Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újabb 10 százalékos béremeléssel próbálják csitítani a mentősöket

Ez a cikk több mint 6 éves.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségét (MOMSZ) arról tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója, hogy ez év január elsejétől további 10 százalékos béremelésben részesülnek a mentődolgozók, így már egy kezdő mentődolgozó fizetése is eléri a törvényes bérminimum szintjét. Sőt! Szinte már elkényeztetik őket, mivel

még bruttó 1440 forinttal meg is haladja azt. Mindez nem csak a kivonuló állományra, hanem a mentőszolgálaton belül adminisztratív, illetve fizikai munkát végzőkre is vonatkozik.

A MOMSZ így zárja Facebook posztját a béremeléssel kapcsolatban: „Ezúton is üdvözöljük a mentődolgozók anyagi megbecsültsége érdekében az eszközölt emelést, azonban nem állhatunk itt meg, és mindent elkövetünk, hogy az eddig végrehajtott ágazati béremelés mértéke a bérminimumhoz igazítva kerüljön végrehajtásra.”

A tavaly novemberi 12 százalékos béremelesékkel kapcsolatban már megírtuk, milyen problémák akadtak. Míg a kormány büszkén döngette a mellkasát, volt, akinek egyáltalán nem emelkedett a bére, de akadtak olyanok is, akik 20 vagy akár 50 ezerrel kaptak kevesebbet, mint a béremelés előtt.

Miközben az OMSZ főigazgatója levelében azzal igyekszik megnyugtatni a kedélyeket, hogy „a béremelések mellett a szakmai munka, a szakmai fejlődés segítése, a munkakörnyezet javítása, a mentődolgozók testi és lelki egészségének támogatása, és a hivatás társadalmi elismertségének javítása” a cél, a Szent Margit Kórházban betegek, hozzátartozók és ápolók (akiket emiatt kényszer-betegszabadságra küldtek) is rühvel fertőződtek meg.

Elég ellentmondásos tehát, hogy folyamatosan béremelésről, fejlesztésekről, társadalmi megbecsültségről és társaikról harsog a kormány, miközben ilyen esetek előfordulhatnak, arról nem is beszélve, hogy minden egyes egészségügyet érintő béremelést követően úgy ünnepeltetik magukat, mintha legalább 50 százalékkal növelték volna a fizetéseket és nem arról lenne szó,

hogy így végre eléri a bérminimumot egy mentős fizetése, aki egyébként emberi életekért küzd minden nap.

Az Emberi Erőforrások Minisztréiuma azt közölte az RTL Klub érdeklődésére, hogy az elmúlt két évben átlagosan 65 százalékkal emelkedett a szakdolgozók bére…na de honnan? Lehet számokkal dobálózni, 10 százalékos béremelésekkel etetni a népet a választások előtt, de bárhogy is csűrjük-csavarjuk, 2018-ban nem siker, hanem gyalázat, hogy a mentős és a bérminimum szó egy mondatban szerepel.