Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az MSZP megígérte, hogy bocsánatot kérnek a szegényellenes intézkedésekért, aztán nem lett belőle semmi

Ez a cikk több mint 6 éves.

Még októberben tartott a mindenkinek járó tisztességes lakhatásért küzdő  Város Mindenkié csoport egy kerekasztal-beszélgetést, ahol a pártok képviselőit kérdezték lakhatással kapcsolatos programjukról.

Ezen a rendezvényen Korózs Lajos, az MSZP szociálpolitikusa azt mondta, pártja 100%-ban egyetért az AVM által javasolt szociálpolitikai intézkedésekkel. Erre azzal szembesítették, hogy a párt jelenlegi elnöke, a XI. kerület volt polgármestere, Molnár Gyula még kerületi vezetőként speciel pont az ellenkezőjét csinálta a most megígért javaslatoknak. Illetve a XIII. kerület jelenlegi MSZP-s polgármestere is hajléktalan-mentes övezeteket jelölt ki.


Korózs válaszul megígérte, kitapossa párttársaiból a bocsánatkérést a korábbi hibákért, és az érvényben lévő rendelkezések visszavonását. Mindezt pedig november 15-ei határidővel. Mivel ez nem teljesült, most három héttel később, A Város Mindenkié nyílt levelet írt az MSZP politikusának:

Tisztelt Korózs Lajos!

Október 11-én szerdán a budapesti Gödör Klubban A Város Mindenkié csoport „Lakhatási 6×6” című nyilvános eseményén Ön azt nyilatkozta az MSZP nevében, hogy pártja egyetért az AVM 6 pontban megfogalmazott minimumprogramjával.

Arra is ígéretet tett, hogy november 15-ig intézkedik azzal kapcsolatban, hogy

  • Molnár Gyula pártelnök nyilvánosan bocsánatot kérjen a „hajléktalan-mentes övezetek” bevezetésére irányuló kampányáért;
  • a XIII. kerület MSZP-s vezetése visszavonja azt a helyi szabályozást, amely tovább növeli azokat a kerületi területeket, amelyeken büntethető a hajléktalanság.

Az Ön által vállalt határidő már több, mint két hete lejárt. Reméljük, hogy igazat mondott akkor, amikor az MSZP támogatásáról biztosította az AVM 6 pontból álló minimumprogramját, és akkor is, amikor külön kérdésre még egyszer megerősítette, hogy a pártja hivatalos álláspontját képviseli.

Az AVM teljes nyílt levele itt olvasható. 

Megkerestük az MSZP-t is, amint válaszolnak, frissítjük a cikket, vagy a válasz függvényében újjal jelentkezünk.