Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az eleven jog fája – Gulyás Márton és Varga Gergő ítéletéhez

Ez a cikk több mint 3 éves.

Gulyás Mártont és Varga Gergőt elítélték. „Helyes” – mondják sokan – „rendnek kell lenni; és egyébként is, mit érünk el azzal, ha festékes flakonokat dobálunk?” Valóban, mit érünk el vele? A dolognak semmi jelentősége nincs, a festéket másnapra letörlik, az esetet elfelejtik, és Gulyás Márton nem lenne több, mint egy kevés fantáziával megáldott graffitiművész. És mégis, a hatalom fejvesztve rohan megállítani a rendbontást, elfogni a festékdobálókat és azonnal bíróság elé állítani őket, mintha pusztán ezen múlna a rend, mintha Gulyás festékes flakonjaiból a káosz és anarchia szelleme fröccsenne szét az utcakőre. Miért retteg a hatalom ennyire ezektől a látszólag értelmetlen, következmények nélküli performanszoktól?

bie_5793-e1492108667471-1024x576.jpg

Fotó: Bielik István/24.hu

Gulyás és Varga esete teljességgel érthetetlen. Józan ésszel nehéz felfogni, hogy egy politikai nézeteit festékdobálással kifejező embert miért kell napokig étlen-szomjan fogva tartani. Miért kell egyiküket az éjszaka közepén hét rendőrnek elhurcolni a lakásáról – hány közönséges utcai firkálóra törte rá az ajtót egy féltucat rendőr, akik még csak nem is a szabad véleménynyilvánítás jogát gyakorolták? Miért kell aztán lóhalálában el is ítélni őket, időt sem hagyva a védelemnek a felkészülésre?

Ezek nem pusztán ironikus kérdések, melyekkel rá akarunk mutatni az eljárás mélységesen igazságtalan voltára. Ténylegesen nehéz felfogni, hogy miféle érdeke fűződik a hatalomnak ahhoz, hogy ezeket a rendbontó elemeket kézre kerítse. Miféle veszélyt jelentenek ők az államhatalomra? Lehet persze mondani, hogy az eljárás pusztán a magyar jogrend szabályait követte, és fölösleges mögötte politikai indokokat keresni – lehetne ezt mondani, csak senki épeszű ember nem mondja ezt.

Hiszen még ha az eljárás betűről betűre követte volna a törvényi előírásokat, azt akkor sem tarthatnánk függetlennek a fennálló hatalom politikai érdekeitől. A magyar jogrend ugyanis mára nem egyéb, mint a kormány hatalomgyakorlásának és politikai érdekérvényesítésének eszköze – ezt éppen annak a törvénynek, a lex CEU-nak az esete mutatta meg napnál világosabban, amelynek aláírása miatt Gulyásék tüntettek. A magyar jog ma nem létezik másért, mint hogy a kormány érdekeit kiszolgálja és ennek érdekében egy hét alatt, egy nap alatt tetszés szerint átalakítható; a bíróság pedig – ezt meg épp Gulyásék esete mutatja meg – mindehhez készséggel asszisztál. Ez persze a hatalmi ágak szétválasztásának végét jelenti – de erre nem most került sor.

Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Jó ideje itt fekszünk mind – az egész magyar társadalom – az eleven jog fájáról lehullva, átszövi az életünket ez az embertelen rend, amely nem a nép által önmagának adott törvény, amivel élő közösséggé szervezi magát, hanem az uralom halottmerev, megmásíthatatlannak tűnő rendje. Efölött látszólag nem mi rendelkezünk, nekünk csak annyi jut, hogy megpróbálunk alkalmazkodni, kimódolni, hogyan élhetünk itt túl – mert itt élni nem, legfeljebb túlélni lehet –, de a helyzet megváltoztatása nem áll hatalmunkban.

Ahogy Varga Gergő mondta: ez a rend nem értünk, hanem ellenünk létezik. Itt fekszünk mind, földre nyomva, mint Gulyás Márton a Sándor palota előtt; tehetetlenül egy olyan hatalom kezében, ami mindenről rendelkezhet; a tanulmányainkról, a munkánkról, a családunkról úgy dönt, ahogy akar. Holnapra bezárathatja az egyetemeinket, a kórházainkat, bűncselekménnyé minősítheti a véleménynyilvánításunkat. Uralja a jelenünket, elrabolja a jövőnket, átírja a múltunkat, mi pedig tehetetlenek vagyunk ellene.

És mégis ez a rendszer, amely látszólag bármit megtehet velünk, reszket félelmében, ha két budapesti aktivista festékes flakonokkal kezd dobálózni; bilinccsel, rablánccal, börtönnel fenyegeti, szorítja, fogja azokat, akik látszólag a közelébe sem jutottak annak, hogy a hatalmát megrengessék. Ugyan mit számít egy ekkora erőfölényben lévő rezsimnek, hogy ki mivel dobálózik? Ugyan mi változhat meg attól, hogy beszíneznek egy középületet? A rendszer a leghatározottabban úgy látja, hogy tulajdon léte forog kockán. És ebben igaza van.

A rendszer hatalma ugyanis látszat; uralma addig teljes felettünk, ameddig elhisszük, hogy tehetetlenek vagyunk vele szemben. A hatalom és az erő, amellyel a rendszer eltiporja a népet, pusztán abból származik, hogy a nép gyengének hiszi magát; és semmivé foszlik abban a pillanatban, amint a nép sokasága felismeri, hogy maroknyi elnyomójának valójában semmiféle eszköze nincs arra, hogy meghunyászkodásra kényszerítse, hogy a mi közreműködésünk nélkül tehetetlenek velünk szemben.

A hatalomnak ahhoz, hogy túléljen, megmaradjon, ezt az alapvető igazságot kell elfednie a szemünk elől. Minden eszközzel fenn kell tartania a hazugságot, hogy tehetetlenek vagyunk; és halálos veszélyt jelent rá minden eldobott flakon, minden független újság, minden rigmus, amely akár a legjelentéktelenebb módon is, de felmutatja az igazságot – hogy a hatalom voltaképpen semmi, és mindenható uralma az életünk felett illúzió. Ezért ront rá és üldözi minden erejével a látszólag értelmetlen és következmények nélküli megmozdulások szervezőit, ezért ítéli el rohamvágtában az egyszerű festékdobálókat. Ezért retteg – és joggal teszi.

Egy nap visszanézünk erre az egészre és felidézzük, ahogy Varga Gergő ott áll a bíróság előtt, körülvéve a rendszer uralmának megkérdőjelezhetetlen jelképeivel, megannyi egyenruhással több napi fogva tartás után, kiszolgáltatva a hatalom kénye kedvének. És mégis képes röhögni egy Soros-viccen; mégis képes az arcába röhögni a rendszernek és felfedni annak végtelen abszurditását. Mikor ezt az abszurditást, a hatalom magáról alkotott hazugságait már semennyi erőszak, fogság, fenyegetés nem tudja fenntartani, mikor azt már mind kinevetjük, az jelenti számára a vég kezdetét.

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.