Meg lehet előzni egy mesekönyvvel a gyerekek szexuális bántalmazását? – Interjú a Lili és a bátorság szerzőivel

Hiánypótló és tabudöntögető mesekönyv jelent meg szeptemberben közösségi finanszírozásból. A Lili és a bátorság a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bántalmazás témáját dolgozza fel mese formájában, a könyv prevenciós céllal készült. Még májusban indítottak a készítők kampányt a könyv kiadásához szükséges összeg összegyűjtésére, ami néhány nap alatt össze is gyűlt, ráadásul a kitűzött célt a végösszeg simán meg is haladta. A könyv szerzőivel, Paulik Mónikával és Vincze Zsuzsival beszéltünk.

04_2.jpg

képrészlet a Lili és a bátorság című könyvből, illusztráció: Varsányi Pál

A könyv megjelenéséhez szükséges egymillió forint alig 5 nap alatt összegyűlt. Meglepett, hogy ennyire gyorsan meglett az összeg?

Vincze Zsuzsi: Engem meglepett.

Paulik Mónika: Én gondoltam, hogy össze fog gyűlni, de azért ez az öt nap meglepett.

VZs: Fogalmunk se volt, hogy milyen lesz a fogadtatása, úgyhogy hálistennek ezek szerint van rá igény.

PM: Arra most nagyon kíváncsi vagyok, hogy azon a szűk rétegen túl, akik összeadták a pénzt, mert alapból vevők voltak rá és könnyű volt őket első körben megtalálni, van-e másokban is igény a könyvre?

Mert azért voltak kritikusabb hangok is, hogy miért kell a gyereket ilyesmivel traktálni, mondván, ez nem neki való téma.

Tehát érkeztek a könyvre negatív visszajelzések is?

VZs: Megpróbáltuk felmérni, hogy a körülöttünk lévők mit szólnak hozzá, és nyilván vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy a szexuális bántalmazásról nem kell ilyen célzottan és direkt módon beszélni a gyerekkel. Hogy elég, ha egyszer majd beszélnek a témáról, ha úgy adódik. De amióta megjelent, azóta nem tudok róla, hogy lett volna negatív visszajelzés a könyv kapcsán. Nyilván aki nem nyitott rá, az nem is fogja megvenni. Remélem, hogy aki meg nyitott rá, annak tetszeni fog.

PM: Sokakban, akikkel gyerekkorukban nem esett meg ilyesmi, vagy nem hallottak maguk körül ilyenről, fel se merül, hogy ez a probléma létezik. Mert oké, most már egyre több cikk jelenik meg a témában, egyre több botrány robban ki, tehát most már gyakrabban hallunk ilyen esetekről, de sokaknak nem egyételmű, hogy ez igenis egy létező jelenség, és nem is ritka.

Ez a mese egy elég nehéz és nyomasztó történetet dolgoz fel. Mennyire értik meg kisgyerekek, hogy pontosan miről van benne szó?

PM: Nyomasztó mese szerinted?

Felnőttként szerintem igen.

VZs: Igen, ezt nehéz felnőtt fejjel tudni nekünk, hogy egy gyereknek mennyire nyomasztó ilyet olvasni, ezért is vontunk be pszichológusokat. Nem akarunk rosszat okozni, nyilván nem ez a célunk. Én azt gondolom most a szakvélemények alapján, hogy máshogy gondolkodunk erről a témáról mi, felnőttek, mert nekünk már van valamiféle tapasztalatunk ezzel kapcsolatban, tudjuk, hogy hova tud ez kifutni. De egy gyerek, akinek ez az egész jelenség új, nem feltétlenül kapcsolja hozzá azokat a negatív jelentéseket, amiket mi már igen.

PM: A mese elején is írjuk, hogy neked felnőttként vannak áthallásaid a mesében, de ez a gyereknek nincs ott, mert nincs meg az a tudása, ami a felnőttnek megvan.

Én felolvastam a kislányomnak, meg már másoktól is érkeznek a visszajelzések, hogy hogyan reagáltak gyerekek a mesére. És maga a mese nekik csak egy izgalmas történet, tehát önmagában szerintem nem terhel meg. Jó a végkicsengése, akár az is lehet rá a reakció, hogy hol a folytatása?

Nem is önmagában az a lényeg, hogy a gyerek, ha elolvassa a mesét, akkor képbe kerüljön. Nem azzal kell szembesíteni a gyereket, hogy vannak elmebeteg felnőttek, akik kihasználva a hatalmukat őt abuzálhatják, egyszerűen tisztában kell lenni egy-két dologgal, amitől, hogyha ilyen helyzetbe kerül a gyerek, tudja, hogy ez egy nem oké helyzet, és hogy lehet nemet mondani és segítséget tud kérni.

Tehát nem azt mondjuk neki, ha kimész a játszótérre, akkor elvisz a zsákos bácsi, nem ezzel a megközelítéssel és nem is magáról az abúzusról kell beszélni a gyerekkel, hanem olyan dolgokról, amik tisztába teszik, hogy a teste az övé, hogy vannak intim testrészei, azok pláne az övéi, azok felett ő rendelkezik.

Egyáltalán nem azt mondom, hogy könnyű beszélni ezekről a dolgokról egy szülőnek, hiszen nem akarjuk megijeszteni és nem is szabad megijeszteni a gyereket. Ezért is van a könyvnek egy mese része és külön egy szülőknek szóló része. Ott nagyon jól össze van szedve, hogy mi az, amiről érdemes beszélni.

És mi az, amiről egy szülőnek érdemes a mese olvasása után beszélgetnie a gyerekkel?

VZs: Arról, hogy a gyerek teste a sajátja, ő birtokolja, és beleszólása van abba, hogy ki mikor és hogyan ér hozzá. Ez nem feltétlenül csak a fehérneműszabály által fedett testrészekre vonatkozik, hanem akár egy nem kívánt puszira vagy ölelésre is. Nem azt mondom, hogy ez abúzusnak számít, de ez egy nem kívánt érintés.

Szó van arról a könyvben, hogy mi az a jó titok, rossz titok. Nagyon sok elkövető azt mondja a gyereknek, hogy „ez legyen a mi titkunk” és ne beszéljen róla senkinek. Ebben az esetben értenie kell a gyereknek, hogy a titoktartást felül kell bírálnia és fel kell ismernie, hogy ez egy rossz titok, tehát erről beszélni kell, segítséget kell kérnie egy felnőttől, akiben megbízik.

PM: Meg magukat a testrészeket érdemes a nevükön nevezni. Mi ugyan nem használtunk végül semmilyen elnevezést a könyvben, mert mindenki máshogy hívja őket, fütyi, kuki, punci, de jó, ha a szülő beszél róla, ha van valami elnevezése. És hangsúlyozni kell, hogy ezekre a testrészekre más szabályok vonatkoznak. A kezedet megfoghatja valaki, vagy megmutathatod a tanítónéninek, hogy koszos a kezed, de ugye volt az az eset, amikor lehúzatták a teljes osztállyal a nadrágjukat, hogy kinek kakis a feneke. Ez is egy szexuális visszaélés. Ilyenre is kell gondolnia egy szülőnek, hogy ilyen esetben tudnia kell egy gyereknek felülírnia a tanári hatalmat. Ehhez nagyon erősnek és nagyon tudatosnak kell lennie egy gyereknek. Nagyon beléje kell ivódnia, hogy ez az ő teste, és nem mutogatjuk a fenekünket csak azért, mert rám parancsolt a tanárnéni.

VZs: A szülőnek is van üzenet a könyvben. Konkrétan az, hogy higgyünk a gyereknek! Ha elmesél egy ilyen történetet, akkor ne legyintsünk rá, hanem igenis vegyük komolyan és nézzünk utána, hogy miért mond ilyet.

PM: Az egyik pszichológus mondta, hogy ha csak a szülők elolvassák a könyvet, akkor az már egy nagy előrelépés ebben a témában.

 

07_1.jpg

kép a Lili és a bátorság című könyvből, illusztráció: Varsányi Pál

Mi van akkor, ha egy gyereknek a kezébe kerül, és egyedül elolvassa, szülő nélkül? Annak is lehet szerintetek pozitív hatása?

PM: Szerintem akkor csak egy mesének fogná fel. Meg a rossz titok, jó titok rész eléggé szájba van rágva. Szerintem nem jönne le neki az abúzus téma egyáltalán.

VZs: Illetve lehet, hogy kérdések fogalmazódnának meg benne. Én azért úgy képzelem, hogy egy gyereknek a fejében gondolatokat ébreszt ez a történet. És akkor van egy apropó, aminek kapcsán tud szülőhöz fordulni és tudnak róla beszélni. Megnyit esetleg egy kaput, ami eddig zárva volt.

Iskoláknak javasolnátok a könyvet?

PM: Hát, ez tök nehéz. A hivatalos válasz erre az, hogy nem, mert ha valaki érintett, az újra traumatizálódhat egy ilyen mesétől, és egy iskolában lehet, hogy nincs olyan helyzetben a gyerek, hogy szóljon, hogy ja, bocs, akkor én kimennék.

De például Németországban már óvodai szinten szóba kerülnek ezek a témák, találtam olyan oldalakat, ahol óvodapedagógusoknak ajánlják, hogy hogy vegyék elő, miről beszéljenek. Tök jó volna, ha itt is már az óvodában előkerülne ez a téma.

Szociológusként foglalkoztatok korábban a kiskorúak szexuális bántalmazásának témájával?

VZs: Nem, abszolút amatőrként kezdtük ezt el. Inkább csak felmerült bennünk, hogy kellene egy ilyen könyv magyarul is, ami ezzel a témával foglalkozik. Először azt gondoltuk, hogy külföldön keresünk egyet és lefordíttatjuk, körül is néztünk Bécsben,de annyira egyik sem tetszett, vagy nem találtuk elégségesnek, és akkor gondoltuk, hogy jó, akkor írjunk egyet.

PM: Én a NANE-val (Nők a Nőkért Egyett az Erőszak Ellen Egyesület) dolgoztam, de ott inkább 18+-os párkapcsolati erőszakkal foglalkoztunk. Ott is nagyon előjött, hogy a saját testünk feletti rendelkezés gondolata mennyire nincs jelen az emberek fejében, még abban a korban se. Hogy csak azért, hogy szeressenek, hogy ne utasítsanak el, használom a testemet. A gyerekkorban kialakult tudatos „a testem az enyém” mentalitás segíthet akár abban is, hogy tinédzserkorban, fiatalkorban jobban kezeljék ezeket a helyzeteket a fiatalok.

A történetben a bántalmazón kívül csupa támogató felnőtt van Lili környezetében, épp ezért lehet pozitív a történet végkifejlete. De nagyon sok gyereknek nem ez a tapasztalata, nincs kihez fordulniuk, ha baj van. Szerintetek az ő történetükhöz hasonlót érdemes lenne mesében átadni?

VZs: Amikor elkezdtük írni a könyvet, az első változat kicsit keményebbre sikerült. Most az a terv, hogy ez a verzió azoknál lesz használható, akik átéltek már ilyet, akik már traumatizálódtak. Náluk például hasznos lehet az első változat, ha szakemberrel együtt foglalkoznak a mesével.

De azért nem egy varázsszer ez a könyv, mindent ebben a témában nem fogunk vele megoldani. A megjelent változatot az fogja megvenni, aki eleve nyitott rá, aki támogatni akarja a gyerekét. De akár óvónők vagy tanítónők kezébe is kerülhet, szerintem az is hasznos lehet. Én például az oviban odaadtam a gyerekvédelmi felelősnek, hátha segít, ha esetleg ilyen problémával találkozik.

PM: Van a gyerekeknek egy segélytelefonszám meg egy segítségnyújtó telefonos alkalmazás is a könyvben, ez nem a szülőknek szóló részben van. Ha nincs támogató felnőtt, akkor még mindig ott van az a telefonszám.

kép a Lili és a bátorság című könyvből, illusztráció: Varsányi Pál

Tudatos döntés volt, hogy kislány és nem fiú a főszereplő?

VZs: Fiúval kezdtük. De tudatos döntés volt, hogy végül lány lett. A statisztikai adatok alapján döntöttünk így, mégis csak valamivel nagyobb százalékban érintettek a lányok.  

PM: Meg csak azért, mert lány a főszereplő, még fiúknak is szól a történet. Persze ez a dolog is nyilván a szülők fejében dől el, hogy olvasnak-e fiúknak lány főszereplős mesét.

VZs: Valahol ez már egy dupla tabudöntögetés lett volna. Elsőre lehet elég az is, hogy ezzel a témával foglalkozik a mese. Lehet, hogy az már túl sok lett volna, ha még fiú is a főszereplő.

Mostanában rengeteg olyan hír látott napvilágot, ami gyerekek bántalmazásával kapcsolatos. Szerintetek hogyan lehetne rendszerszinten jobban kezelni a megelőzést?

PM: Szerintem az, hogy az óvodapedagógiai képzésben és a pedagógusképzésben nincs szó a témáról, nagyon megdöbbentő. Hallottam olyan esetről, hogy egy iskolában arra, hogy egy kisfiú kvázi leszopatta magát egy másik gyerekkel az volt a reakció, hogy kirúgták a gyereket, és nem arra gondoltak, hogy úristen, ezzel a gyerekkel mi történhetett, hogy ilyet játszik, és hogy milyen komoly problémák lehetnek vele. Beszéltem olyan sráccal, aki most felnőttként próbálja a gyerekkori abúzust feldolgozni. Nála családon belül derült ki, hogy ilyesmit játszik, és ott sem jutott eszébe senkinek, hogy ez egy égbekiáltó jel, hanem kvázi egy összetört tányér szintű hülyeségként volt kezelve, mintha rosszaságot csinált volna. A legenyhébb feltételezés az lenne, hogy mondjuk filmben látott ilyet, de az is abúzus, egy gyereknek ilyen filmet nem volna szabad látnia.

Szóval ilyen alapvető szinten sincs meg ez se az emberek tudatában, se a pedagógus- és óvodapedagógiai képzésben. Én szociális munkát és szociálpolitikát is tanultam, és mi se tanultunk ilyesmiről. Az alapképzésben sincs benne – bár lehet, hogy azóta igen, remélem. A gyermekekkel kapcsolatba kerülő szakembereknek ismerniük kell a bántalmazás alapvető jeleit, észre kell tudniuk őket venni. Ezen kéne változtatni.

Mi az, amit a könyv megjelenésétől vártok?

VZs: Nyilván azt, hogy minél nagyobb példányszámban elfogyjon. Nem a profit miatt mondom, hanem mert azt szeretném, hogy az üzenet minél több családhoz, gyerekhez eljusson.

PM: Tök jó lenne átvinni azt, hogy amilyen ijesztő ez a téma, amennyire ez gyomorfeszülést okoz egy szülőnek, annyira egyszerű dolgokkal is sok mindent tehetünk azért, hogy szexuális jellegű visszaélés és bántalmazás elő se fordulhasson.

Van a környezetnek is szerepe abban, hogy hogyan alakulnak ezek a dolgok. Például ha kirúgnak ilyesmi miatt egy gyereket az osztályból, kell, hogy legyen ott legalább egy szülő, aki feláll, hogy feltegye a kérdést, hogy biztos ez a legjobb megoldás? Sokkal szélesebb körben kéne ilyen alapvető ismereteknek elterjednie.

Ez a cikk a ti támogatásotokból készült el.

A Mérce cikkeit ingyen olvashatjátok, de nem ingyen készülnek, hanem a ti támogatásotokból és a mi munkánkból! A Mércét nem támogatják pártok, oligarchák, hanem 100%-ban az olvasók hozzájárulásából működik, ez biztosítja a függetlenségünket, és pont ezért csak akkor maradhatunk fenn, ha te is beszállsz!

Kattints és támogasd a Mércét rendszeres havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal, hogy tovább működhessen és még jobb lehessen!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

Olvass tovább!