Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Dúsgazdag jobboldali elnöke lesz ismét Chilének

Ez a cikk több mint 7 éves.

A chilei államfőválasztás vasárnap tartott második fordulóját megnyerte a konzervatív jelölt Sebastián Pinera, így a 2010 és 2014 közötti ciklusa után újabb négy évet kap az elnöki székben. A jobboldali milliárdos közel kilenc százalékkal előzte meg  balközép ellenfelét, Alejandro Guillier szenátort. Ez csak azért meglepetés. Mert a közvélemény-kutatók fej-fej melletti szoros eredményre számítottak.

A demokratikus és tiszta kampányban mindkét esélyes jelölt a progamjainak az ismertetésére koncentrált, és ezeket televíziós vitákban is versenyeztették. A sok pártból álló baloldal jelöltje Guillier főként az indián kisebbség szavazatira számított és szakszervezeteket szólította meg. Pinera az üzleti képességeire tette a hangsúlyt, és az adóterhek csökkentésével a vállalkozókra támaszkodott.

Pinera nem vett részt a jobboldali Pinochet diktatúrájában tevőlegesen, de annak bukása után a diktátor pénzügyminiszterének kampányát támogatta. A Forbes szerint a világ egyik leggazdagabb politikusa az újonnan megválasztott elnök, aki a Harvardon végzett közgazdászként. Politikusi karrierje előtt volt saját tévécsatornája, repülőtársasága és focicsapata is. Régebben Berlusconihoz, mostanában pedig Trumphoz hasonlítják. Nem veti meg a milliárdosok kedvenc adócsalási formáját, az offshorozást sem.


Pinera hatalomra jutása egy újabb lépés a Dél-Amerika jobbra tolódásában.  Legutóbb Peruban, Argentínában és Brazíliában is konzervatív kormányt iktattak be.  Az elitellenesség és a centrumpártokból való kiábrándulás a kontinensen átívelő folyamatok.

(Reuters)