Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Stop Soros” törvénytervezettel rukkolt elő a kormány

Ez a cikk több mint 6 éves.

Stop Soros elnevezésű törvénytervezettel rukkolt elő a kormány. Az MTI szerint, az  előterjesztés adatszolgáltatásra kötelezné az illegális migráció támogatóit, 25 százalékos illetékkel terhelné a külföldről származó támogatásaikat, továbbá lehetővé tenné, hogy az idegenrendészeti távoltartás intézményével sújtsák a bevándorlást szervező állampolgárokat.

A kormánymédiában megjelent „értesülések” igaznak bizonyultak: valóban meg fogják adóztatni a külföldről támogatott, „bevándorlásszervező” civil szervezeteket, amelyek non-profit státuszukat is elveszíthetik – erősítette meg szerdai sajtótájékoztatóján Pintér Sándor belügyminiszter.

Azok, akik külföldről kapnak pénzt, akár magánszemélytől, akár szervezettől, és az magasabb, mint a Magyarországról összeszedett pénz, a külföldről érkező összeg után illetéket kell majd fizetni. Ennek mértéke 25 százalék

– jelentette be.

A Magyar Nemzet szerint a tervezet értelmében lista készül az „illegális bevándorlást támogató” nemzetközi és hazai civil szervezetekről, és ezekre fog vonatkozni a 25%-os „bevándorlásszervezési illeték.” Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint ezeket a listákat az ügyészség fogja összeállítani.

Pintér beszélt arról is, valóban nincsen arra lehetőség hogy a magyar állampolgársággal is rendelkező Soros Györgyöt az országból „kitiltsák,” ugyanakkor a belügyminiszter szerint, ha „beavatkozik a választásokba”,

az megoldható lenne, hogy közintézményekből, kocsmákból, bizonyos területekről kitiltsák tehát az ún. „idegenrendészeti távoltartás” eszközét használhatják  esetleg ellene. Ez a schengeni határövezet 8 kilométeres körzetéből tudja Sorost kizárni.

Ugyanakkor a belügyminiszter hozzátette:

Soros Györgyről még nem hallottam, hogy ilyen akciókban részt vett volna.

A sajtókérdésre, hogy akkor Pintér szerint nincs is Soros-terv, már Kovács Zoltán reflektált, azzal, hogy ilyet ő nem mondott, csak Pintér.

A kormánypárti Magyar Idők napilap reggel szellőztette meg a tervet, hogy a kormány „Soros György kitiltásán” dolgozik, és listázná az „illegális bevándorlást szervező” civil szervezeteket. A kormány a mai sajtótájékoztatón nem fejtette ugyan ki, ez pontosan hogyan történne, de az utóbbi tervet egyértelműen megerősítette, míg előbbi sajtóértesülést lényegében pontosította.

(Címlapkép: MTI / Balogh Zoltán)