Segítene-e egy állami mobilvállalat a horribilis telefondíjak csökkentésében?

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a minap egy lakossági fórumon a következőket mondta: „nem sikerült azonban állami tulajdonban lévő mobilszolgáltatót létrehozni, de erről nem szabad lemondani,” majd később azt, hogy „a következő ciklusban újra meg kell próbálkozni azzal, hogy legyen nemzeti tulajdonban lévő mobilszolgáltató.” Azaz, ha a Fidesz nyeri a 2018-as parlamenti választásokat, akkor

a kormány ismét nekigyürkőzik egy állami mobilszolgáltató gründolásának.

Nem ez lenne az első kísérlete Orbánéknak arra, hogy erősítsék az állami jelenlétet a telekommunikációs piacon. 2012-2014 között már volt egy – akkor sikertelen – kísérlet egy állami mobilszolgáltató létrehozására. Az MPVI Mobil Zrt-t 2012-ben alapította a Magyar Posta azzal a céllal, hogy új szolgáltatóként a piacra lépjen és „lenyomja az árakat”. A vállalat 2014-ben megszűnt (beolvadt a Magyar Postába), miután a bíróság megsemmisítette annak a tendernek az eredményét, amelyen a vállalat megszerezte a működéshez szükséges frekvenciákat. Akkor a kormány visszavonulót fújt, nem erőltette tovább az állami mobilcéget, ám most úgy tűnik, újra napirendre kerül az ötlet. Mindezek fényében érdemes megvizsgálni, hogy vajon

szükség van-e negyedik mobilszolgáltatóra, legyen az akár nemzeti (állami), akár nem?

A válasz röviden az, hogy lehetséges, feltéve, hogy a szabályozási lehetőségek kimerültek.

A létező vállalatok magasan tartják az árakat

Hogy az új mobilszolgáltatónak (amely nyilván internet elérést is biztosítana ügyfeleinek) állami cégnek kell-e lennie, vagy sem, illetve, hogy ha nem állami vállalatként jön létre, akkor milyen esélyei lennének a piacon, valamint, hogy ha mégis állami vállalat lép be negyedik szereplőként, az milyen problémáket vetítene előre, ezek nyitott kérdések. De hogy

a piacnak jót tenne egy új szereplő megjelenése, aki felrázza egy kicsit az elkényelmesedett szereplőket, erősebb versenyt és alacsonyabb árakat hozva, az nem kétséges.

A mobilpiac, de a távközlési piac is általában, oligopol piac, vagyis csupán néhány szereplő található a kínálati oldalon. A hazai mobilszolgáltatók esetében konkrétan három.

A szereplők alacsony száma és egyéb piaci sajátosságok (fogyasztói viselkedés) miatt magas árak jellemzik a piacot.

A vállalatok nem érdekeltek az erős (ár)versenyben, a jelenlegi magas ár magas profitszintet biztosít a számukra.

A közgazdasági zsargon kartellnek hívja, ha az oligopol piac vállalatai rögzítik az árat, vagy a termelési mennyiséget, felosztják maguk között a piacot a magasabb ár és a nagyobb profit érdekében. A kartell explicit összejátszás, megegyezés, együttműködés, amit a versenytörvények (a magyar is) tiltanak, tekintve hogy a fogyasztók érdekeit erősen sértik.

Nem kell azonban explicit módon kartellt alakítani ahhoz, hogy egy oligopol piacon magasabb árak jöjjenek létre. Elég pusztán felismerni a közgazdasági szabályt, miszerint a verseny alacsonyabb árakhoz és (hasonló erejű szereplők esetében) változatlan piaci részesedéshez vezet és ehhez tartva magunkat csak „tessék-lássék” versenyezni. A hazai szereplők pontosan ezt csinálják. Az eredmény látványos: a magyar fogyasztók rekord magas árat fizetnek a mobilhasználatért.

Mobil csomagok árai az OECD országokban 2014-ben, USD-ben, vásárlóerő paritáson (100 hívás + 500 MB internet); forrás: OECD Digital Economy Outlook 2015 (Chapter 2, Table 2.2)

A mobilinternet szolgáltatás esetében sem kedvezőbb a helyzet. Egy 2016-os Európai Bizottsági jelentés szerint [1]

míg Magyarországon (és Bulgáriában) a havi költségek az (átlag) jövedelem 7%-ára rúgnak a havidíjak a szélessávú mobil internet esetében (1,2 és 4 GB), addig Ausztriában és Dániában ez kevesebb, mint 1,5%.

Szélessávú mobilinternet szolgáltatás árak Magyarországon 2016. február (EUR, vásárlőerő paritáson); forrás: Mobile Broadband Prices – Final report, European Comission 2016

Ahogy egy 2016-os OECD országjelentés a magyarországi távközlési piaccal foglalkozó része fogalmaz:

„Másik jele a korlátozott versenynek az, hogy a három mobilszolgáltató árai általában megegyeznek ugyanolyan típusú fogyasztói csomagok esetén. Hiányzik a versenyre való törekvés, hogy meghatározott fogyasztói csoportoknak versenyző árakat alakítsanak ki.” [2]

A magas árak „letörésére” nagyjából két lehetőség kínálkozik.

Az egyik az, hogy az állam mint szabályozó lép fel és vezet be a piacon olyan szabályokat (ösztönzőket), amelyek akár konkrétan (árszabályozás), akár áttételesen alacsonyabb árakat eredményeznek. A másik lehetőség a verseny élénkítése új szereplő piacra lépése (léptetése) által.

Nem vagyok szakértője a mobilszolgáltatási piacnak, de talán nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy ez esetben a piacra lépés költségei jelentősek lennének. A fogyasztók erősen kötődnek a már piacon lévő vállalatokhoz (hűségidő, márkahűség, kedvezmények), új fogyasztók tömegesen már nem vonhatók be (2016-ban 11,8 millió mobiltelefon-előfizetéssel a penetráció elérte a 120%-ot).

Az új piaci szereplőnek nehéz dolga lenne: hatalmas költségek árán tudna csak jelentős szeletet kihasítani magának a piacból, miközben a bent lévő vállalatok áraik csökkentésével (ami a jelen állapotok szerint nem fenyegeti nyereségességüket) komoly piacvédelemre képesek.

Tegyük fel, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy egy vagy több új magánszolgáltató jelenjen meg a hazai mobilszolgáltatási piacon, de a fenti okok miatt egyszerűen nincs magáncég közel ’s távol, amelyik be akarna lépni. Ebben az esetben a kérdés az, hogy a cél érdekében kell-e, érdemes-e az államnak vállalatot alapítania és annak belépnie a piacra?

Nem egyszerű a kérdés ez és nem is tudjuk itt és most megválaszolni. Még akkor sem lenne egyértelmű a helyzet, ha nem Magyarországról és nem a Fidesz-KDNP kormányról lenne szó. Magyarország esetében – különös tekintettel az elmúlt évek tapasztalataira – ilyenkor az emberben zsigeri ellenérzések támadnak fel: nem működne jól, csak a korrupciót növelné, a Fidesz amúgy is mindent államosítani irányítani akar, nehogy már ezt is, stb.

Ha elvonatkoztatunk ezektől a praktikusan adódó ellenérvektől, akkor is számos szakmai kérdés merül fel, amelyekre csak komoly elemzések képesek választ adni.

A legfontosabb kérdés(kör) az, hogy egy állami mobilszolgáltató piacra lépése és annak árai milyen hatással lennének a jelenlegi szolgáltatók áraira, piaci részesedésére, és hogy az állami mobilszolgáltató saját alacsonyabb árai mellett tud-e akkora szeletet kihasítani magának a piacból, hogy a későbbiekben állami támogatás nélkül is működni tudjon.

Ugyanis állami vállalatot szabad alapítani, akár a mobilszolgáltatás területén is, de a működési veszteségét tartósan a költségvetésből finanszírozni tilos. Ezt ugyanis az Európai Unió (versenyjoga) vélhetően tiltott állami támogatásnak minősítené, és annak visszafizetésére kötelezné a támogatott vállalatot (lásd 2012-ben MALÉV támogatása), esetünkben az állami mobilszolgáltatót.

A fenti kérdésekre komoly ágazati elemzés nélkül nem tudunk válaszolni. Mindenesetre mielőtt állami mobilszolgáltató alapításába, és esetleg egy működésképtelen vállalat létrehozásával felesleges pénzszórásba kezdenénk, érdemes a másik út, vagyis a szabályozás adta lehetőségeket is megvizsgálni.

Persze kérdés, hogy valóban szándékában áll-e a kormánynak egy olyan iparág árait csökkenteni – és ezáltal megkurtítani az ott működő vállalatok bevételeit – amelynek jövedelmeiből az elmúlt évben 54,4 milliárd forintnyi különadót szedett be (távközlési adó).

Az állami mobilszolgáltató „hebrencs” és/vagy pusztán politikai ok miatti létrehozása előtt nem árt tanulmányozni a nemzetközi példákat.

Nem biztos, hogy kell állami vállalat az árak csökkentéséhez

Vannak releváns külföldi tapasztalatok[3], amelyek megmutatják, hogy hogyan lehet más eszközöket alkalmazva növelni a versenyt és alacsonyabb árakat létrehozni.

Állami mobilszolgáltató létrehozása nélkül oldották meg az oligopol piac magas árazási problémáját Dániában, Franciaországban, vagy Szlovéniában.

Megfelelő szabályozó eszközök alkalmazásával, például a megkülönböztetés mentes hálózati hozzáférés biztosításával, el lehet érni, hogy a piacra lépés költségei csökkenjenek, és új szereplők jelenjenek meg a piacon.

Vagyis ha valaki komolyan gondolja a távközlési szektor, azon belül is a mobilszolgáltatási piac „megrendszbályozását”, azaz a fogyasztóknak kedvezőbb percdíjak, adatforgalmi díjak, és egyáltalán annak elérését, hogy olcsóbbak legyenek a mobil szolgáltatások, annak érdemes lenne körülnéznie és a nemzetközi eredményekre (jó gyakorlatokra) támaszkodnia, hátha meg lehet úszni ezt a nemzeti mobilszolgáltató dolgot.

Már ha valóban a fogyasztók számítanak és nem egyéb magán- és/vagy csoportérdekek.

[1] –   „When expressing these monthly prices as a percentage of income, the dispersion between countries is still apparent. For instance, in Bulgaria and Hungary more than 7% of income is spent on mobile broadband on handsets of 1, 2 and 4 GB, whereas in Austria and Denmark this is less than 1.5%.”

[2] – forrás: eGov Hírlevél

[3]„Annak elősegítésére, hogy új piaci szereplők lépjenek be a mobilpiacra, a kormányzatnak egy teljes sávszélességű új spektrumot (spectrum with full bandwidth) kell biztosítania egy újonnan a piacra lépő cégnek – ez az eljárás sikeresen növelte meg a versenyt Dániában, Franciaországban és Szlovéniában. Ezen túl a mobil virtuális hálózati szolgáltatók számára biztosítani kell a megkülönböztetéstől mentes hálózati hozzáférést. Ezt el lehet érni szabályozással, ahogy az Franciaországban történt, vagy a versenyjogra építve, a piaci erőfölénnyel való visszaélés tilalmát alkalmazva, ahogy az Dániában történt. Továbbá a helyi hurok átengedésének biztosítása is segítene. A befektetések ösztönzését is javítani lehet a kínálat oldal élénkítésével olyan adórendszerrel, amely nem a használatot adóztatja…” idézi a már említett OECD tanulmányt az eGov Hírlevél.

Olvass tovább!