A kormány legtöbbször új mentőállomások épüléséről, új mentőautók szolgálatba állításáról vagy új munkaruhák beszerzéséről, meg persze mentős bérminimumról ad hírt, amikor az egészségügy fejlődésének látszatát igyekszik erősíteni. A valóságban azonban mentőállomások többnyire vidéken épülnek, mivel Budapest fejlett régiónak számít, a mentőautók lerobbant garázsokban várják a hívásokat, a munkaruhákat pedig maguknak mossák a mentősök.

Pókháló és kosz mindenütt, pótgumik mellett tárolt eszközök, egyszerhasználatos eszközök újra felhasználása. A borzasztó körülmények ellenére is helytállnak az Alkotmány utca 55-58. szám alatt található Buda II. mentőállomás dolgozói, ahonnan az Index most fotókat is szerzett, amelyeket itt lehet megtekinteni.

A mentőállomás dolgozói nem emlékeznek rá, volt-e valaha nagytakarítva a garázs, ahol minden erőfeszítésük ellenére áldatlan állapotok uralkodnak.

Leselejtezett öltözőszekrényekben tárolják az orvosi műszereket, tűket, branülöket, gyógyszereket, közvetlenül a pótkerekek mellett. A bevetések közben felhasznált, szennyezett orvosi eszközök egy részét, sőt, néha az egyszer használatos eszközöket is (mivel ezekből nem kapnak eleget) a mentősök mossák el, fertőtlenítik le – szintén a mocskos garázsban.

A mentőszolgálat alkalmaz ugyan egy takarító céget, ők viszont a garázst nem takarítják, csak a pihenőszobákat, az orvosi szobákat, az öltőzőket és az irodákat.

A garázs rendben tartása valamilyen érthetetlen módon a mentődolgozók feladata, ehhez viszont – ha lenne is idejük és energiájuk rá – nem használhatják a takarító cég porszívóját.

Erre a célra csak egy partvisuk és cirokseprűjük van, amivel a legnyugalmasabb, éjjel 2 és 6 közötti időszakban tudnának takarítani, amikor egyébként érthető okokból inkább pihenniük kellene. Az ő feladatuk a mentőautók tisztán tartása is, amik nem ritkán vérrel, sárral, hányással, ürülékkel szennyezettek, az autó pedig csak tisztán, újratöltve indulhat a következő esethez.

A mosogatószert, szappant és autósampont havonta porciózva kapják, ami általában nem elegendő, így nekik kell kiegészíteniük a készletet. Ez már nem is annyira meglepő ahhoz képest, hogy még a nagynyomású autómosó berendezést is az ott dolgozók összefogásának hála nyerték meg egy pályázaton, az Országos Mentőszolgálattól (OMSZ) teljesen függetlenül. A megterhelő műszakok mellett nem csak az eszközöket, az autót és a garázst kell takarítaniuk, a munkaruhájukat is maguknak mossák az egyik munkatárs régi mosógépével, a saját mosóporukkal.

A bútorok egy részét, a hűtőt és a tévét is a dolgozók dobták össze, és folyamatosan adnak össze „állomáspénzt”, amiből próbálják maguk fejleszteni, javítani a munkakörülményeiket. A dolgozók foltozgatásai persze nem elegendőek mindenre,

rendszeresen van probléma a meleg vízzel, a fűtéssel és a világítással. A felújítást hiába várják évek óta.

Ezek után joggal gondolhatjuk, a budai és még sok hasonló helyzetben lévő állomás működése csakis a mentődolgozók összefogásán, erőn felüli teljesítményén múlik. Ha nem sepregetnék a garázst, nem mosnák a munkaruhájukat, nem takarítanának autót a pihenőidejükben, nem mennének be hétvégén falat festeni, nem fektetnének pénzt és energiát az élhető munkakörülmények megteremtésébe, akár meg is ehetné a mocsok a mentőállomást új mentőautóstul, ruhástul, mindenestül. A kérdés csak az, hogy várhatjuk el ezek után, hogy száz százalékosan teljesítsenek a munkájukban?

(Címlapkép: index.hu)