Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Józsefváros és a baloldal – Kocsis Máté Josefstadtja és választásai

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

2008-ban költöztem Józsefvárosba, rá egy évre választották meg polgármesternek a fideszes Kocsis Mátét. Miután több barátom is a kerületben lakott, és akkor már 8 éve a fővárosban laktam, így nem akkor jártam ott először, amikor a hirdetéseket böngésztem. Meglehetősen rühelltem a „nyóckerezést”, ahogyan a szegénység romanticizálásában sem láttam semmi előremutatót. Ugyanakkor lényegében véve okkal kérdezhette meg az erre járó, hogy van-e gazdája a kerületnek?

1206063_314accad9678a25ee64eeb1f2c931780_m.jpg

Fotó: Nagy Attila / Index

1993 óta a 2012-ben elhunyt Csécsei Béla, SZDSZ-s polgármester volt a kerület „gondnoka”, aki 2009-ben egészségügyi állapota miatt lemondott. Szabad szemmel is látható volt, hogy az elmúlt évtizedekben Józsefvárosban élni nem volt egy főnyeremény, ide költözni ritkaság és/vagy a csóróság jele volt, a „hol laksz” kérdése pedig állandó magyarázkodást igényelt. Sokszor hoztak haza este vidékről, és a szüntelen érvelésbe belefáradtam, hogy „nyugi, itt lehet hagyni a kocsit, meg hát úgyse férne be a lakásomba”. Szegénység, néha okkal, néha kevésbé „devianciának” tekinthető utcai jelenségek, ki tudja hova, de eltűnő szomszédok, mobilitás-képtelen, reménykedni sem akaródzó generációs újratermelődése az alsó-középosztyálybeliségnek (jobb esetben). Ez volt a nagy panoráma, ha elindultunk a Körúton befelé. Éppen ezért megmagyarázni is nehéz lenne, hogy milyen teljesítmény alapján választották meg újra Csécseit annyi éven keresztül.

Aki egy kicsit is letapogatta a józsefvárosi miliőt, azt tudhatja, hogy itt a „törésvonalak” kuszák. Etnikaiak, etnikain belüliek, továbbá középosztály vs. alsó-középosztály. Ésatöbbi. A lépcső- és bérházakon belül nem csak osztályharc folyik, hanem azok nem ritkán etnikai csetepatékba torkollanak. Ezen a környéken ezek az árkok olyan mélyek, hogy belekezdeni sem lehet abba, hogy „a neoliberalizmus és a büntető államként létező önkormányzatok korában kérem, értse meg, hogy mi nem ellenségek, hanem…”. Jó párszor megpróbáltam ilyesmiket lépcsőházi konfliktusban (mint békítő) előadni, de „jobb”, ha nálamnál még sokkal több nyugalommal bírók és támadhatatlan tisztaságot felmutatni tudók segítenek ebben (itt például Bolba Mártára gondolok, rá még visszatérünk).

Nem volt nehéz arra sem rájönni, hogy ilyen sok évnyi „nyócker” után az itt élők Josefstadtot akarnak. Ez a lényegében szubkultúrájában, helyeiben és miliőjében mindinkább a Belvároshoz vagy a bulinegyedhez csatlakozó Palotanegyedben nem jelent különösebb gondot, a korábban az egy négyzetméterre eső szotyihéjak számában mindent vivő Mátyás téren viszont annálnehezebb volt/lesz. De 2009-ben teljesen világos lett, hogy Józsefvárosnak „polgári” és rendpárti fordulata következik. Ezt pedig egyelőre honorálják az itt élők, s bár nem volt érvényes anno a kerületi kriminalizációs népszavazás, de Kocsis nem is ezért kezdeményezte, hogy az legyen.

Az azóta is sok mindennel támadható és támadott Kocsis, és a kerületi Fidesz gyakorlatilag karcolások nélkül jön ki az ingatlan-elpasszolásokból, a szociális szigort és kriminalizációt erősítő rendeletekből, az AVM-s aktivisták semmibevételéből, a baráti-politikai hálózat alkalmazásából, stb. Karcolás nélkül. S ezt nem azon kell lemérni, hogy vasárnap „jelöltjük”, Sántha Péterné simán hozta (ennek okairól lentebb) Józsefváros legnehezebb, szociálisan egyik leginkább zorkó, politikai aktivitás terén értelmezhetetlen kerületét, benne olyan utcákkal, mint a Dobozi, a Lujza vagy a Dankó. Ez csak jelzés, de nem bizonyíték. Ahogyan az sem, hogy 2014-ben a felemás koordinációval induló baloldali, liberális jelölteket tönkreverték a fideszes önkormányzati képviselők, néhol megalázó eredménnyel. Ez utóbbi azért nem lehet ismérv, mert halomra indultak el a kerületiek, jó ideje a házfelügyelők helyére érkezett közös képviselők, boltosok, és úgy általában véve a helyiek számára teljesen ismeretlen jelöltekkel.

Józsefváros akkor jobboldali megerősítést nyert. Ez az új Józsefváros pedig inkább a már említett Jozefstadt. Ennek feltételei voltak a már fent jelzett negatívumok, ahogyan az is, hogy Kocsis Máté társadalmi életet éljen a kerületben. Ez alatt azt értem, hogy nincsen olyan közösség – már ami mögött nem feltételezhető szerinte a baloldal/TASZ/Soros/mittomén –, amellyel ne lenne kapcsolata. Ezeket szolgálja (jelen esetben kompenzálja vagy támogatja), látogatja, tud az ügyeikről. Mindazokéról, akiknek van beágyazottságuk, hátterük, és nyilvánvalóan a helyi osztálykonfliktusok (ki)éleződésekor polgári(bb) és „tisztább” Józsefvárost akarnak. A „tiszta” Józsefváros képet a helyiek egy jelentős része pedig Kocsishoz köti. Míg a baloldal, a nem kocsisisták is tiszta Józsefvárost akarnak, úgymint család- és nem pitbullbarátot, drogprevencióval és nem eldobott tűkkel kezelt placcokkal telit (Kocsis e téren [is] rosszul nyúlt bele a rendszerbe), közösségi normákkal erősített gangokat és nem kilakoltatott családoktól kongó szobákat, de x év után mégis „a Máté” csinálta meg. Na, persze, nem az előbbieket, hanem amit a kerületiek egy sokasága x évnyi „kosz, szemét és bűn” után „tisztának” tart és gondol.

Kerület ilyen gyorsan talán nem változik, mint mostanság a Józsefstadt. Minden, amit elítél egy baloldali – és amit többször ünnepel egy liberális – a késő kapitalizmus rendszerében (airbnb-kalózkodástól dzsentrifikációig – aminek kerületi felpörgésének „jobboldali” következményeiről két kerületi lakos így ír), mind Kocsist és szociálpolitikáját erősíti. A dzsentrifikáció következtében kiáramlik a fizetésképtelen lakos a területről, és helyére bejön, aki soha nem költözött volna ide vagy bérelt volna kecót, de „végre söprik őket, korrekt”. Családok tűnnek el valahova nemtudomhovaországba, s helyükre nem a Ferenc téri szociálisan érzékeny költözik, hanem aki a „cigók”, a „dopemanek”, a „narkósok”, a „piszok” miatt nem jött volna ide. Korábban többe került volna őt ide behívni, de most, hogy a kerület rendpárti – és lakossági felhatalmazással bíró – fordulata megtörtént, már ő is meg tudja ugrani a kerülettel kapcsolatos bizalmatlanság szintjét. És a helyiek egy része nem az erőszakos kilakoltatások miatt, hanem valami tehetetlenség miatt, de felsóhajt. Ki így, ki úgy. Ez van, és legalább ez van.

Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Kocsisék valószínűleg úgy gondolkodhatnak: persze, tudjuk, hogy Bolba Mártának és szövetségeseinek igaza van bizonyos kérdésekben, mi is tudjuk, hogy mit és miért csinálunk, de azt is tudjuk, hogy a roncstársadalomba süllyedés határának még felette lévők egy jelentős része támogatja is – ezer (akár nem jogos) okból kifolyólag –, amit teszünk. S míg egy választás során felhatalmazást, többséget akaró civilek agendájukkal és nyelvükkel csak egyeseket képviselnek, addig a többség és az új Józsefváros hívei között Kocsisnak lesz nem kevés szavazója. Ezt sajnos jól látják a polgármester környezetében. Pedig az igazság azok oldalán van, akik a lakhatási kérdést, és mindazokat az ügyeket helyezik ön- és politikai képük középpontjába, amelyeket Bolba Márta, és más kerületben más Bolba Márták helyeznek. De a csapda az csapda. Akár Kocsis állítja, akár a civil politizálás.

Ma ugyanis úgy áll, hogy a kerületen belüli osztálykonfliktusok nem polarizáltak, hanem egyes csoportoknak más és más ügy a fontos. Mindig igaz az, legalábbis sokszor, hogy ha egy (szerintünk legégetőbb) társadalmi kérdést teszünk a középpontba és egy társadalmi csoportot reprezentálunk, akkor a többség elveszhet. Ez nem azt jelenti, hogy előbbieknek nincs legitimitásuk, véletlenül se magyarázzuk félre. Olyan emberek, akiknek én bokájáig sem érek, követik el azt a hibát, hogy politikai képviselet terén olyan nyelvvel és agendával lépnek fel, amelyekkel nem lehet többséget elérni, sem egyéniben nyerni. Holott ma – 2017 Magyarországán – nincsen második hely. És ez csak részben azért van, mert az ellenzéki nyilvánosság bántóan fegyelmezetlen akkor, amikor mindenkiből messiást csinál, és saját várakozásait akarja rátestálni másokra, ahogyan mások saját ügyeikből akarnak „az” ügyet csinálni.

Bolba Márta 100 százaléknyi emberi, tiszteletreméltó (mikor mondanánk egy kampányra ilyet?) helytállással, segítői pedig fáradhatatlansággal álltak bele az utóbbi hetekbe, miközben Dopeman – aki kétségkívül kevesebbet tett, tesz és fog tenni a lakhatási és saját válságaikkal küzdőkért, mint Bolba – egy lényegében nulla kampánnyal (lényegében), pusztán tévés ismertségéből, és ami éppúgy fontos (lehetett), egy másféle kerületi hátteréből fakadóan, több szavazatot kapott. De ez nem azt jelenti, hogy jobban érti a kerületrészt, sőt a kerületet, mint Bolba, hanem azt jelenti, hogy Bolbáék rájöttek Kocsis sikerének kulcsára (erről lentebb a „többségi kérdésnél”). De nem használták.

Csak mellékes, hogy az elején is tudni lehetett, hogy a fideszes nyer. „Technikailag” is, ha valahol, akkor e kerületben pontosan tudják „adatbázis” szintjén, hogy ki mit gondol a másikról, ki kinek a spanja, ki a „vélemény” a helyi – akár etnikai – közösségekben. A fideszes jelölt a szociális területért felel, mint alpolgármester (pfff), vagyis jól tudta használni a felhalmozott tudást, hogy a javára fordítsa. A láncszavazás pedig láncszavazás – nem tudom, mennyire ment át a hír, hogy csalás miatt feljelentést is tettek, azt viszont tudom, hogy egy láncszavazást kiterjedt aktivistahálózattal jól lehet „dokumentálni”.

Amit értenünk kell, hogy Józsefváros minél inkább Jozefstadt lesz, annál nehezebb lesz a helyzet 2019-ben. Mai tudásunk alapján okkal gondolhatjuk azt, hogy a nem fideszes jelöltek, akárcsak 2014-ben, úgy 2019-ben is csak a kompenzációban bízhatnak. Még akkor is, ha a kerület polgármestere nem Kocsis lesz. Mert Kocsisék sikerének a kulcsa, hogy Józsefvárosban van egy (jelentős) támogatottsága annak, hogy az osztálykonfliktusok egyre bonyolultabbá váljanak, hogy – akárcsak országosan pár kérdésben – helyben is könnyebben létesíthessenek koalíciókat a csak egyes ügyek mentén jelentkező aktivistákkal, pártokkal szemben. S ez nem a józsefvárosi lakosok, vagy az ügy mentén, „közösségszervezésben”, amolyan „közösségszervezésszerűen” gondolkodók hibája, hanem annak köszönhető, hogy Kocsis előtt olyan volt a kerület (reprezentációja), mint amilyenről Dopeman rappelt huszoniksz évesen, és hogy itt az osztályviszonyok osztálykonfliktusok is egyben.

Csak akkor állhat itt a baloldal versenyben, ha azon a nyelven is beszél és mutatja meg magát, ami a hely sajátja, és ami a többség felé mutató választói közösséget feltételez. Mikecz Dániel egy, a civil politizálás esélyeiről szóló írásában így fogalmaz: „Az AVM olyan szervezeti struktúrát hozott létre, amelyben az érintett lakhatási szegénységben élők és hajléktalan emberek is aktívan részt tudnak venni. Az így képviseltek azonban olyan társadalmi helyzetben vannak, hogy abból önmagában nem lehetséges jelentős választói tábort építeni.” Idézem ezt úgy, hogy AVM-s új baloldali aktivisták nélkül ez az ország még szegénységében is szegényebb lenne. Ha ők nincsenek, úgy pár (jó pár) családnak ma annyi. Így ahogy mondom.

De ha a baloldal akár egy kerületben, akár egy kerületrészen, akár országosan újra el akarja érni, hogy ne szülessenek ilyen blogbejegyzések, akkor többséget kell akarnia. Többségi nyelven. A többségi nyelv soha nem rasszista, nem kriminalizációs, nem ellene van valakiknek. A többségkonstruálás nem a „cél szentesíti az eszközt” elismerése, hanem a politika, a képviselet és a felhatalmazás összhangba hozása az elvekkel. Erről szokott gyakran lemondani a politikai baloldal (lásd a migráns- és menekült kérdést, a Fidesz finanszírozására való támaszkodást, kettős mérce alkalmazását morális ügyekben, a paternalistázást). Mármint vagy a képviseletről, vagy az elvekről, vagy azok nem egymás kárára történő összhangba hozásáról.

De a baloldal mindenkié, nem egy csoporté.

Józsefvárosnak nincsen lelkésze az önkormányzatban, viszont a reformáció évében egy lelkésznő megmutatta, hogy a hitnek van ereje. Józsefváros számíthat rá és aktivistáira, a politikát pedig velük együtt nekünk is újra kell gondolni bármelyik kerületben is élünk.

Ez így tovább nem fog menni.

Böcskei Balázs

A szerző józsefvárosi lakos, politológus

Olvass tovább!