a helyi katolikus plébános a templomban, és ahol Lázár Tiborczal közösen találta ki, hogyan modernizálják a közvilágítást (úgy, hogy minél több pénz jusson zsebbe is) és ez is az a város, aminek a közelében minden jel szerint a Lázár család birtokába került egy rejtélyes kastély és az azt körülvevő szomszédos földek.

(A plakáton a független polgármesterjelölt Márki-Zay Péter)

Felkerült a netre egy videó is, amit amolyan werkfilmnek is nevezhetünk, mivel a táblák elhelyezésének folyamatát mutatja be egy frappáns zenei feldolgozás kíséretében. Erősen, „na figyelj te sunyi felcsúti mini Putyin, tudom, a mutyi neked rutin” sorral kezdődik a szöveg és végig rendesen odavág a kormánytagoknak, vagyis nekik: „Bajusz Laci, Kósa Lali és a többi elmebajnok,  na meg az olyan profi gátlástalan gengszterek, mint a Habony, Lázár, Szíjjártó meg a Rogán gyerek”.

Az egyik gerilla táblázó egy mondatban tökéletesen összegzi is az akció lényeget: „Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy Vásárhely a vásáhelyieké, nem pedig Lázár Jánosé.”

A Momentumosok Komáromy Gergely, azaz G Ras szerzeményére vágtak össze egy videót.