Nem tiszta, honnan szedte Schmidt Mária a blogjára kirakott interjút

Újabb komoly mérföldkőnek szánhatta a Soros György elleni globális harcban Schmidt Mária, hogy saját blogján közzétette azt az interjút, amit állítólag Anne Applebaum amerikai-lengyel történész vele készített. A publikáció pontos célja nem ismert, de mint a Terror Háza igazgatója bevezetőjében írja:

Anne írásaiban az elmúlt években annyi méltatlan támadást intézett régiónk és Magyarország ellen. Meg akartam érteni: mi változott gondolkodásában, miért nem fontos többé a számára ennek a térségnek a függetlensége, szabadsága…

Applebaum ugyan régebben rendszeresen írt Magyarországról és ezekben a cikkekben kritizálta is az Orbán-kormányokat, azt viszont nem tudni hol és mikor intézett “méltatlan támadást” a régió ellen. A hosszan idézett beszélgetés, amelyben már az is rendhagyó, hogy az interjúalany blogján lát napvilágot először, végül Soros György körüli vitákra fut ki. Ezek során Schmidt többek között azzal érvel Soros mérhetetlen amerikai befolyása mellett, hogy az NBC televíziós csatorna Saturday Night Live egyik szkeccsében is azzal viccel: Soros megvette a Demokrata Pártot Washingtonban.

Fake news?

A hosszú és tagolt beszélgetés leiratáról azonban még az is kiderülhet hogy részben vagy egészében fabrikáció. A megjelent cikk nyomán ugyanis Széky János, az Élet és Irodalom rovatvezetője Twitteren kérdezett rá Applebaumra, mégis milyen körülmények között zajlott le ez a beszélgetés.

Applebaum válaszolt is. Mint elmondta, egy készülő hosszabb cikkéhez, esetleg könyvéhez készített háttérinterjút, és nem érti “mi volt Mária célja ezzel a cikkel”, hozzátéve hogy úgy látja, ez valamiféleképpen szerkesztett verzió lehet, de még le kell fordíttatnia magának angolra, hogy megértse, miről is van szó.

Míg sokszor hangoztatott, és jócskán leegyszerűsítő, oroszellenessége és antikommunizmusa miatt Applebaum régen jobboldali kedvenc volt, mostanában egyre hevesebben kel ki a magyar kormányfő oroszbarátsága miatt. Legutóbb, november 6-án a Washington Postban megjelent cikkében Applebaum egyenesen “neobolseviknek” nevezte Orbán Viktort, akinek szerinte semmi köze a nyugati szélsőjobboldalhoz vagy konzervativizmushoz.

Olvass tovább!