A szerelmet, a családot definiálja úgy a Mandiner szerzője, Szilvay Gergely a cikkében, ahogy neki és a kormánypártnak is a legkényelmesebb, azaz: papa, mama, gyerekek. Szilvaynak most onnan jutott eszébe a család és a szerelem magyar állampolgárok millióit kizáró definíciója, hogy a Momentum közzétett egy a nyugati konzervatív trendnek megfelelő videót arról, hogy szimpatizánsait és párttagjait várja a július nyolcadikai Budapest Pride-ra.

Fotó: Neil Patrick Harris amerikai színész férjével és gyerekeikkel.

„A szerelem: férfi és nő. A család: papa, mama, gyerekek.” – írja a Mandiner konzervatív szerzője. Érdekes definíció ez nekem. Anyám egyedül nevelt fel, mi így voltunk egy család, a befizetetlen számlákkal, a kikapcsolt villannyal, a hóvégi zsíroskenyérrel együtt. Az utóbbi felsorolásnak is az volt az oka, hogy időtlen idők óta így tekintettek a magyar döntéshozók a családra: papa, mama, gyerekek, és így élt mindig is relatív szegénységben a gyereküket egyedül nevelő anyák és apák nagy része. Mert ebből a káros definícióból kiindulva a magyar állam nem támogatja őket eléggé.

De ők is családok. Én is családban nőttem fel, ott volt a nagymamám, a nagybátyám, a nagynéném, az unokatestvéreim, akik szintén a család tagjai voltak, számíthattunk, és számítunk egymásra. Most is itt van a barátnőm, a kicsi lányom, és az ő családjuk is. Szeretetben élünk, szerencsések vagyunk – nem mindenkinek ilyen a családja.

Pedig nem élünk házasságban a barátnőmmel, csak szimpla párkapcsolatban, egy gyereket nevelve. Ami ugye Magyarország Alaptörvénye szerint nem is család, hiszen nem vagyunk házasok. Mi azért családként tekintünk magunkra: számíthat ránk Gitta, a gyerekünk, és mi is számíthatunk rá, most is, amikor szeretetre van szükségünk, és akkor is, ha majd felnő. Ez a család definíciója. Az összetartó szeretet, a közösség.

A Mandiner szerzőjének és az Alaptörvénynek az állításával szemben a család nem egy definíció kérdése, a család szó önmagában semmit se jelent és semmit se ér. A tartalom számít, amit család alatt értünk, és amit mindennap megélünk. És a lényeg az lenne, hogy ezt feltöltsük pozitív tartalommal minél több családban.

Hogy beszéljünk a negatív tartalmakról, és ezeket csökkentsük minél több családban. A családon belüli erőszakot, a családalapítás egzisztenciális terheit. Ma már pontos számadatokkal tudjuk bizonyítani, hogy a szegénységben felnövő gyerekek mekkora hátránnyal indulnak. Ha családról beszélünk, erről is beszélnünk kell.

A család nem önmagában érték: akkor értékes a tagjainak és a társadalomnak is, ha jól működik.

A család biztonságot és szeretetet tud adni, lehetőséget és tudást. Az államnak azt kell támogatnia, ösztönöznie, hogy a család ezeket adja meg minél több ember számára, és ne félelmet és erőszakot, ne visszatartást és elnyomást. Ez az a tartalom, amivel fel kell tölteni a családot, mint a társadalom közösségeinek egyik alapegységét.

Teljes tévedés és a lényeg kikerülése, amikor arról beszélünk, kit illet meg a család, és nem arról, hogyan működik jól egy család. Az pedig egyenesen abszurd, amikor valaki azt definiálja, mi a szerelem, és az kit illet meg.

Ismerek meleg párokat, akik csodálatos otthont teremtenek a gyereküknek, és hetero párokat, akik borzasztót. Ismerek meleg párokat, akik egymással bizalomban, szeretetben élnek, családként gondolnak egymásra, és a családtagjaik is családtagként gondolnak rájuk és párjukra is. És ismerek hetero párokat, akik szenvednek párjuk családtagjainak gyűlöletétől. (Persze ez működik fordítva is).

Tényleg az lenne a kérdés, kit illet meg a szerelem és a család, és nem inkább az, hogy hogyan tudna minél több biztonságot, szeretetet és lehetőséget adó családot és szerelmet  támogatni Magyarország?

A családokon keresztül ugyanis az állam számos, az egész társadalom számára hasznos dolgot tehet: csökkentheti a szegénységet, a tudás- és képességhiányt, növelheti a mobilitást, amire igazán szüksége van ennek az országnak. Persze ehhez szakítani kéne a családot szűken, a leggazdagabbak családjaiként értelmező mostani politikával.

A Mandiner cikkében persze a legviccesebb az, ahogy ezt a tényleg fontos kérdéskört Szilvay egy jó SZDSZ-ezéssel téríti el. SZDSZ-es tempóval vádolja a Momentumot (8 évvel az SZDSZ megszűnése után, egy olyan rendszerben, amelynek Habony Árpád a spin doctora, ne már…), hogy rögtön beszorítsa a vitát a pártpolitika mezejébe, ezáltal behozva a jól berögzült lemezeket.

Miközben, ha megnézzük Fekete-Győr András videóját, legtöbb elemében David Cameron korábbi konzervatív brit miniszterelnök melegházasság melletti kiállásának koppintása a szöveg. Azért az durva állítás lenne, hogy Cameron és a brit konzervatív politika is az SZDSZ reinkarnációja lenne.

Szilvay szerint nagyképű, beképzelt, egyoldalú a Momentum Pride-on való részvételre felhívó videója, miközben az üzenet nem kér semmit Szilvaytól, és nem állítja, hogy az ő álláspontja butaság lenne.

Ebben a történetben az a nagyképű és egyoldalú, aki veszi a bátorságot és megmondja, hogy én és anyám nem voltunk egy család, aki csak és kizárólag a saját értelmezése szerint akarja definiálni emberek kapcsolatait, rájuk erőszakolni az ideológiáját. Beképzelt és egyoldalú az az Alaptörvény is, ami az Alkotmányban akarja definiálni, hogy ki a család és ki nem.

Mindezt pedig teszik úgy, hogy már a vitát is eltérítsék arról a kérdésről, ami a lényeg lenne: hogy hogyan éljünk jobban, hogyan élhetnénk jobban? Mit kell tenni azért, hogy a családok, a párok, az egyének jobban éljenek, és rajtuk keresztül az egész ország? Pedig ez kicsit fontosabb probléma, mint hogy Szilvaynak nem tetszik, hogy egy párt, amire sosem szavazna, kimegy, vagy nem megy ki a Pride-ra.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!