Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mégis megmenekülhet a Lukács Archívum

Ez a cikk több mint 6 éves.

Meggondolta magát a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), és a korábbi tervektől eltérően mégis fenntartja a Lukács György filozófus korábbi lakásában kialakított kutatóhelyet, a felújításhoz szükséges külső források megszerzésében pedig a Lukács György Nemzetközi Alapítvány (LANA) segítségét várja – közölte az akadémia pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a filozófus egykori otthonában elhelyezett hagyaték szakszerű feldolgozásáról és a filozófus által használt lakás felújításának menetrendjéről az MTA elnöke, Lovász László és Kelemen János akadémikus, a LANA kuratóriumi elnöke állapodott meg. A LANA február 6. után írja alá a közösen készített nyilatkozatot.

Lukács György két lakást is bérelt a fővárosi Belgrád rakparton, amelyek az V. kerületi önkormányzat tulajdonába tartoznak. Az MTA és az önkormányzat közti egyeztetés eredményeként a felek módosították a bérleti szerződést, aminek következtében a kisebbik, hatodik emeleti lakás bérleti szerződése megszűnt, az ötödik emeleti lakás, a Lukács Archívum bérlője pedig a MTA Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK) lett – írták.

Az MTA Létesítménygazdálkodási Központ (LGK) felülvizsgálta az ingatlan műszaki állapotát, és álláspontja szerint

nemcsak esztétikai, hanem komoly műszaki felújításra is szükség van. A felújítás költsége az LGK legújabb számításai szerint körülbelül 14 millió forint.

Amennyiben a LANA forrásokat, adományokat szerez a felújítás kivitelezéséhez, a pénzösszeget az akadémia kiegészíti.

(Fotó: Wikipedia)

Mint ismert, január 15-én kezdték meg a Lukács Archívum kéziratainak elszállítását, amelyek pár hét során az MTA Könyvtár és Információs Központ Kézirattárába kerültek volna át. A kéziratok kutathatósága ezzel a Belgrád rakparton berendezett Lukács Archívumban teljesen megszűnt volna. Azáthelyezés ellen nemzetközi petíciót indított a LANA, amelyet másfél ezren írták alá, köztük rangidős hazai és külföldi tudósok, kutatók. Az aláírók között van Nancy Fraser amerikai és Alex Honneth német filozófus, Gayatri Chakravorty Spivak indiai tudós, de olyan hazai nevek is, mint Heller Ágnes, Radnóti Sándor és Vajda Mihály. Múlt héten diákok is csatlakoztak a kezdeményezéshez.

 

A felújítást csak üres állapotban lehet elvégezni, de a felújítás végeztével visszakerülnek a lakásba a filozófus könyvei és a rá vonatkozó irodalom.
A felújított lakásban berendezendő állandó kiállítást az MTA Könyvtár és Információs Központ (MTA KIK), valamint az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézet közösen tervezi meg. A kiállításhoz többnyelvű vezető füzet és ismertető leporelló készül a látogatók számára – ismertették a terveket.

Kiemelték, hogy mivel Lukács György végrendeletében könyvtárát az MTA Filozófiai Intézetére, kéziratait pedig megőrzésre az akadémiára hagyományozta, a hagyaték őrzésének és feldolgozásának felelőssége az MTA-t illeti.

A könyvállományt a MTA KIK két munkatársa dolgozza fel. Ellenőrzik a köteteket leíró adatbázistételeket, és rögzítik a korábban nem katalogizált könyvek adatait. A könyvek katalógusát szintén az MTA KIK jelenteti meg. A könyveket digitalizálásra az Arany János utcai épületbe kell ideiglenesen átszállítani. A kéziratokat az MTA székház épületében, a kézirattárban dolgozzák fel. Amikor azok leírása elkészül, a katalógust nyomtatásban is közreadja az MTA KIK.