Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megállapodással ért véget a sztrájk, ami (talán) megváltoztatja a munka világát

Egyezségre jutott az IG Metall szakszervezet és a német elektromos és acélipar. Mindkét oldal megkapta, amit szeretett volna. A béremelési követelésnél akár még fontosabb is lehet, hogy az IG Metall szakszervezet elérte, hogy a munkások heti 28 órás munkahéttel tervezhessenek.

Történetük egyik legkeményebb tárgyalássorozatán van túl a német acél- és elektromos ipar. A sztrájkokkal tarkított hercehurca vége az lett, hogy a szakszervezeti és a munkáltatói oldal is megkapta, amit akart: a munkavállalóknak tehát lehetőségük van átmenetileg 28-ra csökkenteni a heti munkaóráik számát, és egy elfogadhatónak tűnő béremelést (hosszabb távon nagyjából 7,7 százalékot) is elkönyvelhetnek. Ezzel szemben a munkáltatóknak lehetőségük van munkaerőhiány esetén hosszabb időre is befogni az arra hajlandó alkalmazottakat. Tehát mindenki elégedett, bár összességében az egyezség kiharcolása nem volt gyerekjáték – és a vita komoly veszteségeket is hozott az iparnak.

Mi történt?

Közel háromszázezer ipari dolgozó fogott múlt pénteken 24 órás sztrájkba, miután szerdán és csütörtökön is százezren vettek részt az IG Metall német szakszervezet által kezdeményezett gördülő sztrájkba. A követelések között szerepelt a 28 órás munkahét is, ami, ha sikerrel járnak, megváltoztathatja a munka világát – véli a Die Zeit. A lap felhívja a figyelmet, hogy

az IG Metall (nem csak Németország, de Európa legnagyobb szakszervezete) már a múltban is többször ünnepelhetett forradalmi sikereket – nekik köszönhető például a vendégmunkások integrációja, és ők harcolták ki azt is, hogy a fém- és elektronikai ipar munkásai a szombatot otthon tölthessék.

A 28 órás munkahét alatt persze nem azt kell képzelni, hogy a lusta munkások mostantól csak három és fél napot töltenek el a munkahelyeiken: ez egy rövidtávú, két évben maximalizált lehetőség az elektromos- és acélipari munkásoknak (akik mellesleg összesen négymillióan vannak Németországban – de közülük is leginkább azokról van szó, akik több műszakban dolgoznak), amely után visszatérhetnének a teljes munkaidőhöz. Sőt, a kieső bér egy részét a munkavállaló pótolhatná, és amennyiben a rövidebb munkaidőt azért választják, hogy egy családtagjukról gondoskodjanak, akkor akár még havi 200 eurós kiegészítés is járna nekik.

Claas Tatje, a Die Zeit szerzője úgy látja, a tavaly többmilliárdos profittal büszkélkedő Siemensnek vagy Daimlernek ilyesmi miatt nem szabadna húznia a száját – a szakszervezeteknek pedig a legfőbb céljuk kellene, hogy legyen, hogy az új realitásokhoz igazodjanak, hiszen a fiatalokat mostanában már jobban érdekli az értékesen eltölthető szabadidő, mint az extra pénz. Azt gondolja, ha nem jött volna össze, akkor az ipar is szívott volna, hiszen a frissen végzettek inkább olyan munkahelyeket keresnek majd maguknak, amelyek jobban illenek az elvárásaiknak – és robotizáció ide vagy oda, továbbra is maradnak olyan munkahelyek, amelyek emberi betöltésre várnak.

A realitások talaján

A Spiegel ugyanakkor azt írja, a helyzet egyáltalán nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Taktikailag valószínűleg a béremelés lett volna a legjobb választás most egy szakszervezetnek, hiszen a német gazdaság toppon van, de évek óta nem voltak komolyabb béremelések, szóval akár adná is magát, hogy a nagy autógyártók és beszállítóik felköhögjenek párszáz vagy pár ezer eurót az alkalmazottaiknak – sőt, ennek valószínűleg az ésszerűségét se sokáig vitatnák. Szóval, ha csupán a pénzről lett volna szó, akkor simán még magasabb követeléseket is teljesítettek volna nekik. Mindeközben a német iparban továbbra is munkaerőhiány van, így a gyártók nem örülnének annak, hogyha a meglévő munkásaik is úgy döntenének, hogy kevesebbet dolgoznak.

Másrészt viszont, a közepesen keresők között a béremelés értéke nem kifejezetten magas, hiszen minden euró után, amit a munkavállaló pluszban fizet 55-60 centet az állam kap (pedig ha valaki az átlagfizetés 167 százalékát keresi, akkor ez az arány már csak 44 százalék lesz) – ennek hátterében pedig a szociális járulékok rendszere áll, amelyek reformja továbbra sincs napirenden.

A munkavállalóknak tehát megint csak az a jobb, hogyha ugyanannyi (vagy hasonló értékű) fizetésért kevesebbet dolgoznak, mint ha fizetésük csak minimálisan emelkedne. A munkáltató viszont nem biztos, hogy le tudja nyelni, hogy a meglévő alkalmazottait is rövidebb ideig fogja látni a gépszíj mögött.

A múlt hétvégi állás szerint az IG Metall egy éven belül 6 százalékos béremelést követelt. Ezzel szemben a munkaadók 6,8 százalékot ajánlottak még nem sokkal a 24 órás sztrájkok előtt, de 27 hónapra elnyújtva – ami a szakszervezet szerint így már nem sokkal haladja meg az infláció mértékét. A munkaidő heti 28 órára csökkentése kapcsán pedig a munkaadók inkább a heti 35 óránál hosszabb munkaidő vállalásának lehetőségét bővítették volna (hiszen vannak olyanok is, akik plusz pénzért többet dolgoznának) – és azt emlegették, hogy a 28 órás munkahét amúgy is jogellenes lenne.

Végülis nem bizonyult jogellenesnek, és sikerült is bevezetni: mindkettőjüknek mindkettőt, de kisebb csavarokkal.

A munkavállalóknak most lehetőségük van rá (már, ha idős rokonokról vagy gyerekekről gondoskodnak, illetve, ha több műszakban dolgoznak), hogy 35-ről 28 órára csökkentsék a heti munkaidejüket – de mindez csak átmeneti, a körülményektől függően fél és két év közötti időszakra szól, bár esetenként meghosszabbítható.

Ugyanakkor a munkáltató meg is tagadhatja bizonyos esetekben a rövidebb munkaidőt: erre elsősorban akkor van lehetőség, ha az adott gyár munkatársainak tíz százaléka kérvényezi ezt egy időben, vagy ha már 18 százalék részmunkaidőben dolgozik. Ezzel egyidőben van lehetőségük a munkáltatóknak arra is, hogy akár harminc százaléknyi munkáltatót akár heti negyven órában is foglalkoztassanak (vagy ötven százalékot, ha magasan fizetett munkásokról van szó).

A pénzek terén arra jutottak, hogy áprilisban érkezik egy 4,3 százalékos emelés, valamint egy egyszeri, száz eurós utalás, valamint jövő évtől, júliusonként folyósítanak még a munkatársaknak egy, a havi munkabérük 27,5 százalékát kitevő pénzösszeget, és (tartománytól függően maximum négyszáz eurót). Így jön ki, kicsivel több mint két év leforgása alatt, a nagyjából 7,7 százalékos emelés.

Ezen kívül, bizonyos munkavállalók esetében lehetőség nyílik arra is, hogy minden évben egyszer dönthessenek arról, mi fontosabb nekik, a pénz vagy a szabadidő: választhatnak ugyanis egy, a fenti pénzösszeg folyósítása és 8 szabadnap között.

Az autógyártók lebénultak

Az utóbbi években még nem alkalmazott 24 órás sztrájkok igencsak hatékonyak, és sokba kerülnek a gyártóknak. A szakszervezet által januárban kezdett, első körben csupán néhány órás  sztrájkok elsősorban autógyártókat és autóipari beszállítókat sújtották, múlt héten pedig összesen félmillióan szüntették be egész napra a munkát. (Ezek az emberek nem kaptak erre a napra fizetést a munkáltatóiktól, így az IG Metall egy külön erre a célra létrehozott sztrájk-kasszából pótolta a kieséseket.) Az MTI azt írja, szerdán és csütörtökön a Ford kölni üzemében például 17 ezren, a MAN Truck & Bus müncheni gyárában 7 ezren függesztették fel a munkát huszonnégy órára (a beszállítók közül a Boscht, a Magma-t és a Schaefflert említi). A pénteki napon aztán a BMW és az Audi bajor gyárai váltak teljesen munkaképtelenné, de a Daimlernek és az Opelnek is volt pár kellemetlen órája.

A dingolfingi BMW gyárban több, mint 13 ezer munkatárs sztrájkolt. Az IW Köln gazdaságelemző cég 771 és 895 millió euró közé teszi az érintett cégek veszteségeit (bár ezek részben csak átmeneti bevételkiesések).

Az IG Metall úgynevezett gördülő sztrájkot szervezett, ami azt jelenti, hogy nem egyszerre, hanem üzemenként eltérő időpontban teszik le a munkát. A péntek estig tartó akció alatt országszerte csaknem 280 üzemben volt munkabeszüntetés. A tárgyalások következő fordulója hétfőn kezdődött. A német lapok pedig meglehetősen optimisták voltak, úgy látták, hamarosan olyan megoldás születhet, amely mindkét félnek elfogadható (még ha talán nem is hoz forradalmi változásokat). Ez össze is jött. És hogy vajon a pénz és szabadidő közötti döntés megkönnyítése tényleg jelent-e valamit a jövőre nézve, azt idővel meglátjuk.

Címlapkép: IG Metall Facebook
Olvass tovább!