A Fidesz mindig is szeretett a kereszténységről és a kereszténység nevében beszélni. Orbán Viktor épp kedden utalt arra, hogy az ő kormányzása bizony isten kegyelméből való. De amióta a „fenyegető migránsveszély” van a Fidesz-KDNP kommunikációjának a középpontjában, azóta megerősödtek olyan retorikai elemek is, mint a „keresztényüldözés”, melyről nemrégiben kétnapos konferenciát is tartottak. Tavaly szeptember óta keresztényüldözési államtitkárságunk is van, és a kormánypárt(ok?) valamelyik fejese időről időre elejt egy-egy kereszténységgel kapcsolatos mellveregetős mondatot.

A keresztény hit védelme olyan magas fokozaton pörög, hogy a belső felforgatók sem úszhatják meg, ahogy azt maga Ferenc pápa is megtapasztalhatta (volna – ha érdekelné őt, hogy mit áhítatoskodik Semjén miniszterelnök-helyettes úr, vagy mit fröcsög épp Bayer Zsolt).

Az nem meglepő, hogy a folyamatos riogatás szükségelt valami pozitív elemet is, a fenyegetettség sulykolásához kell valami, amit azok a fránya valakik fenyegetnek, amit meg kell védenünk.

A menekültek démonizálásához kell valami angyali is, amit közös erővel védünk, és ez – a kormánypártiak szavai szerint – a kereszténység, a keresztény hagyományunk.

Az viszont már kicsit meglepőbb, hogy a magyar emberek többsége nem töri össze magát, amikor ezeket a hagyományokat éltetni, gyakorolni kell, és saját politikai gondolatai sem túl gyakran egyeznek meg a kereszténység által hirdetett tanokkal. Bár a népszámlálásokon a társadalom tagjainak többsége persze besorolja magát valamilyen felekezethez – kb. a 70 százalék a római katolikushoz például –, de a hétköznapi gyakorlatok szintjén már más a helyzet.

Épp hétfőn jött ki a Závecz Research kutatása, amely szerint a magyarok 78 százaléka egyetért azzal, hogy az abortuszról az érintett nő saját elhatározása alapján döntsön. A nők saját testük fölötti önrendelkezésének ilyen módon való elismerése egyáltalán nem egyeztethető össze például a katolikus tanokkal. Szintén 70 százalékot meghaladja azok aránya, akik helyeslik az eutanáziát a gyógyíthatatlan betegek esetében.

Egy tavasszal publikált nemzetközi felmérésből azt is tudjuk, hogy a teljes népesség csupán 9 százaléka, és a magukat katolikusoknak mondók 12 százaléka jár heti rendszerességgel templomba, további 8/10 százalék azok aránya, akik legalább havonta egyszer. A teljes népesség 16, a katolikusok 20 százaléka imádkozik naponta, és más vallásos gyakorlatok is hasonló számokat mutatnak. És többségben vannak azok, akiknek a vallás nem túl fontos, vagy egyáltalán nem az.

Innen nézve azonban első látásra nem érthető, hogy a közvélemény rezdüléseit egyébként közelről ismerő, mindenről házi mérést készítő Fidesz mégis miért tolatja a vallásos, konzervatív, tradicionalista szekeret.

Valóban igaz, hogy lemérnek mindent, de a Fidesz ezzel párhuzamosan a felszínes mérések mögé nézve a politikai teret is aktívan alakítja, a politika paramétereit, igazodási pontjait is próbálja meghatározni. A keresztényüldözés és a kereszténységre való hivatkozás szintén egy ilyen politikateremtő eszköz a kezükben.

A 2010 óta kiépített Orbán-rendszer egyik alapvető tulajdonsága a politika újravarázsosítása.

Felvilágosult elmék persze lenézően csak összeesküvés-elméletekről és manipulációról beszélnek, ami persze igaz is, csak közben mindez pusztán a felszín kapargatása.

A modernitás elvileg a világ és benne a politika varázstalanításáról szólt. Minden racionálisan felfoghatóvá, lemérhetővé és kiszámíthatóvá vált – ezáltal pedig biztonságossá is. Legalább is ezt mondja az elmélet. A gyakorlat ugyanis az, hogy világszerte fellángol a boszorkányoktól, zombiktól, kislányokat feláldozó népcsoportoktól vagy épp idős milliárdosoktól való rettegés. A világ egyik legfejlettebb országában ma is milliók tagadják az evolúciót, és hisznek a kreacionizmusban. Ez éppen úgy a modernitás terméke, mint a statisztika, a racionalitás és az agysebészet.

A politika újravarázsosítása általában olyan időszakokban történik, amikor erősödik a létbizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, a világ bonyolultnak tűnik, normái összeomlanak. Amikor a rendszerek, amelyekben élünk, gyökeresen megváltoznak, a régi magyarázatok hamisnak tetszenek, az új rendszer szabályai, paraméterei, működési mechanizmusai érthetetlenek.

A magyar társadalom egy ilyen konstans átalakulásban van több évtizede, a késő Kádár-kor „spontán privatizációitól” egészen a 2008-as világválságig. És a Fidesz legfőbb tehetsége abban rejlik, hogy otthont tud adni a bizonytalanságnak, varázsosítani tudja a politikát.

Nem tud jól kormányozni, nem tud megoldást adni a problémákra, de látja, hogy mit tartanak problémának az emberek, és tud ezekre új, varázslatos magyarázatokat adni úgy, hogy azok ráadásul a saját politikai érdekeit is szolgálják. A menekültek-Soros-keresztényüldözés-hanyatló nyugat összefüggő elméletkomplexum ezt a varázsosító szerepet tölti be. Tényszerűen semmi nem igaz, de ahogy az elmúlt napokban több fideszes is elmondta a „Brüsszelben tapasztalja-e, hogy a Soros-terven dolgoznak?” kérdésre: attól igaz az egész, hogy nem bizonyítható.

Az egész keresztényüldözéses történet sem attól izgalmas a Fidesznek, mert a magyarok annyira törődnének a kereszténységgel. Hanem azért, mert több szempontból is beleilleszkedik a politika varázsosításának folyamatába.

Egyrészt nyilván beleilleszkedik az egész sorosos-migránsos sztoriba, az „ezt védjük mi” dobozba. Ez a pozitív „mi” a negatív „ők”-kel szemben. Másodsorban magyaráz: megfejti, hogy miért volt botrányosan szar az elmúlt 20-25 év nagyon sok embernek. Magyarázatot ad a veszteségélményre: üldöznek. Üldözik azt, amit megszoktunk, amit ismerünk, ami otthonos.

Végső soron a varázslatossá tett politika bonyolult gazdasági és társadalmi folyamatoknak ad nevet, ha már gyógyírt nem ad rá.

És azt hiszem, a megnevezés a dolog legfontosabb mozzanata.

A bonyolult globális összefüggések, tőke- és népmozgások világában, ahol a világ egyik részén kipukkadó ingatlanbuborék képes egy több ezer kilométerre lévő ország egész gazdaságát romba dönteni, és ahol egy irodából elindított drón vagy egy új bánya emberek ezreit képes menekülésre késztetni, a megnevezés képessége a legnagyobb hatalom.

A szómágia és a mágikus szavak – amelyek egyszerre magyaráznak meg minden problémát, miközben érzelmi töltetet is hordoznak, félelmet vagy épp otthonosságot sugallnak – tehát könnyen a teljes politikai tér szervezőelveivé változhatnak.

Erejük nemcsak magyarázó és érzelmi hatásukban rejlik, hanem abban is, hogy a történelem nagy erői által tehetetlenné bénított embereket újra cselekvő alanyokká változtatják – leküzdhető ellenfelekre és megvédendő értékekre aprítva le a nagy történelmi folyamatokat.

A varázsosított politika ellen puszta cáfolattal épp ezért küzdeni sem lehet. Az „alternatív tények” és manipulációk cáfolata nem elegendő, mert a cáfolat által a szómágia által cselekvőképességgel felruházott emberek újra a tehetetlenségbe süllyednének vissza.

Politikai ellenállítás nélkül, és a varázsosított politikai retorikával szembeállított szolidáris, cselekedni képes, magabiztos, önmaguk fölött rendelkező közösségek megszervezése nélkül a cáfolat is pusztán a cáfolni kívánt megnevezés erősítése lesz.

Ahogyan e sorok is ehelyütt.

(Címlapfotó: MTI / Balázs Attila)