Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újabb visszalépések: az Együtt nem indít jelöltet a DK-s Vadai Ágnes ellen

Újabb két választókerületben, ezúttal a DK politikusai javára lépnek vissza az Együtt jelöltjei, mondta el mai sajtótájékoztatóján Juhász Péter, az Együtt elnöke és Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje.

Az Együtt elnöksége úgy döntött, egyoldalúan visszaléptetik jelöltjüket Vadai Ágnes, illetve Ráczné Földi Judit DK-s politikusok javára. Vadai az Esztergom központú Komárom-Esztergom Megye 2. számú választókerületében, Ráczné pedig Fejér Megye 1. választókerületében indult volna. Ez utóbbi az egyik székesfehérvári körzet. 2014-ben egyik körzetben sem szerepelt kiugróan az Összefogás: Vadaira 18 százalékot vert akkor Völner Pál, a szóban forgó székesfehérvári körzetben pedig 15%-kal nyert a Fideszes jelölt.

A két választókerület az MSZP és a DK novemberi megállapodása értelmében került a Demokratikus Koalícióhoz, itt tehát az MSZP már biztosan nem állít jelöltet a DK-val szemben. Juhász Péter elmondta, hogy egyetlen ellenzéki jelöltnek sincs esélye koordinció nélkül, ezért a többi pártot is arra kérik – itt elsősorban az LMP-re és a Momentumra kell gondoljunk –  támogassák Vadait és Rácznét, és törekedjenek a minél szélesebb körű választókerületi együttműködésre.

A mai nem az első olyan eset, amikor az Együtt egyoldalúan léptet vissza jelölteket: korábban az LMP két társelnöke, Szél Bernadett és Hadházy Ákos javára léptették vissza jelöltjüket, egy hete pedig az MSZP szegedi és miskolci jelöltjének adtak elsőbbséget. Hasonlóképpen nem indít jelöltet az Együtt Mellár Tamás pécsi és Kész Zoltán veszprémi választókörzetében.

A visszalépések egyoldalúak, vagyis nem képezik megegyezések részét, de a pártvezetők a liberális és baloldali ellenzéki pártok figyelmét felhívták arra, hogy szerintük vannak olyan jelöltek, ahol az Együtt jelöltje a legjobb, ezért például Csepelen 2014-ben győzni tudó Szabó Szabolcs javára érdemes volna visszalépnie a többi pártnak, és elsősorban az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikónak. Hasonlóan gondolkodik a párt több másik jelöltjéről is, például Berkecz Balázs alelnökről (Pécs) és Baranyi Krisztináról, akit Kocsis Máté ellen indítanának Ferencváros-Józsefvárosban.

Szigetvári Viktor beszélt arról is, hogy egy ma nyilvánosságra került hangfelvételen Kövér László arról beszélt, hogy 2013-ban direkt a Fidesz javára “bűvészkedtek” a választókörzetek meghatározásakor. Szigetvári szerint ezért is van szükség választókerületi együttműködésre.

Az Együtt saját listával indul a választásokon, korábbi szövetségese, a Párbeszéd pedig ma már az MSZP oldalán kampányol, így az 1% körül mért pártnak jelen helyzet szerint kétoldalú egyéni választókerületi együttműködésekre van szüksége ahhoz, hogy áprilisban képviselőket juttasson a parlamentbe.

(Címoldali kép: MTI)

Olvass tovább!