Közhely, hogy az EU a tagállamok működésének minden szintjére valamilyen hatással van. Nincs ez másképp akkor sem, amikor a korrupcióról beszélünk. Kérdés, hogyan befolyásolja az EU a magyarországi korrupciós helyzetet, várhatunk-e az EU-tól segítséget a korrupció visszaszorításában? Vagy éppenséggel csak növelik a közpénzekkel való visszaélés lehetőségét az ideérkező EU-s pénzek, ne adj isten uniós szabályok? E kérdések különösen azért izgalmasak, mert rengetegen messiásként tekintettek az EU-ra, mára jól látszik, az Unió leginkább csak egy lehetőség az újonnan csatlakozó országok számára. Most indult sorozatunk második darabját Léderer Sándor, a K-Monitor szervezet ügyvezetője jegyzi.
Az EU mint közösség által képviselt értékek, a nyugat-európai államigazgatási, üzleti és termelési kultúra terjedése nyilvánvalóan önmagában jelentős befolyással van az itthoni szereplők viselkedésére, ahogy az onnan érkező formális és informális elvárások is. Az uniós piac mérete, a gazdasági hatások sokfélesége hozzájárult ahhoz, hogy a hazai gazdasági, kormányzati intézmények sokkal élénkebben figyelik, miként működnek más uniós országokban a dolgok, és még ha sok mindenben azonnal nem is alkalmazkodnak hozzájuk, de mindenképpen befolyásolja a gondolkodásukat, döntéseiket.
A magyar gazdaság elképesztő nagy arányban függ a külkereskedelemtől, a GDP növekedésének zömét is a kivitel adja. A gazdaság nyitottsága átlagon felüli, ráadásul az elmúlt években folyamatosan nőtt, ahogyan az EU szerepe is a külkereskedelemben: exportunk 80%-a az EU-ba irányul, és a behozatal mértéke is hasonló. Általánosítás, de a mindennapokban érzékelhető, hogy másképp működnek azok a cégek, amelyeknek külföldi/európai piacokon is helyt kell állniuk, és azok a kormányzati szervezetek, amelyek működése sok szálon kötődik az EU-hoz vagy más nemzetközi intézményekhez. A nagyobb elvárások sokszor nagyobb belső integritást és átláthatóságot vonnak maguk után.
Az EU-integráció következtében kialakult (részben kölcsönös) függőségek, az uniós piacra, támogatásokra való utaltságunk valamelyest megvédi az országot attól, hogy a kormányok teljesen kényük-kedvük szerint befolyásolják a gazdaság működését és az állami intézményeket. Ez bizonyos stabilitást, kiszámíthatóságot jelent, és garanciát arra, hogy teljesen nem lehet felforgatni az országot. Persze így is marad számtalan olyan csatorna, amellyel a kormány megkérdőjelezhetően átrajzolhat akár teljes ágazatokat (lásd trafik-ügy vagy szerencsejáték koncessziók), és olyan mértékben osztogat újra közpénzeket, hogy az meghatározza a szereplők esélyeit, torzítja a piacokat. Az uniós keret viszont azt is lehetetlenné teszi, hogy a kormányok pl. alapjaiban megkérdőjelezzék a piacgazdaság hegemóniáját és alternatív utakkal kísérletezzenek.
Ennél sokkal kézzelfoghatóbbak azok az irányelvek, szabályok, amelyek EU-s tagságunk miatt Magyarországra is vonatkoznak, és amelyeket az EU intézményei több-kevesebb sikerrel betartatnak velünk. Ezeknek köszönhető, hogy a kormány például nem tudta eredeti szándékai szerint keresztülvinni a bírák kényszernyugdíjazását, hogy időnként az orrára koppintanak, amikor szemérmetlenül trükközik a közbeszerzésekkel.
Ezek közé tartoznak azok az előírások is, amelyeknek köszönhetően közzé kell tenni az agrártámogatások, EU-támogatások legfontosabb adatait, vagy egy összeghatár felett egy EU-s adatbázisba is meg kell küldeni a közbeszerzési dokumentumokat. Kényszerítő erejük általában nincs, de az EU különféle jelentései (pl. az európai szemeszter országjelentése, vagy a nemrég leállított antikorrupciós jelentés) is hozzájárulnak ahhoz, hogy a kormány kritikus visszajelzést és útbaigazítást kapjon tevékenységével kapcsolatban.
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
Sajnos az is igaz, hogy az EU rengeteg esetben nem tud érvényt szerezni a szabályoknak és elveknek, vagy csak olyan hosszadalmas, bürokratikus folyamatokon keresztül, amelyeken kevesen hajlandóak végigküzdeni magukat. Ez részben összefügg azzal, hogy a hatalmas brüsszeli vízfej ellenére korlátozottak az uniós intézmények hatáskörei és erőforrásai, így például a Csalás Elleni Hivatal is csak a felszínt tudja kapargatni, amikor az EU-s pénzekkel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja. De azzal is, hogy a Bizottság általában megtorpan, amikor összuniós célok érdekében konfliktust kellene vállalni a tagállami vezetőkkel.
Részben ennek következménye, hogy nem sikerül uniós irányelvet elfogadni a közérdekű bejelentők védelméről vagy az információszabadságról és reménytelennek látszik egy erős EU-s ügyészség felállítása is. Az uniós szabályok megsértésére továbbra sem sikerült működő, értelmes szankciókat kitalálni, a büntetésként kiszabott bírságok miatt pedig az adófizetőkön csattan az ostor.
Olyan érveket is hallottunk már uniós berkekből, hogy jelenleg semmi szüksége nincs az uniós vezetőknek olyan ügyekre, hírekre, amelyekből kiderülne, hogy hol mennyi EU-s támogatást loptak el, mert ez csak tovább csökkentené az Unió iránti bizalmat, és az EU-ellenes erők malmára hajtaná a vizet.
Magyarország számára, az EU régi tagállamaihoz felzárkózni próbáló országként, kétségtelenül az EU által biztosított támogatások jelentik, jelentették a legnagyobb lehetőséget. A kezdetek óta több mint tízezer milliárd forint érkezett hozzánk, és még több ezer milliárd várható a következő években. Az utalások összege a jelenlegi fejlesztési ciklus végére nagyságrendileg megközelíti annak az összegnek a felét, amelyet Németország kapott a Marshall-terv keretében a második világháború után az ország újjáépítésére.
Elkeserítő belegondolni, hogy mekkora lehetőséget hagyott ki Magyarország az EU-s pénzek koncepciótlan és korrupt elköltésének köszönhetően – ahogy azt már a Miniszterelnökség által készíttetett tanulmány is elismeri. Nem túlzás azt állítani, hogy a következő generációk jövőjét kártyázták el az elmúlt 10-15 év politikai vezetői. Természetesen EU-s pénzek nélkül is volt és lett volna korrupció Magyarországon, de a lehetőségeket minden bizonnyal növelték az uniós pályázatok.
A jó cél ellenére megkérdőjelezhető, hogy összességében mennyire vált az ország hasznára ez az elképesztő mennyiségű pénz, amely leginkább a politikai és gazdasági elit felhizlalására, és számtalan, igazából szükségtelen beruházásra ment el, sokszor olyan fejlesztésekre, amelyek karbantartásába, működtetésébe beleroppannak az azért felelős intézmények.
Nem megalapozatlan az az érvelés, amely szerint a támogatások végső soron ahhoz vezettek, hogy a kormányok elkényelmesedtek, valódi gazdaságépítés helyett, inkább az EU lélegeztetőgépén éltek. Ez persze csak részben az EU hibája, ehhez kellettek a felelőtlen, önérdekkövető nemzeti kormányok is.
A magyar társadalmat hideg zuhanyként fogja érni, amikor elfogynak az EU-s források, és megszűnnek a még a minimális hatékonyság mellett is érvényesülő pozitív gazdasági hatások. A politikai-gazdasági klientúra villáiból, földjeiből és pénzszivattyúként használt cégeiből nem épülnek kórházak, iskolák és nem létesülnek olyan munkahelyek sem, amelyekből a következő generációk megélni, gyarapodni tudnának, és adóikkal, járulékaikkal fenntartanák az ország szociális létesítményét, infrastruktúráját.
Mi lesz veled, Európai Unió?
2017 márciusában indult Brüsszel +/- című sorozatunkban a felkért szerzők arra keresték a választ, hogy mi közünk is van az Európai Unióhoz. Hogyan befolyásolhatja a hazai viszonyokat az uniós tagság, és mi, magyar állampolgárként milyen eszközökkel rendelkezünk az EU politikáinak alakítására?
Vitaindítónkat itt találod, a megjelent cikkeket pedig itt.
Az elpazarolt, ellopott pénzek jó részének tehát búcsút mondhatunk, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kéne azért tenni, hogy a jövőben ez máshogy legyen. Ehhez elengedhetetlen az Unió demokratikusabbá tétele, az Európai Parlament szerepének és azon intézmények körének növelése, amelyek mögött az uniós állampolgárok szavazatai állnak, illetve olyan vezetők irányítják őket, akik nem az egyes tagállamoktól függnek.
Erősíteni kell a döntéshozatalban való részvétel fórumait (ilyen pl. a részvételi költségvetés, a jogszabályok véleményezésének lehetősége), közérthetőbbé kell tenni az EU működését. Fontos irány, hogy alakuljanak ki európai pártok, erős, tagállamok feletti politikai együttműködések, amelyek kellő legitimitás esetén a tagállami politikai érdekek és a vállalati lobbik ellensúlyává válhatnak.
Bátorítani kell az EU-szintű civil kezdeményezéseket és együttműködéseket, amelyeknek sokkal hatékonyabban kellene kontrollálniuk a brüsszeli apparátust és az azt körülfonó cégeket, mint azt jelenleg teszik. Az Európai Unió történelmi lehetőség az európaiak számára. Itt az ideje, hogy éljünk vele.
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
