Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

10 pontban a NOlimpia-kampány sikeréről

Ez a cikk több mint 7 éves.

A Momentum által kezdeményezett népszavazási aláírásgyűjtés sikere megmutatta azt, hogy lehet Magyarországon politizálni, és az emberek szomjaznak a jó politikára. Hogy ezreket lehet aktívan cselekvésre serkenteni, hogy akár százezreket is meg tud mozgatni egy jó kampány. De ehhez jó kampány kell. Ezek a legnagyobb tanulságok, és biztos sok elemzés készül majd el erről a kampányról, mi ide is rakjuk az elsőt.

momentum.jpg

(Kép forrása: hvg.hu)

1. Volt cél, és volt terv ennek a célnak a végrehajtására

A Momentum nem az ATV Egyenes Beszédébe ment be, nem sajtóközleményeket adott ki, vagy Facebook-posztban bírálta a rendszert. De nem is egy ki nem talált kifutású tüntetéssel vagy önmagában álló akcióval próbált sikert elérni. Kitaláltak egy tervet, amelynek volt elérhető célja, és végigvitték azt. A jövendőbeli párt egy jól felépített ívű kampányba kezdett, ahol megvolt minden feladatnak a felelőse, ki volt találva, hogyan kezdődik és hogyan végződik a kampány. Persze kérdés, hogy az olimpiai téma után hogy mennek tovább, de ezt a szakaszt azért tudták nyerni, mert nem ad-hoc politizáltak. És nem csupán egy-egy politikai eszközt (online kommunikáció, média, aktivisták) használtak, hanem ezeket együtt, egymást jól segítve.

Kattints és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

Tökéletesen mutatja meg ennek a kampánynak a sikere, hogy a „csinálunk egy jó tüntetést”, meg a „kiállunk sajtótájékoztatni, mert ma még nem mondtunk semmit” álpolitizálás mennyire sikertelen, és mennyire veszélyes, hogy a médiaszereplés elhiteti az emberekkel, hogy ők már politikát csinálnak, és elhiteti a társadalommal, hogy ez már politikacsinálás. Ezzel szemben a politikacsinálás egymásra épülő szakaszok és munkafolyamatok összessége.

2. Felépítettek egy szervezetet, mielőtt belevágtak

Az, hogy ez a szervezet készen állt a gyűjtésre és az aktivisták befogadására, egy ilyen 30 napos terhelésre, 2 éves munka eredménye volt. A Momentum alapítói embereket hívtak be a projektre, különböző kisközösségeket kötöttek össze. Nem feldobtak egy témát, és belecsaptak a lecsóba, hanem előbb felépítetek egy szervezetet, aktivistákat szerveztek, összerakták a működésüket, hálózatot építettek, majd utána megkeresték azt a politikai terméket, amivel sikert érhettek el. De valójában nem az olimpiai téma adta a Momentum sikerét, hanem a Momentum felépített szervezete tette lehetővé, hogy sikere vihetik az olimpiai témáját. Ha nem ezt választják, hanem egy másik témát, akkor egy másfajta, talán nem ilyen erős, de sikeres kampányt vihettek volna végig.

A Momentum után tényleg nincs értelme annak, hogy 4-en összeállnak, és csinálnak valamit, aztán nincs folytatás. Ez a kampány megmutatta, hogy mennyi tervezésre, és milyen kemény felkészülésre  van szükség, hogy sikeres politikát lehessen csinálni. A különböző ügyek képviselői, vagy az ügyekkel foglalkozni akarók, a feministák, Paks ellenzői, vagy akár a baloldali aktivisták előtti is itt a példa, hogy mi az a meló, amit el kell végezni a siker érdekében.

3. Komolyan vették, és munkának, munkahelynek vették a politikát

A politika maga ugyanúgy munka, mint a kenyérsütés. És a Momentum nem gondolta azt, hogy egy mozgalmat felépíteni hétvégi hobbi, amit ha van kedvünk meg időnk csinálni, akkor éppen foglalkozunk vele, ha meg nincs, akkor nem. A Momentum sikerének az egyik legjobb alapja az elmúlt évek ellenzéki mozgolódásaival szemben az, hogy tisztában volt a projekt erőforrásigényével, és meg is találta azokat az embereket, akik egy-egy feladatra rendelkeztek megfelelő idővel és tudással.

A megfelelő képességű emberek, hálózatépítők, sajtósok, online kommunikációs emberek, aktivista koordinátorok, rendezvényszervezők nélkül nem lehet politikát csinálni. Nem elég, ha valaki ír jó tanulmányokat vagy szépen tud beszélni, a politikához csapatra, méghozzá jó csapatra van szükség!

4. A Fidesz lenézte a Momentumot

Korábban a civilek, az Együtt, civilek és a PM közös olimpiai népszavazását is visszadobták a különböző választási bizottságok vagy a Kúria, méghozzá teljesen abszurd indokokkal. Most a Momentumét mégis átengedték. Bár sok összeesküvés-elmélet szól valami fideszes támogatásról, valójában egyszerűen arról van szó, hogy a Fidesz a vasárnapi boltzáras, kopaszos balhé után valószínűleg nem akart még egy ilyen botrányt, és úgy ítélték meg, hogy túl közel van a 2024-es olimpiai rendezésről szóló döntés, tehát nem futhatna le időben a népszavazás, komolyan vehető szereplő pedig nem fog ilyen aláírásgyűjtést kezdeményezni, nem komolyan vehető vagy új szereplő pedig nem tudja összegyűjteni majd az aláírásokat. Egy elbukott népszavazási gyűjtés pedig csak őket igazolja.

Pont ezért tudott a Fidesz bukni, és a Momentum nyerni. A hatalom gőgjével szemben egy népi kezdeményezés. Egyszerűen a kormánypártnál nem értik ezt a fajta működési módot, úgy tűnik, túl magasan vannak ahhoz, hogy veszélyként számoljanak az ilyen kezdeményezésekkel.

5. A Fideszben alábecsülik a Fidesz ellenes haragot

2014 óta látszik, hogy a pártpolitikai erős ellenzéki képviselet hiányában a rendszerrel elégedetlenek folyamatosan kisebb-nagyobb ügyekben „fellázadnak” a kormánnyal szemben. Pont január elején írtam arról cikket, hogy a kérdés az, hogy a következő ilyen lázadást kontrollálni tudja-e majd valaki, eszkalálni, és gyújtóponttá alakítani. Most ez történt. Az olimpiai aláírásgyűjtési kampányt valójában nem csupán az olimpiai elutasítás, hanem a kormányellenes indulatok pörgették meg, az adott neki akkora hőfokot, ami 266 ezer aláírásban csúcsosodott ki a végén.

6. Nem tudott mit kezdeni a Fidesz a gyűjtéssel és a Momentummal

Hiába indult be a hazárulózás, a sorosozás, és az összes elképesztő összeesküvés-elmélet, egyszerűen a választókat ez nem érdekelte. A népszavazási kampány nem kapcsolódott annyira össze a Momentummal, az utolsó hétig csak finoman beszéltek a későbbi párttá alakulásról, a mozgalom ismeretlensége, és újdonsága miatt pedig a segítők, az aláírók nem érezték azt, hogy összesározódnak a segítés, az aláírás miatt. És mivel a politikában még nem összemocskolódott, még tiszta fiatalok indították a kezdeményezést, le is peregtek róluk az összeesküvés-elméletek. De nem működött az elhallgatás sem, mert a Fidesztől független média helyén tudta kezelni a dolgot, és beszámolt a gyűjtésről. Az pedig látszik az elmúlt 2 nap kommunikációjában, hogy nem volt felkészülve erre a Fidesz, hibára lehet kényszeríteni a kormánypártot. Akár a tavalyi Tanítanék Mozgalomhoz köthető tüntetések, akár az október másodikai kvótanépszavazás kapcsán látszik, ha nem a terveik szerint alakulnak a dolgok, összezavarodik a Fidesz.

7. Van lehetőség és tér a politizálására

Az egész kampányból látszik, hogy mekkora igény van az emberekben a beszédre, a politikára, és mennyire várják, hogy végre képviselje őket valaki (még ha a valódi képviselet soha nem egy ilyen akciónak, hanem hosszú évek politizálásának lesz a következménye). Ha megnézzük, hogyan alakult az olimpia támogatottsága a kampány mellett, az is világossá válik, hogy lehet befolyásolni az emberek véleményét, lehet tudatosítani őket, nem ural le mindent a Fidesz-média. Csak ehhez sajtóközlemények helyett egy megtervezett, valós céllal rendelkező, és szexi kampányra van szükség, és persze rengeteg munkára az utcán is.

8. Nem utasították el a pártok segítségét

Bár az MSZP-vel és a DK-val is keményen bánt a Momentum, de nem az alapvető civil hozzáállást követték, hogy ne segítsenek a pártok, mert bepiszkolják az akciót, és azt sem állították, hogy ők nem politizálnának. Így állhatott  bele az LMP, az Együtt, a PM és az MKKP is az elejétől az akcióba, ezzel pedig az vált láthatóvá a választok számára, még a DK és az MSZP elutasítása mellett is, hogy egy széles koalícióról van szó, amely nem valakinek a saját haszonszerzéséről, hanem egy közös ügyről szól. Azok is támogathatták a kampányt, gyűjthetek, aláírhattak, akiknek egyébként a Momentum tagjai nem szimpatikusak. Ez pedig ebben a kampányban nagyon erősen hozott a konyhára.

9. A befásult ellenzéki pártokat könnyű meghaladni

Nagyon úgy tűnik, hogy a 7-8 éve a Fidesszel eredmény nélkül harcoló ellenzéki pártok már nem tudnak kezdeményezni, illetve a Fidesz nagyon keményen ügyel arra, hogy ne hagyja őket. Ezért van esélye új erő, vagy új erők megjelenésének, mint a Momentum, mert egyszerűen az elfáradt politikusok és pártok mellett iszonyatosan dinamikusnak tudnak tűnni.

10. A Fidesz legyőzhető

Persze az előző 9 pont mind hozzájárul ehhez, de azért a végső tanulság mégiscsak az, hogy lehetséges a jó politizálás és a győzelem a Fidesszel szemben. Kíváncsian várjuk, az elmúlt egy hónap hogyan csapódik le a szavazókban a közvélemény-kutatások szerint. Illetve valószínűleg ez a vereség, és ez az ellenzéki győzelem egy kaput nyithat az ellenzéki politizálására, ahogy korábban például a netadós tüntetések nyitottak. A kevés győzelem és sok sikertelen, elhaló ügy után egy ilyen győzelem meghozza a kedvet a cselekvésre, így akár a Momentum mellett mások is profitálhatnak ebből a győzelemből, ha képesek lesznek a cselekvésre.

Egy évvel a választások előtt pedig, ha ezt a „kaput” a Fidesz győzhetetlenségén tárva lehet tartani egy vagy két másik üggyel pár hónapra, az megakadályozhatja a 2018-as kétharmados győzelmét a Fidesznek, sőt akár kérdésessé teszi azt is, hogy a kormánypárt tud-e majd 50 százaléknyi mandátumot szerezni a választásokon.

+1 A nép dönt

De a legfontosabb tanulság nem is a Fidesszel szembeni viszony értelmezésében keresendő, hanem a mindenkori kormány rossz intézkedéseivel szemben. Ezzel a kampánnyal elkezdődött vagy tovább folytatódott az a tanulás, amelyben a magyar társadalom, a magyar nép megtanulhatja, hogy ha úgy érzi, igaza van, akkor igenis szembe kell szállni a hatalom képviselőivel, és nemet kell mondani a rossz döntésekre. Ebben a kampányban visszatért a hit kicsit, hogy visszaszerezhetjük az irányítást az életünk, a közösségünk felett!

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.