Magyarországon egészen extrém gondolatnak számít, hogy a hajléktalanság ellen a hosszú távú lakhatás megteremtésével küzdjünk. Van azonban egy szemlélet, az Elsőként Lakhatást, amelynek alapvetése, hogy a sikeres szociális munkának a lakhatásra kell épülnie, hiszen az embereknek sokkal nagyobb az esélye újra talpra állni, ha nem egy hajléktalanszállón vagy más tömegszálláson él.
Az Elsőként Lakhatást koncepció kidolgozója Sam Tsemberis amerikai pszichiáter, aki a munkát a lehető legproblémásabb célcsoporttal, utcán élő mentális betegekkel kezdte meg a kilencvenes évek elején. Az eredmények látványosak voltak: akik szociális bérlakást kaptak, azoknak mindössze 3 százaléka került vissza az utcára a program első 3 éve alatt, szemben az ellátórendszeri intézményekbe jutott emberekkel, akiknél ez az arány 25 százalékos volt.
A kísérletből egyértelműen következett az Elsőként Lakhatást szemlélet alappillére: az intézménybe (pl. hajléktalanszálllóba) költöztetés elkerülése.
Az elképzelés másik fontos alappillére az intenzív szociális munka, amely az érintetteket képessé teszi a lakhatásuk hosszú távú fenntartására, és arra, hogy ez a lehetőség segítsen nekik visszatalálni az önálló életbe.
Fontos azt is hangsúlyozni, hogy az elterjedt tévhittel ellentétben a hajléktalan emberek viszonylag nagy részének van annyi jövedelme, hogy hosszú távon lakásban élhessen, a háztartásvezetéshez szükséges képességek pedig a többségüknél szintén megvannak. Az olcsó és fennntartható bérlakáshoz jutás pedig nem azt jelenti, hogy bárki minden meggondolás nélkül ajándéklakásokat kapna; jellemzően bérleményekről van szó, ahol a beköltöző ügyfelek fizetik (az alacsony összegű) bérleti díjakat.
A Lakhatást Most cikksorozatot az Utcáról Lakásba Egyesület és a Mérce indította el, hogy a legégetőbb lakhatási problémák a felszínre kerüljenek, és hogy megmutassuk, az olyan lakásgondok mint a lakásszegénység, az egekbe szökő albérletárak, a kizárólag a felső osztályoknak kedvező lakástámogatási programokat helyettesíteni lehet felelős lakáspolitikával.
A sorozat elindítása egyben felhívás is a Kettős Mérce olvasóinak: ha szívesen írnál véleménycikket a lakhatási kérdésekről, ha megosztanád saját lakhatással kapcsolatos gondjaidat, küzdelmedet, ha olyan csoportnak, szervezetnek vagy a tagja, amelyik ilyen kérdésekkel foglalkozik, akkor itt a lehetőség! Küldd el írásod a [email protected] címre! (A cikkek szerkesztésének és közlésének jogát fenntartjuk.)
A szemléletet itthon az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) kezdte el elsőként fő módszertanként alkalmazni, 2012-ben, még informális csoportként, önkormányzati bérlakásokhoz segítve korábban hajléktalan embereket. Az egyesület programjainak a kiindulópontja az Elsőként Lakhatást, így elsősorban – de nem kizárólag – a közterületen (utcán, erdős területeken, stb.) élő embereknek szólnak.
A programoknak azonban nem csak az a lényege, hogy a hajléktalan emberek szállók helyett lakásba költözhetnek, hanem hogy az egyesület úgy juttatja lakhatáshoz az embereket, hogy közben önkormányzati lakásokat újít fel. Sok esetben olyan lakásokról van szó, amelyek korábban nem voltak megfelelő állapotban ahhoz, hogy szociális alapon kiadják azokat, így viszont rászorulók költözhetnek be.
Az eddigi programok mellett a Lakhatást Most Alapítvány (TESZ) az ULE-vel közösen hozta létre a Lakhatást Most! Lakásügynökség programot, valamint három lakást vásárolt meg eddig, hogy a szakmai szervezet átlátható pályázati rendszeren keresztül válassza ki a lakások bérlőit. Hamarosan indul az egyesület Mobilház-programja is, amelyen keresztül a hajléktalan embereket, önkormányzatokat és magántulajdonosként belépő befektetőket kötnek ösze, hogy a mobilházakba lakhatási gondokkal küzdők költözhessenek.
Ha szeretnéd támogatni az Elsőként Lakhatást szemléletet Magyarországon, ezen a linken tudsz adományozni az Utcáról Lakásba Egyesületnek!
Ha valaki azt gondolná, hogy az Elsőként Lakhatást koncepció össztársadalmi szinten túlságosan drága, vagy itthon megvalósíthatatlan, akkor érdemes átgondolni az alternatívákat. Ma, ha valaki lakásvesztés miatt a hajléktalan-ellátásba kerül, akkor jó eséllyel ott is marad. Rendelkezésére állnak ugyan éjjeli menedékhelyek, ahol egy-egy éjszakát eltölthet, vagy átmeneti szállások, ahol egy-két évig szobát bérelhet (többedmagával, sokszor nehezen betartható házirend mellett). Ám a rendszerből nincs kivezető út, nem segít visszatalálni a társadalomba.
Nincs lehetőség arra sem, hogy a hajléktalan emberek biztos, tartós lakhatáshoz jussanak. Nem csak azért, mert a piacon kevés ilyen ingatlan található, hanem azért is, mert az ellátórendszerben alig férhetők hozzá az ezt célzó támogatások, és a legtöbb helyen az erre irányuló pályázati források is csak átmenetileg jelentenek finanszírozást.
Pedig világos, hogy a létező ellátások minden egyes eleme pénzbe, a legtöbb eleme pedig sok pénzbe kerül. Ennek az állami kiadásnak egy része biztosan megspórolható lenne, ha a hajléktalan emberek minél nagyobb része lakásban élhetne.
Az elképzelés sikerét mutatja, hogy a kezdeményezés (angol elnevezése Housing First) az Egyesült Államokban mára már szövetségi programmá vált, és számtalan európai országban is átvették a gyakorlatot. Jelenleg itthon a hajléktalan embereket lakáshoz segítő programok még igencsak úttörőnek számítanak, pedig össztársadalmi érdek lenne, hogy a tömegszállások helyett az Elsőként Lakhatást szemléletet támogassa elsősorban az állam.
A szerző az Utcáról Lakásba Egyesület munkatársa
