Az a folyamat, ahogy az Állami Számvevőszék most leszámol a Fidesz utasítására a Jobbikkal, pár dolgot nagyon jól megmutat. Lényegében pontosan levezethető belőle, hogyan segítette elő, nem szándékos módon a rendszerváltás utáni elit azt a helyzetet, amelyben a Fidesz eljuthatott odáig, hogy kiépítsen egy hatalma érdekében bármire hajlandó pártállamot.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) lényegében egy olyan szabályozást vett elő, amit sose definiáltak, amit sose használtak. Egy olyan szabályozást, ami annyira használhatatlan volt, hogy még jogorvoslati lehetőség se volt ellene. A problémát Schiffer András posztja világítja meg:

„A probléma gyökere azonban sajnálatos módon a párttörvény huszonnyolc éve hatályos szövegében rejlik. Igaz, huszonvalahány évig senkinek nem jutott eszébe visszaélni a szabályozással. A Ptv. 4.§ (4) bek. a tiltott támogatásnál annyit mond: a párt köteles annak értékét – az Állami Számvevőszék felhívására – tizenöt napon belül a központi költségvetésnek befizetni, ill. a párt központi költségvetésből juttatott támogatását az elfogadott vagyoni hozzájárulás értékét kitevő összeggel csökkenteni kell. Az (5) bek. a tiltott nem pénzbeli támogatásról ennyit mond: ha a párt tiltott, nem pénzbeli hozzájárulást fogadott el, annak értékét az Állami Számvevőszék állapítja meg. Eljárási garanciák, jogorvoslati lehetőség sehol, miközben egy alapvető jog érvényesítése, s egyúttal a demokratikus hatalomgyakorlás egyik eleme közvetlenül sérül.”

A pártokat ellenőrző Állami Számvevőszék 28 évig nem csinált semmit. Annyira nem csinált semmit, és annyira nem ellenőrizte a pártokat, hogy senkinek fel se tűnt, ha komolyan venné a feladatát, lenne itt pár jogi gubanc.

Ez derül ki abból az interjúból is, amit az ÁSZ szóvivője adott csütörtök este az Egyenes Beszédben, ahol arról beszélt, nem érkezett hozzájuk semmilyen bejelentés más pártok pénzügyeiben történő visszaélésről, csak a Jobbikéról. Az, hogy a Fidesz 2010-es kampányköltései után feljelentés született, nem számít, mert azt a volt Fidesz-képviselőjelölt, Polt Péter által ellenőrzött ügyészség visszadobta (pedig konkrét számláról és összegekről  van szó, amik nem szerepelnek az ÁSZ-nak leadott Fidesz jelentésben), így a szintén volt Fidesz-képviselő Domonkos László által vezetett Állami Számvevőszék nem gondolta azt, hogy vizsgálnia kell ezeket. És ezt nehéz is számon kérni, mert tényleg az volt a gyakorlat az elmúlt 28 évben, hogy nem vizsgáltak semmit.

Ha az elmúlt 28 évben az Állami Számvevőszék valóban ellenőrizte volna a pártok költéseit, elszámoltatta volna őket, ezek a fenti lyukak a szabályozásban, a hiányosságok az eljárásban rég kiderültek volna. ÉS a Fidesznek most nem lenne esélye visszaélni velük.

De nem ez történt, a pártok egyszerűen ledílelték azt, ledílelik folyamatosan 27 éve, hogy többet költenek, illegális támogatásokat kapnak, nem vallanak be támogatásokat. Nem szabályozták magukat, és mi sem követeltük eléggé, hogy szabályozzák magukat.

A Fidesz pedig nem csinált mást, mint szépen kihasználta a hatalmát, és azt a lehetőséget, amit ő maga, de a többi párt is fenntartott neki az elmúlt 28 évben azzal, hogy nem szabályozták magukat és ezt a területet. Amit meghagyott neki az elmúlt 28 év intézményesült korrupciója.

Pedig ez a mozzanat vissza- visszaköszön az elmúlt években. A védtelenül hagyott, elinflált, kizsigerelt, az elmúlt 28 év pártpolitikai harcaiban kifáradt és kiüresített intézményeket szállja meg sorban a Fidesz, a társadalom ellenállása nélkül, és a pont e folyamatok révén hiteltelenné vált politikai pártok tiltakozásának ellenére.

A pártállam pedig így egyre közelebb kerül hozzánk, ha még nincs is itt. A diktatúra nem egy olyan fogalom, ami vagy van, vagy nincs, hanem egy olyan alagút, amellyel egyre mélyebbre lehet menni, és mi ezt tesszük, és nem tudhatjuk, hol van a vége.

És a fenti folyamatok révén megyünk egyre beljebb és beljebb. Ki hitte volna 8 éve, hogy a Fidesz egyszerűen megszállja az Alkotmánybíróságot, megemeli a taglétszámot, elveszi döntési lehetőségeinek egy részét, és olyan emberekkel tölti fel, akiket nem is lehetne jelölni? Hogy bezárat egy olyan baloldali újságot, mint a Népszabadság, vagy úgy semmisít meg egy szerkesztőséget, mint az Origóét? Hogy az ügyészség pontosan úgy fog ugrálni, pontosabban úgy fog lapítani, ahogy Orbán mondja, hogy nem marad a bíróságokon kívül olyan hatalmi ág, állami intézmény, amit ne foglalna el a pártállam. Mindenhol fideszesek ülnek.

A kormánypárt nem csinál mást, mint kihasználja az elmúlt 28 év összes dühét, csalódottságát, és ezek mentén foglal el minden lehetséges intézményt. Hiszen minek is állna ki az átlagpolgár az Alkotmánybíróságért, ha soha nem látta, érezte, értette meg, magyarázta el neki senki, hogy ez miért fontos?

A demokrácia és annak intézményei ugyanis nem maguktól lesznek fontosak, hanem ha azzá tesszük őket a polgárok számára. De nem tettük.

Ehelyett a polgárok azt láthatták, hogy elitküzdelmek zajlanak a politikában, minden fél egyre korruptabb lesz, és egyre kevésbé foglalkozik az ő életével. A médiában megjelenő botrányok egyre elidegenítették őket, miközben a közbeszédben egyre kevesebb szó van politikai megoldásokról.

Korábban is ebbe az irányba haladt a folyamat, de 2010 óta egyre durvábban erre halad a helyzet (ami nem a magyar politika sajátossága), és egyre inkább a felháborodást generáló bulvárügyek, a politikusok jól bemutatható bénázásai, a korrupció uralják a napirendet. Ez pedig az átlagpolgárokat egyre inkább eltántorítja a politikai részvételtől, a beszólástól. Egyre távolabb kerül tőlük, a napi életüktől ez az egész.

Márpedig megvédeni akkor fogják a tömegek a demokratikus intézményeket, ha várhatnak tőlük valamit. És a demokráciát csak tömegek tudják megvédeni, az intézmények maguk nem, de ha rosszul működik a demokrácia, és senki se akarja megjavítani, vagy senkinek sincs elegendő hitele ahhoz, hogy javítást követeljen, és hogy a tömegek számára ez hihető, átélhető, vagy az övék legyen, akkor pusztulásra van ítélve, kiszolgáltatva az önkénynek.

Pontosan ezért fordítani csak úgy lehet mindezen, ha nem utóvédharcokat folytatunk egy-egy rothadó intézmény védelmében, hanem hitet adunk egy olyan demokrácia működéséhez, amely nem csupán az eliteket tudja megvédeni.

Ahol a devizahitelbe belerokkant családnak nem az a válasz, hogy miért nem olvastátok el az apró betűs részt, hanem nincs apró betűs rész, és amelyik bank ilyesmivel próbálkozik, azt megbüntetni az állam, amely a demokrácia és a népuralom szolgálatában áll.

Ahol a demokrácia nem azt jelenti, hogy négy évenként odamennek a politikusok a szegényekhez krumplit osztani a szavazatokért, hanem mindenkinek van krumplija, és a kisgyerek, aki szegénységben nő fel, el tudja képzelni, hogy a demokrácia lehetőséget ad ahhoz, hogy egyszer ő lehessen a krumplitermelő.

A demokrácia visszaállításához szükséges hit akkor van meg, ha az egyes embereknek is megvan a hitük abban, hogy saját életük jobb lehet, van jövőjük. Attól a biztonságérzettől, hogy a demokrácia, az állam megvéd minket a nálunk hatalmasabbakkal szemben, és lehetőséget ad arra, hogy álmodozhassunk, legyenek terveink, jövőnk, legyen hatalmunk a saját életünk felett.

Magyarország tragédiája az, hogy ma olyan szereplő, akinek ereje lenne, aki hiteles lenne, nem kínál ilyen alternatívát. Nincs olyan demokratikus alternatíva, amely a demokráciát a tömegek védelmeként értelmezné. Igazából semmilyen alternatíva sincs a Fidesz pártállamával szemben.

Így pedig az önkény ellenállhatatlanul töri az utat, és nekünk csak a segélykiáltás marad, és a következmény nélküli mondatok arról, hogy ha most nem állítjuk meg az önkényt, legközelebb mi lesz? De azokat, akiknek sose volt hatalmuk, akiket magára hagyott a politika, már régen nem érdekli ez a kérdés. Hiszen számukra semmi se változik, hiába megyünk beljebb az alagútban, számukra ez, a demokráciánk, ugyanolyan lényegtelen lesz, mint eddig volt.