Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Új bizalom, új reménykedés indult meg a baloldalon” – Botka László a Kettős Mércén

Ez a cikk több mint 4 éves.

A legutolsó pillanatban vagyunk, amikor még sikerrel megszabadulhatunk az Orbán-rendszertől, véli Botka László, Szeged polgármestere. A szocialista politikus tárgyalni hívta az ellenzéki pártokat, hogy még idén tavasszal közös frontot alkossanak 2018-ra. Botka szerint az egyeztetéseket még idén tavasszal le kell zárni, ezután ugyanis el kell juttatni egy új baloldali politika üzenetét a legkisebb falvakba is. Hét év Orbán-kormányzás után az emberek saját bőrükön érzik, milyen is egy igazságtalan és egyenlőtlen társadalomban élni, ezért a politikus az igazságosság és egyenlőség programját hirdette meg, amely arra is ígéretet tesz, hogy nem fogunk visszatérni a 2010 előtti időszakba. Botka Lászlóval szegedi irodájában beszélgettünk.

botka-laszlo_20161217-bi-12.jpg

(Fotó: Bazánth Ivola / 168 Óra)

Miután az MSZP miniszterelnök-jelöltjévé választotta Önt, néhány feltételt szabott az ellenzéki pártoknak, amelyek nem teljesülése esetén nem vállalná a jelöltséget. Milyen megfontolások szólnak ezen feltételek mellett, miért van szükség rájuk?

Ezek úgy jöttek le a sajtó egy részében, mintha az én személyes feltételeim lennének. Ennél szerintem többről van szó. Ez a három dolog – a közös lista, a 106 közös egyéni jelölt, és egy teljesen új baloldali politika – az alapvető feltétel ahhoz, hogy legyen győzelmi esély. Én akkor tudok ebben vezető szerepet vállalni, ha ezek a feltételek teljesülnek. Ha teljesen racionálisan belegondolunk, egy orbáni csapdában vergődik a teljes demokratikus ellenzék. Ez a választási rendszer nem a mienk, egyikünk sem szereti, tudjuk, hogy mennyire igazságtalan, de azt sem szabad soha elfelejteni, hogy ebben van egy mesterien gonoszul kitervelt csapda, mert arra kényszerít mindenkit, aki le akarja váltani az Orbán-rezsimet, hogy teljes egységben tudjon indulni. Mert egyszerűen akkor hiszik el a választópolgárok, hogy ezek egyrészről győzni akarnak, másrészről pedig képesek kormányozni.

A választópolgárok nagyon logikusan és egyszerűen gondolkodnak. Amikor négyévente elmennek szavazni, akkor egyetlen kérdés van előttük: azt akarják-e, hogy folytatódjon, ami van, vagy pedig látnak egy másik győzelemre képes, kormányképes alternatívát, akit adott esetben megtisztelnek a bizalmukkal.

Hogyha azt látják, hogy van egy nagyon erős, egységes kormánypárt, amivel, látszik, egyre többen nem tudnak azonosulni, de egyetlen dolgot nem vonnak kétségbe, mégpedig azt, hogy képes kormányozni, és a másik oldalon pedig ilyen zajongó, egymással is rivalizáló, egymásnak is beszóló, a belső bizalom minimumával nem rendelkező ellenzék van, akkor azt gondolom, hogy ez egy lefutott meccs már az elején.

Azért mesterien kitalált csapdahelyzet ez, mert a fideszesek abszolút ismerik a demokratikus ellenzék helyzetét. Nem arról van szó, hogy van egy, kettő vagy három olyan párt, amelynek ha összeadjuk a támogatottságát, akkor beérik a Fideszt. Ez ugyanis nem igaz, ennél sokkal súlyosabb a helyzet. Egy nagyon komoly bizalmi válság van, mert ezek a politikai szereplők nagyrészt egymás ellen jöttek létre. Ha végigmegyünk az elmúlt tíz éven, akkor látjuk, hogy az LMP a szocialista kormány ellenzékeként jött létre, azt tűzték ki célul, hogy létrehoznak egy demokratikus, új baloldali, zöld mozgalmat. Aztán jött a DK, ami a legspeciálisabb és legfurcsább képződmény a magyar és talán az európai közéletben. Egy hatalmas, kétharmados választási bukás után a miniszterelnök, aki öt évig kormányzott és a szocialista párt elnöke volt, két dolgot állított: egyrészt, hogy a pártja miatt veszítette el a választást. Pedig a szocialista frakció egyszer sem szavazta le a végén már meglehetősen hektikusan váltakozó javaslatait. Másrészt azt is mondta, hogy csinál egy új, demokratikus, baloldali pártot, és összeszed mindenkit. Két évvel rá jött a Bajnai-féle Együtt, amely azt mondta: az MSZP-nek és DK-nak semmi esélye sincs már, itt tényleg össze kell szedni a demokratákat, és kell egy újabb pártot csinálni.

Az orbáni kormányzás hetedik évének végén pedig oda jutottunk, hogy kedves, aranyos és tiszteletreméltó fiatalok egy nagyon fontos ügyben, az olimpia rendezéséről szóló népszavazásról elkezdenek aláírást gyűjteni. A második mondatukkal azonban közlik, hogy semmi közük nincsen a demokratikus pártokhoz, mert ezek úgy hülyék, ahogy vannak. És természetesen hozzálátnak egy újabb, saját párt szervezéséhez.

A pártok megalakulása sajnos kettős volt: Orbán takarodj, de ti, régi szocik, dékások, stb. is. Ez tökéletesen az orbáni forgatókönyv. Ha Orbán Viktoron múlna, akkor a következő egy évben kéthetente alakulna egy-egy újabb párt. Nem véletlen, hogy Orbán az évértékelőjében kerülte a belpolitikát, a rajta kívüli világ megoldja azt, hogy véletlenül se legyen alternatíva.

Az első feladat tehát az, hogy ha valóban le akarjuk váltani az Orbán-rezsimet, akkor ki kell törnünk ebből a mókuskerékből. El kell érnük, hogy kevesebb fenntartás, kevesebb bizalmatlanság, kevesebb indulat és csalódottság legyen egymással szemben. Hiszen mindannyiunknak az a fontos, hogy ezt az országot megszabadítsuk végre ettől az egész rezsimtől. Kommunikációban már mindenki eljutott idáig, csak amikor meg kellett volna lépni, akkor mindenki megtalálta az okot, hogy miért ne tegye meg. Erről szólt az egész 2013-2014-es szövetségkötés.

Az én szerepem ebben egy kicsit különleges. Huszonhét éve vagyok politikus, habár sosem voltam kormányzati pozícióban. Amikor kormányoztunk is, sose rejtettem véka alá, ha valami nem tetszett. Ha felszólaltam, inkább kritikával illettem a munkánkat. Én nem 2010 után kezdtem el arról beszélni, hogy Gyurcsány Ferenc politikájával baj van, hanem már korábban is. Ugyanakkor, ha van most olyan baloldali szereplő, akire nehéz lenne rásütni a bukott baloldali politikus bélyegét, akkor az én vagyok. Negyedjére nyertem 2014 őszén az ország egyik legnagyobb városában, és kétharmados baloldali többséggel kormányozzuk Szegedet. Ebben a helyzetben furcsán hangzana, ha valaki azt mondaná, hogy fölöttem eljárt az idő.

Az én másfél hónappal ezelőtti megszólalásom abban a felismerésben gyökerezik, hogy ha ez így megy tovább, akkor nem az a kérdés, hogy kétharmada lesz-e Orbán Viktornak, hanem az, sikerül-e neki a 80 százaléka. Ha minden így marad, sokkal rosszabb választási eredmény születik, mint a 2014-es. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy mindenki vegyen egy nagy levegőt, és gondolja végig.

Kattints és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!

A héten kezdi a tárgyalásokat a többi baloldali és liberális párttal. Mire számít ezektől a tárgyalásoktól?

Decemberi megszólalásom óta felkavarodott az állóvíz, és azt érzem, hogy újragondolás van minden baloldali vagy demokratikus szereplő részéről. Az elmúlt időszakban senki sem csinált mást, mint ráállt a saját túlélési stratégiájára. Mindenki azt számolgatta, hogy az éppen aktuális támogatottságából hogyan tud biztos öt százalék fölé menni a következő egy esztendőben. Én nagyon jól tudom, hogyha a politikai pártok és vezetőik kitalálnak egy stratégiát, akkor idő kell ahhoz, hogy ezt újragondolják, ha gyökeresen új helyzet áll elő. A közvélemény-kutatások szerint már az LMP szavazóinak döntő többsége is igennel válaszol arra kérdésre, hogy össze kell-e fogni Orbán Viktor ellen. Persze más attitűddel, hiszen a negatív preferenciák továbbra is megvannak, jelentős részüknek változatlan a véleménye a 2010 előtti szocialistának nevezett kormányzásról és annak képviselőiről. De 2017-re megérett már bennük az a felismerés, hogy az eddigi „maradunk középen” stratégia már fenntarthatatlan.

Ennek megfelelően két fontos lépést tettem az elmúlt időszakban. Egyrészt felszólítottam a pártokat, hogy a túlélési stratégiáikat gondolják újra. Másrészt pedig egy olyan új baloldali program kialakításának kezdtem neki, amelyből világosan kiderül, hogy nem a 2010 előtti világot kívánjuk visszahozni. Politikailag rettentő kényes helyzetben voltunk és vagyunk. Hét évvel a Fidesz hatalomátvétele után a legkevésbé sem szeretnék nagy nyilvánosság előtt, hosszasan vitatkozni arról, hogy mi volt a probléma a 2010 előtti kormányzással, mert ez megint az orbáni forgatókönyv. De ahhoz, hogy új baloldali politikát folytassunk, soha nem szabad elfelejteni, hogy 2010-ben sem tombolán nyerte Orbán a kétharmadot, hanem a normális, demokratikus választási rendszerben. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az a bázis, akinek leginkább politizálnunk kellene, az okkal és joggal fordult el tőlünk. Azt láthatták, hogy a szocialisták állandóan megszorítanak, és amikor megszorítanak, akkor pont annál a rétegnél kezdik, amelynek egyébként az érdekeit kellene képviselni. Ha hirtelen pénz kell, mert kitör a gazdasági világválság, akkor elsőnek azonnal a tizenharmadik havi nyugdíjak elvétele jut eszünkbe, a bankadó vagy a nagy multicégek megadóztatása helyett. Hosszasan tudnám sorolni azt, hogy ez az út hol bicsaklott meg, viszont nem szeretném, ha ez a tematika határozná meg a jövőt.

Pontosan ezért kellene ezt az egységet minél gyorsabban megteremtenünk. Mert idő kell ahhoz, hogy fel tudjunk mutatni egy hiteles, kormányzóképes, és közérthetően új baloldali programot.

Az új baloldali politika megalapozásához már hozzáláttam és újabb részletek hozok nyilvánosságra nem sokára. Szombaton egy rendezvényen tartok előadást erről a politikáról. Nagyon határozottan egyértelművé szeretném tenni, hogy számomra csak egyféle hiteles politika létezik. És ennek a politikának  a magyar társadalom legnagyobb bajával kell foglalkoznia: a szegénységgel.

Hogy negyven százaléka a magyar embereknek, akár tetszik a kormánynak, akár nem, akár eltörli a létminimum-számítást, akár nem, a napi megélhetés problémáival küzd. Azzal, hogy most már egy a tízhez az aránya a legalacsonyabb tíz százalék jövedelmének a legmagasabbhoz képest. Nagyon határozottan és érthetően el kell mondanunk, és meg kell mutassuk az embereknek, hogy hazudik a kormány, amikor arról beszél, hogy az ország erősödik és mindenki jobban él. Az elmúlt hét évben az igazságtalan egykulcsos adótól, az igazságtalan családtámogatási rendszeren át, az igazságtalan lakástámogatási rendszerig minden egyértelműen azt mutatja, hogy a Fidesz a legmagasabb jövedelmű tizenöt-húsz százalékot akarja támogatni, a többi nyolcvan-nyolcvanöt százalékról lemondott. Mert azt gondolja, hogy ha ez a tizenöt-húsz százalék megvan, és ennek ő egy egységes politikai képviseletet biztosít, a maradék nyolcvan-nyolcvanöt százalék fele úgysem megy el választani, a másik fele meg vitatkozzon nyolc párttal, hogy kinek hisz.

Minden elemében, értékeiben, politikai döntéseiben, választási rendszerében, politikai stratégiájában ez az orbáni világ teljes mértékben össze van rakva. És ha ezt szét akarjuk verni, akkor az elvi politikai szinten, a konkrét szakpolitikai kérdésekben és a politikai alternatívaképzésben is egyszerre kell indulnunk.

Nem tart attól, hogy a különböző stratégiájú ellenzéki pártok az Ön nyakába, illetve az Ön által támasztott feltételeknek a nyakába varrja az együttműködés létrejöttének kudarcát?

De, ez előfordulhat. Úgy tűnik, a többség még mindig nem érti az én mozgásomat és politikámat. Sokakkal ellentétben én nem túlélésre játszom. Persze mondhatják, hogy mi a francnak avatkozok bele egy szinte biztos bukásnak ígérkező választásba, amikor nekem Szegeden aranyéletem van. Maradjak én itt, aztán kéthavonta adjak egy interjút a világ dolgairól, a 2018-as választások éjszakáján pedig mondjam el, mindenki úgy volt hülye, ahogy van.

Nyilvánvaló, hogy nekem sokkal több a politikai személyes vesztenivalóm, mint amit jelen pillanatban ezzel nyerhetek. Csakhogy én azt gondolom, hogy valaki attól politikus, hogy hisz valamiben, és tudja, hogy mi a felelőssége. Látom, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Tudom, hogy abban a különleges helyzetben vagyok, hogy talán utolsóként még az asztalra csaphatok. Azt szeretném, ha a többiek is észrevennék, hogy mi folyik itt. Észhez kéne végre térni, eljött az idő, hogy újragondoljuk a jövőt. Ha most nem léptem volna elő, utólag nem tudtam volna megbocsátani magamnak.

Másfél hónapja indultam el az úton, és most még nem tudom biztosan megmondani, mi lesz a vége. Azt érzem, hogy végre új bizalom, új reménykedés és újragondolás indult meg a baloldalon. Ez már önmagában jó, hiszen a hosszú évek óta csak tespedtség, befagyott erőviszonyok és kilátástalanság jellemezte a magyar baloldalt. Azt is látom, hogy az ellenzéki pártok vezetése nagyon megosztott, és minden pártban vannak olyanok, akik dühösek. Sokan azt gondolják, hogy a fellépésem káoszt okozott. Pedig legfeljebb azoknak okozott káoszt, akik már beárazták 2018-at, és elosztották egymás között a maradék 20-30 parlamenti képviselői helyet.

De szerencsére többen vannak azok, akik érzik, hogy az utolsó pillanatban vagyunk, és ez az utolsó lehetőség, hogy valami teljesen újat tudjunk csinálni. Nem fogom hagyni, hogy ugyanaz történjen, mint 2013-2014-ben, nem hagyom, hogy elinduljon egy egész éves alkudozás. Azért kell összeállnia ennek most tavasszal, mert nem elég néhány hónap, hogy a jelenlegi politikai és médiaviszonyok között egy teljesen új politikai üzenet eljusson a legutolsó otthonba, és a legeldugodtabb kis kocsmába is. Aki arra játszik, hogy majd az utolsó pillanatban megállapodunk, az óriásit téved.

Nem azért kell legkésőbb tavaszig rendezni a sorokat, nem azért van, mert én csak ennyi időt adtam az életemből az ügyünkre. Hanem azért, mert ha csak később sikerül megállapodni, akkor semmire nem jutna időnk.

Ha ez nem jön össze, akkor visszalép? Vagy el tudja képzelni, hogy az MSZP külön induljon az Ön vezetésével?

Most azt látom, hogy néhány hónapja a pártok erre a koordinált indulás és külön lista tervre álltak rá. Szeretnék mindenkit emlékeztetni rá, hogy ezt kipróbáltuk 2014 őszén Budapesten. Az önkormányzati választásokon ebben a felállásban indultunk és hatalmas bukás lett a vége. Pedig a számok azt mutatták, hogy Budapest nyerhető lett volna. Ezzel a stratégiával az a legnagyobb bajom, ahogy az elején is említettem, hogy egyetlen üzenete van a választók többsége felé: ezek nem is akarnak győzni, ezek már most feladták. Ezek még arra sem képesek, hogy egy választásra összeálljanak. Hogy a fenébe gondolják, hogy még kormányozni is fognak? Ilyen egyszerű üzenete van ennek a dolognak.

Ráadásul vezetője csak egy csapatnak lehet. Tehát ha a csapat nem hajlandó csapatként viselkedni, akkor vereségre van ítélve. Hogyan lehetne egy ilyen felállásban valaki közös miniszterelnök-jelölt. Hiszen ha külön listák vannak, akkor azok egymással is versenyeznek. És a magyar választójogi szabályok szerint külön lista csak úgy lehet, ha 27 körzetben állít önálló jelöltet egy párt, ráadásul kilenc megyében és Budapesten. A koordinált indulás azt jelenti, hogy a választókörzetek egy jelentős részében ezeknek a pártoknak egymás ellen kell indulniuk. Éppen úgy, ahogy 2014 őszén a fővárosban, aminek csúnya vereség lett a vége. A koordinált indulás és a külön lista azt jelenti, hogy az ország egy jelentős részéről már indulás előtt lemondanak.

A kérdés tehát valójában úgy hangzik, hogy hajlandó leszek-e bárkinek is a túlélési stratégiájához asszisztálni. Most leszögezem, hogy nem. Viszont világosan elmondtam, mit kell tenni a győzelemhez.

Hatalmas tolongás 2017-ben a baloldal miniszterelnök-jelölti pozíciójáért nincsen. Nem 4-8 potens jelentkezőből kell választani. Számomra pedig egyedül az az elfogadható politika, ha az ember előre megmondja, hogy miben hisz. Teljesen nyíltan megmutattam a kártyáimat, és nem is akarok taktikázni. Hiába kapok felszólításokat, hogy engedjek ebből-abból, ezek nem az én személyes feltételeim. Ahhoz, hogy létrejöhessen egy egységes csapat, amelyről az emberek elhiszik, hogy győzni akar és képes kormányozni, ahhoz legkésőbb idén döntést kell hozni. Akkor természetesen a magam eszközeivel mindenben kritizálni fogom a kormányt, ha kell, mindenben segítem a kormányváltó erőket, de vezetni biztosan nem tudok egy olyan csapatot, amiben konkrétan nem hiszek.

Apropó csapat, tavaly nyáron Ön azt nyilatkozta, hogy nagyon káros, hogy némely szocialista politikus elősegíti azt a látszatot, miszerint összejátszás van a Fidesz és az MSZP között. Hasonló nyilatkozatokat tett a nemrégiben kilépett szocialista képviselő, Demeter Márta is. Ha a többi párt nem is, de az MSZP legalább Ön mögött áll? Létezik még a párt, vagy már csak a szokás hatalma tartja össze?

Az MSZP mint párt létezik. De ennél sokkal fontosabb, hogy van 800-900 ezer szavazónk, akik határozottan kitartanak mellettünk. Én a 2010-es választási vereség után több interjúban is elmondtam, órákat tudnék arról beszélni, miért buktuk el 2010-et és 2014-et. De egy dolgot ne kérdezzenek tőlem: hogyan lehet még mindig 800-900 ezer stabil szavazója ennek az MSZP-nek?  Ez azt jelenti, hibás azt gondolni, hogy ez egy lejárt brand. Az MSZP által képviselt értékek, a rengeteg hiba és csalódás ellenére is, még mindig az egyetlen elfogadható politikát jelentik egy széles rétegnek. Engem kevésbé érdekel a politikusi állományban egyre inkább beszűkülő MSZP, sokkal fontosabbnak tartom, hogy a legnagyobb tömböt a demokratikus vagy baloldalon a mai napig az MSZP-nek a választói adják.

Bennük rejlik az igazi erő. És ha a kérdés úgy van feltéve, hogy ők mögöttem állnak-e, akkor azt kell válaszoljam, hogy minél alsóbb szintre megyünk, annál inkább igen. A politikusi garnitúrában, a huszonegynéhány fős frakcióban pedig egy bizonyos fokig természetes, hogy vannak egzisztenciális félelmek, máshol pedig beletörődés. De ha végre elhiszik, hogy elérhetőek a céljaim, és olyan erőket is magam mögé tudok állítani, akik korábban szóba sem álltak velünk, mert annyira utálták az összes szocit, akkor jelentős átrendezés lesz a pártban is.

Elemzői közhely, hogy aki Orbánt le akarja győzni, annak előbb Gyurcsányt kell legyőznie. Gyurcsánnyal vagy Gyurcsány nélkül – mi a válasza erre a dilemmára?

Soha sem személyek ellen építem fel a politikámat, és nincsen semmilyen Gyurcsány-fóbiám. Az lenne a legrosszabb, ha Gyurcsány körül forogna a baloldali közbeszéd az elkövetkező hónapokban. Viszont ennél határozottabban és egyértelműbben már nem tudom mondani, hogy nem a 2010 előtti világot akarjuk visszahozni. A politikában háromféle garancia van: tartalmi (hogy mit akarsz csinálni), stílusbeli (hogy ezt hogyan akarod csinálni), és személybeli (hogy kikkel akarod csinálni). Nem az a kérdés, hogy én mit gondolok Gyurcsány Ferencről, nekem valószínűleg jobb a véleményem, mint egy átlag magyar választópolgáré. Egy dolog azonban világosan látszik: a többségben, és leendő szavazóinkban negatív kép él a 2010 előtti világról. Nincs értelme azon vitatkozni, hogy ez jogos, méltányos vagy túlzott. És az is egyértelműen látszik, hogy ez az elmúlt hét évben semmit sem változott. Ha változott volna, akkor ezek a szavazók már ott lennének valamelyik baloldali csoportosulásnál. De láthatóan nincsenek ott. Számomra nincs Gyurcsány-kérdés. Számomra politikai kérdés van, és ebben kell mindenkinek magát elhelyeznie.

Programadó írásaiban az egyenlőség és igazságosság Magyarországát hirdette meg, ami lássuk be, eléggé hiányzott az elmúlt évtizedek magyar politikájából. Hogyan lesz ebből olyan program, amely nem csak a törzsbázist, de az elégedetlen többség szélesebb rétegeit is lelkesíteni, mozgósítani tudja?

Ez igazából a legfontosabb kérdés. Orbán Viktor ma azt tesz ezzel az országgal, amit akar, és jelenleg sajnos az a kérdés, hogy 70 vagy 80 százalékkal nyer majd. Azért tartunk ma itt, mert az egyenlőség és igazságosság fogalmai az elmúlt két évtizedben kivesztek a magyar közéletből. És mint a két érték letéteményesének, ez a baloldalnak a hibája. Ami itt 2010 előtt volt, nem tűnt baloldalnak, mert nem volt az.

Egy új alternatíva kiépítésének több lépcsőfoka van. Egyrészt behozni ezeket az értékeket, utána megmagyarázni az embereknek, hogy ezzel azonosulni tudjanak, és a harmadik lépés pedig, amikor kell két-három konkrét választási ígéret. Nem lehet ez utóbbiak nélkül választásokat nyerni.

Most ott tartunk, hogy behoztam ezeket az értékeket. A következő lépcső az, hogy próbáljuk megértetni az emberekkel, hogy ezek nem elvont filozófiai értékek, hiszen a magyar társadalom nyolcvan százaléka ezt nap-mint-nap a saját bőrén kell, hogy érezze. A gyerekével kapcsolatban, hogy milyen iskolába jár, milyen továbbtanulási lehetőségei vannak. A Kádár-rendszer iránti nosztalgia legnagyobb oka az volt, hogy jó, kommunizmus volt, rosszabbul éltünk, mint nyugaton, sok mindent nem tehettünk meg, de az én apám gyári munkás volt, én pedig egyetemet végeztem. Tehát kinyíltak a társadalmi mobilitás csatornái.

Az egyenlőség és az igazságosság eddig elvont fogalmak voltak Magyarországon, és az emberek nagy része nem is értette mit jelent a hétköznapokban. Viszont a Fidesz kormányzása miatt egyre többen kezdik megérteni, mennyire fontos értékek ezek.

Nemcsak az egyetemre való bejutást korlátozták és tették fizetőssé szinte teljes egészében, de most már a közoktatásban is súlyos problémák vannak. Leépítik a gimnáziumi kapacitást, elérhetetlenné válik a továbbtanulás lehetősége, levitték a tankötelezettség határát. Azt hittük, a 20. század végén már ilyesmi nem fordulhat elő. Most viszont egyre nagyobb tömegek érzik, hogy a gyerekem sikere nem azon múlik, hogy elég okos és szorgalmas-e. Hanem az alapján, hogy hova született: szegénynek vagy gazdagnak, vidékinek vagy városinak. Ugyanezt érezhetjük az egészségügyi ellátásban. Azzal nincs probléma, hogy a jómódú ember a magas színvonalú magánegészségügyben kap ellátást. De sajnos az államilag finanszírozott ellátásban is csak a kapcsolati rendszeren és a hálapénzen múlik, a beteg meggyógyul vagy sem.

A munkahelyen való előrejutásban szintén. Ebben a Fideszes világban, hogy mire viszed az állami szektorban, ahol több százezer ember dolgozik, a lényeg a politikai lojalitás, nem az számít hogy te okos vagy, meg ügyes. És akkor még nem beszéltünk a nagypolitikai kérdésekről, az igazságtalan egykulcsos adóról például. Mi harcoltunk ellene 2014-ben, de rosszul kommunikáltuk. A vége akkor az lett, hogy a közép vagy a fölötti jövedelműek megijedtek, hogy jönnek a szocik, és hülyére adóztatják őket. Az alacsony jövedelműeknek pedig nem sikerült elmagyarázni, hogy egyébként beszélhetnek most bármilyen minimálbér-emelésről, a mai napig a 28-ból a 25-ikek vagyunk az EU-ban a nettó bért tekintve. Viszont egy dologban elsők vagyunk, mégpedig abban, hogy mekkora teher van az átlag vagy átlag alatti jövedelmen, mert nem 15, hanem 32 százalék, ami magasan a legtöbb.

Hét év Orbán-kormányzás után az emberek kezdik annak a tartalmát megérteni, ami eddig csak elvont politikai fogalmak voltak, hogy demokrácia, igazságosság, meg szabadság. Ezek azok a dolgok, amiket akkor szoktunk hiányolni, amikor elveszítjük őket. És a hiányuk már bent van a hétköznapokban.

Egyértelmű és nyílt mondatok kellenek. Egy karakteres baloldali politikához az embernek egyértelműen kell fogalmaznia. A korábbi időszakban mindig jött a liberális értelmiség, aki elmondta: ez demagógia és populizmus. A ’14-es kampány egyik legszörnyűbb története volt, hogy az utolsó egy hónapban kiszenvedtünk nyolc közérthető mondatot, hogy legyen százezer forintos nettó minimálbér, mert ezt jobban megértik az emberek, mint a többkulcsos adórendszert. Elindultunk és becsületesen végigjártuk az országot, és láttam, hogy ez működik. Ezután vagy hat darab általunk tisztelt vezető közgazdász hívott fel: „Laci, ne legyetek már demagógok, 86 ezer forintnál többet nem bír el a nemzetgazdaság.” Ezekben azért kell, hogy mozgásteret adjunk magunknak.

Az első lépcső tehát, hogy ezeket az új cölöpöket meghatározzuk. A második, hogy az emberekkel meg kell értetni, hogy ez az ő életükben mit jelent, és lényegében mindent jelent, hiszen a mindennapokban, minden élethelyzetben igazságtalansággal és egyenlőtlenséggel találkoznak. A harmadik, ha eljutunk odáig, hogy néhány nagyon konkrét, közérthető választási üzenetünk legyen. Én azt a hibát szeretném elkerülni, amit ’13-ban elkövettünk, hogy a demokratikus ellenzék az utolsó szakpolitika utolsó kérdéseiről is nyilvános vitát folytat. Nem ez a politika. Rettentően fontos, hogy a különböző kérdésekben ki hogyan gondolkodik, de ebben a kormányalakításkor lehet megállapodni. Ebben nem látok áthidalhatatlan ellentéteket a szereplők között. A politika feladata, hogy mi az a három-négy üzenet, amit be kell tenni a rendszerbe,  de még most nem tartunk itt.

Az elmúlt években több ellenzéki párt is felvetett pozitív baloldali javaslatokat. Az MSZP például a fizetésemelést. A Fidesz minimálbér-emelése utána azonban senki nem emlékezett már arra, hogy erről előbb a szocialisták beszéltek. A mostani torz médiatérben szinte lehetetlen üzeneteket eljuttatni a választókhoz, hogy azok meg is gyökerezzenek. Ön hogyan kerülné meg ezt az akadályt?

A világ változik, a klasszikus csatornák veszítenek a jelentőségükből. Sokat fejlődött Magyarországon is az alternatív média, leginkább az internetes közösségi hálók. Ezzel Amerikában választásokat tudtak eldönteni, de nálunk is látszik, hogy az idősebb korosztály is gyakran használja. Ennek nagyon egyszerű és súlyos oka van, mégpedig, hogy akarnak beszélni a Londonban élő unokával.

Emellett a személyes elérésben hiszek. Közel nyolc év ellenzéki lét beszűkítette az MSZP lehetőségeit. Amit azonban látok, hogy már most ennek a reménynek az üzenete – és ha ezt végig tudnánk vinni, akkor még inkább – kinyitja a zsilipeket és egyfajta felhajtóerőként is hat. Nagyon sok olyan visszajelzést kaptam, hogy a kormányváltást akaró emberek jóval többen vannak, mint amit az összes párt elér. Ennek egy jelentős része azért nem vállal aktív szerepet mondjuk egy kampányban, mert nem látja a győzni akarást, és nem látja a győzelemnek a lehetőségét.

Amikor egy interjúban úgy fogalmaztam, hogy nemcsak választóink vannak kevesen, hanem a politikusaink is, akkor igazam volt. Most emlegettek előválasztásokat és egyéb őrültségeket – hát jelöltünk sincsen, könyörgöm. Én tudom, hogy az MSZP ebben hogy áll, persze nekünk van papíron 106 jelöltünk, de ebből mégis egy jelentős rész pezsgőt bont otthon, ha megtudja, hogy nem kell jelöltként szerepelni. És ha ez nálunk így van, akkor a tévéstúdiókban létező többi politikai pártnál mi lehet?

De hogyha ez az új üzenet lemenne, akkor nagyon sokan helyi szinteken is vállalnák, hogy jelöltként vagy aktivistaként odaálljanak. Mert úgy érezné, hogy van hová állni, van miért odaállni. Azért nem fog odaállni Gyomaendrődön senki az utcán plakátolni és körbe kopogtatni a szomszédoknál, hogy 26 és ne 24 képviselő jusson be a frakcióba. Miért tenné, ez engem sem érdekel.

Szóba került itt Szeged és az Ön polgármestersége. Az igazságosság és szolidaritás szempontjából mi az a három dolog, amire szegedi polgármesterként a legbüszkébb?

Az állam teljes egészében kivonult a szociális ellátásból. Mi most fogadtuk el a költségvetésünket, saját erőnkből egy félmilliárdos segélyezési alapot állítottunk be. Én azt mondtam, hogy senki nem veszítheti el sem a gyógyszertámogatását, sem a lakástámogatását, és megtartottuk azokat a jogcímeket is, ami alapján 13 ezer szegedi családot támogatunk.

Nagyon széles körűen támogatjuk a civil szférát, és ebben abszolút nincsen pártpolitika. Aki karitatív tevékenységet folytat – engem nem érdekel, hogy egyházhoz kötődik, vagy milyen jellegű ideológiához kötődik, ha egyáltalán – azt kvázi normatív alapon támogatjuk. Ez igaz a kultúrára is, amiről eddig nem is beszéltünk. Orbánék a kultúrát is kettészakítják, enyémre, meg tiedre. Nagyon határozottan törekedtünk arra, hogy őrizzük annak az értékét Szegeden, hogy nem az a lényeg, mit gondolsz a világról, hanem az, hogy amit teszel, az jó-e a közösségnek. Ez megjelenik a városi támogatásokban, de megjelenik a városi elismerésekben is. Minden egyes évben, amikor a városi kitüntetéseket átadjuk, adok át közismerten jobboldali, adott esetben fideszes embereknek is kitüntetést, és köszönöm nekik a munkáját, mert egyébként, amit saját területén csinál, az jó, és építi Szegedet. Ebben az a nem normális, hogy ez országosan nem normális.

A lakhatás a másik. Nemrégiben itt volt a miniszterelnök, én elmondtam neki, hogy Magyarországon akármilyen otthonteremtési támogatást is találnak ki, családok százezreinek legnagyobb állami támogatással sincs esélyük magántulajdonú lakáshoz jutni. A magyar lakosság egy jelentős részének nulla megtakarítása van, nekik nincs az az otthonteremtési, tulajdonvásárlási konstrukció, amin részt tud venni. Szegeden elkezdtünk egy bérlakásprogramot, 204 lakást a tavalyi évben felújítottunk, meghirdettünk, és odaadtuk a bérlőknek. Én azt mondtam Orbánnak, hogy ha a kormány indítana egy olyan programot, amelyik nem százmilliárdokat, mint amit CSOK-ra elköltenek, hanem ennek a töredékét odaadnák az önkormányzatoknak, és köteleznék, hogy az üres lakásokat felújítsák, akkor pont azoknak tudnának segíteni, akik az államilag finanszírozott lakásvásárlási rendszerben nem tudnak részt venni. Nem szóltak vissza erre a javaslatomra, szerintem az a jó néhány százezer család, akin csak egy szociális bérlakás segíthet, az nincs a kormánynak a látókörében, az nem fontos.

Sok olyan alulról szerveződő, kisebb-nagyobb helyi csoport létezik országszerte, amelyek komoly erőfeszítések árán a társadalom igazságosabbá és egyenlőbbé tételén dolgoznak, vagy próbálják a szolidaritást a szavakból a tettekbe átültetni. Tervez együttműködést kezdeményezni velük? Milyen formában?

Van ebben gyakorlatom, Szegeden is bőven van ilyen szervezet, roma tanodák, biciklis csapatok, akik segítenek a hajléktalan embereknek, hogy a MigSzolos történetbe már bele se menjek. Ez nagyon jó. Annál nagyobb öröm, hogy a fiatalok számára kúl lett szolidárisnak lenni, egy baloldali ember számára nem létezik. A magyar társadalom legnagyobb baja, amit Orbán kihasznál, az az irigység és a szolidaritás hiánya. Ez nem azért van, mert a magyar ember rosszabb, mint más, hanem mert az elmúlt 500 évben ezt szokták meg, hogy vagy meg vagyunk szállva, vagy valaki kirabol bennünket és be vagyunk csapva megállás nélkül.

Ezeket a kezdeményezéseket látom, és ez egy fantasztikus dolog. Ebben azt a stratégiát folytatom itt Szegeden, hogy minden támogatást és elismerést, amit csak lehet, biztosítsak, de ahhoz, hogy ez valóban egy új dolgot hozzon, a politikának nagy önmérsékletre van szüksége. Mi támogatjuk a tanodákat, a hajléktalan embereket, szegényeket segítő szervezeteket, ott voltunk a MigSzolos történetekben. Csendben mindent, amit csak kértek, azonnal biztosítottunk. De ha politikusként odamegyek, akkor ezzel nem erősítettem volna a hitelét, hanem csökkentettem volna. Egy új baloldali kormánynál pedig megvannak azok a kormányzati eszközök, amik működnek.

Ugye, most Orbán újra hadat üzen a civil szervezeteknek, de ez is egy fideszes elterelő hadművelet. Nekiment a Soros által finanszírozott emberi jogi civil szervezeteknek. Közben a másik kezével állami százmilliókat nyom a Fidesz-közeli politikai szervezeteknek a zsebébe. Kormányzásunk esetén egy új baloldal abban tud segíteni, hogy távol tartja magát, de egyébként meg minden segítséget megad, hogy az alulról építkező szolidaritás működjön. Előhozható a magyar emberből ez, semennyivel nem vagyunk rosszabbak, mint bárki más, csak túl sokat csalódtunk és túl sok önjelölt diktátor épített erre a csalódásra, irigységre, meg nem értésre és intoleranciára. De ezek megfordítható folyamatok! Ha az egyedi emberből indulunk ki, akkor nehogy azt higgyük, hogy mert most bedőlt ennek a rendszernek, és az elmúlt egy évben a borsodi faluban mástól sem félt, minthogy rátör hatszáz arab és beköltözik a kamrába, attól eleve rossz ember lenne. Ha lát egy más világképet, akkor az lesz az érték számára, hogy kétnaponta rányitja az ajtót a szomszéd nénire, visz neki levest vagy megvigasztalja.

Keserűségből és pesszimizmusból adódóan egyre többet hallom baloldalról is ezeket a „minden népnek olyan kormánya van, amilyent megérdemel”, vagy a „magyar nép már csak ilyen” típusú szólamokat. De ez nem igaz. Ha igaz lenne, már én sem ülnék itt 15 éve, mert én pont az ellenkezőjét csinálom Szegeden, mint Orbán, és itt is magyarok élnek, semmivel nem másabb a helyi társadalom, mint az ország többi része. Tehát igenis hiszek abban, hogy ez felépíthető.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.