Aki a magyar baloldal szétaprózottságán kesereg (vagy röhög), az nem ismeri a francia helyzetet. Három – egy szocialista, egy zöld és egy civil – előválasztás volt, összesen több tucat jelölttel. Az elnökválasztás három esélyese egyelőre nem is az ő körükből kerül ki – de ha az esélyeseket magukkal rántják a korrupciós botrányok, még sokat hallhatunk ennek a cikknek a szereplőiről is. Vigyázat, tartalom következik!
kép: media.rtl.fr
A franciák már benne vannak a poszt-písziben: a Szocialista Párt által szervezett előválasztáson hét jelöltből csak egy nő volt: a szocialistákkal szövetséges Radikálisok jelöltje, Sylvia Pinel. S ő is csak 2%-ot kapott. Pedig a pártja üde színfolt, pl. őket tartják a szabadkőművesek pártjának. Egy biztos: már több mint egy évszázada ők az állam és egyház elválasztásáról szóló dogma őrzői. Bár ezt a monopóliumukat egy ideje kikezdte a szélsőjobb: az 1905 óta hatályos törvényt kiforgatva immár az egyetemeken is be akarják tiltani a csadort; így lesz a 120 éve még a katolikus egyház befolyásának csökkentése céljából született törvényből rasszista fedőszöveg.
Valls rendpárti baloldala és a füvezők
S hogy ki csatlakozott még hozzájuk, vagyis Le Penékhez a csador-viselés elleni harcban? Manuel Valls, aki a hét jelölt közül a második helyen végzett a szocialista előválasztás első fordulóján. Egy bevándorló-család sarja, aki csak 1982-ben lett francia állampolgár. Apja spanyol (katalán) festő, édesanyja svájci olasz; katolikus bankár apai nagyapja a trockisták által üldözött papokat bújtatott a spanyol polgárháború idején; az egyik unokatestvére a Barcelona himnuszának zeneszerzője. Valls nemrég még kormányfő volt, csak az előválasztás miatt mondott le. A szocialisták jobbszárnyát képviseli. Legyünk igazságosak: Valls annyira nem volt annyira neolib, mint amennyire rossz híre van neki és főleg „főnökének”, François Hollande-nak (aki már el sem mert indulni a választáson) baloldali körökben. Hollande rossz híre az elbocsátásokat megkönnyítő munka törvénykönyve elleni tiltakozásokkal jutott el Magyarországra. Holott Ayrault és Valls kormánya mentette meg például a francia egészségügyet az összeomlástól, sőt: kicsit még javította is az ellátáshoz való hozzáférést. Viszont Valls, előbb belügyminiszterként, majd a merényletek után miniszterelnökként rendpárti retorikával igyekezett megnyugtatni a – morális pánikba esett – franciákat. A burkini-vitában is fontosnak tartotta, hogy a tiltás mellett érveljen. És a kampányban most is egyre csak hajtogatja a „munka-alapú társadalom” mantrát.
De most lássuk a többi jelöltet! Egy százalékkal hétből hetedik lett a legszínesebb egyéniség, Jean-Luc Bennahmias; szinte minden pártnak volt már tagja, a jelöltek vitájában azzal nevettette a publikumot, hogy füvezett már, de „nem ma este”. Volt egy másik zöld jelölt is, aki 4%-kal ötödik lett: François de Rugy; a jelöltek vitájában ő emlékeztette a többieket arra, hogy mennyire hamis az a rendszeresen felhozott nukleáris energia párti „érv”, hogy az atom az energiafüggetlenséget biztosítja, hiszen Franciaország az urán 100%-át importálni kényszerül. A jobb sorsra érdemes Vincent Peillon európai parlamenti képviselő, akire a francia középosztály azért haragszik, mert oktatási miniszterként megszűntette a szerdai iskolai szünetet, próbálta középre pozícionálni magát, de a jobb- és balszárny csatájában két szék között a pad alá pottyant: Hamon és Montebourg balról, Valls – és „munkaalapú társadalma” – jobbról vitte el a szavazatokat.
Hamon: zöld baloldal és alapjövedelem
És akkor a meglepetésember: Benoît Hamon, a szocialisták új sztárja, aki a surranópályán tempózva mára az előválasztás esélyese lett, és első helyről várja a vasárnapi 2. fordulót. Hajógyári mérnök apja révén gyerekkorából néhány évet – a gyarmati sorból nem sokkal korábban felszabadult – Szenegálban töltött. A reálpolitikus Hollande és miniszterelnökei, Ayrault és Valls ellen lázadó balszárny egyik vezetője – de előtte kormánytag.
Volt közösségi gazdaságért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, majd pár hónapig – lemondásáig – oktatási miniszter. Közösségi gazdaságért felelős államtitkárként – François Hollande kampányígéretét valóra váltva – a nevéhez fűződik az első törvény, amely ezt az egyre növekvő, s az önigazgatás és a szolidaritás értékeinek jegyében hagyományosan baloldalhoz kötődő szektort (NGO-k, szövetkezetek, munkásönigazgatással működő cégek, fair trade kereskedelem, társadalmi innováció stb.) egységesen szabályozza. Hamon törvénye védi őket a versenypiactól, de a növekedésüket szolgálja: kedvezményes hitelekkel, a dolgozói tulajdonszerzés megkönnyítésével stb. Érdekes a definíció is: azok a cégek kérhetik lajstromba vételüket, ahol a vezetők bére a legalacsonyabb alkalmazotti bérek maximum ötszörösét-hétszeresét éri el; így biztosították, hogy a kapitalisták távol maradjanak.
A fogyasztóvédelem terén is elég aktív volt. Szintén ő terjesztette be azt a fogyasztóvédelmi törvényt, amely elősegíti a fogyasztói pertársaságok létrejöttét, lehetővé teszi, hogy az elégedetlen fogyasztó a lakás- vagy gépjárműbiztosítását bármikor felmondja; megtiltja a cégeknek, hogy titkos számról hívják a potenciális kuncsaftokat; utóbbiaknak viszont biztosítja a jogot, hogy akár örök életre letiltsák a számukat stb.
Hamon azzal is tudott nyerni, hogy ő volt az, aki közpolitikai innovációkkal állt elő a kampányában. Először is következetesen és teljes egészében bezöldítette a programját, másrészt kiállt a feltétel nélkül alapjövedelem bevezetéséért. Ami a zöldítést illeti: 50% alá csökkentené az atomenergia arányát az áramtermelésben (ez ma 75%), és sorra bezárná az atomerőműveket; 2025-re kivezetné (a.m. betiltaná) a dízel-üzemű gépjárműveket, ami elég bevállalós; kiterjesztené az ökoadózást; harcot indítana a hormonokkal, rovarírtókkal és egyéb mérgekkel teli élelmiszerek ellen. Sőt, van annyira radikális, hogy a nemnövekedés híveinek kedves gondolatokat is hallani tőle.
De a legfontosabb mondása a kampányban egy olyan közpolitikai újítás volt, amely Franciaországban ugyanúgy felkorbácsolta a szenvedélyeket, mint nálunk: a feltétel nélküli alapjövedelem. Bár azt mondja, fokozatosan vezetné csak be, „alulról” építkezve, tehát először a segélyeket és egyéb juttatásokat összevonva és megemelve. Vallsék így is utópistának bélyegezték, de Piketty és baloldali közgazdász-társai védelmükbe vették. S ha győz vasárnap, akkor azt ennek gondolatnak köszönheti majd!
Ugyanis meggyőzően vezette le, hogy a technológiai fejlődés, az informatika forradalma tömegesen szüntet meg munkahelyeket, s nemcsak az iparban, de a szolgáltatási szektorban is; ezért a munka újraelosztására van szükség, s eljön a szabadidő társadalma. Ez az a vágynivaló jövő [futur désirable] amit kínált, a könyökvédős, költségvetési szigort képviselő Valls-szal szemben. De mindezt úgy, hogy kutatásokra hivatkozott, s olyan jelentésekre, amelyeket… maga Valls rendelt meg, még miniszterelnökként.
Hamon visszavonná a sokat vitatott új munkatörvénykönyvét is, s úgy szakítana a költségvetési szigorral, úgy nem akarja betartani a 3%-os költségvetési deficitre vonatkozó uniós előírást, hogy a honvédelmi kiadásokat a deficitszámítás alól kivonná, mondván a franciák egész Európát védik. Ravasz! Továbbá növelné a minimálbért, és járulékkedvezményekkel támogatná a munkaidő továbbcsökkentését, végül: szemben Vallsszal, legalizálná a cannabis-származékok fogyasztását.
Szuverenisták, zöldek, civilek, radbal: Montebourg, Jadot, Marchandise, Mélenchon
A maga 18%-ával bronzérmes Arnaud Montebourg Hamon mellé állt a 2. forduló előtt, és ez valószínűleg el is dönti az előválasztás kimenetelét. Montebourg egyébként tényleg sok mindenben Hamonéhoz hasonló programot hirdetett, csak épp Hamon három legnépszerűbb javaslatával nem azonosult eddig. Montebourg ugyanis „Made in France” címen valamifajta szoft-protekcionizmust tolt, amit a választók – úgy látszik – Európán belül nem tartanak reálisnak. Montebourg az atomlobbival sem tudott szakítani, s az alapjövedelmet sem vállalta be. De a szocialista kormányok neolib-neokon elhajlásaival szembeni kritikája, Hamonnal közös lázadása (miniszteri pozíciójukról is nagyjából egyszerre mondtak le) így is Hamon szövetségesévé tette.
Hamonétól alig különböző pályán fut két másik rokonszenves politikus (nem tudom, Magyarországon leírták-e már ezt a jelzős szerkezetet valaha…). Az egyikük, Yannick Jadot a négy jelölt részvételével rendezett zöld előválasztás győztese. A Zöldek mérsékelt, Daniel Cohn-Bendit képviselte szárnyához sorolják, de ehhez képest elég radikális zöldbal programja van: 100% megújuló; biokaja a menzán; 1800 eurós minimálbér; 400 000 (!) bölcsődei férőhely létrehozása, és persze: alapjövedelem.
S még nincs vége! Volt ugyanis még egy előválasztás nemrégiben! Egy ún. civil előválasztás, amely online zajlott (és nem, nem hekkelték meg!), elég nagy érdeklődés kíséretében. A – szintén rokonszenves – győztes: Charlotte Marchandise szintén zöldbaloldali programmal győzött. A civil előválasztásra 127 ezren regisztráltak, több forduló volt, végül az 5-fős döntőt nyerte Marchandise. Persze ő sem teljesen outsider: Rennes (Bretagne fővárosa!) egészségügyért felelős alpolgármestere, de pártonkívüli, civil listán került be. Egyébként a francia „egészség-városok” hálózatának elnöke. Az alapjövedelem és a zöld fordulat mellett épp ez a másik öko-téma jött divatba mára: a környezet-egészségügy, az egészséges táplálkozás.
Ha a korábban szocialista, most független (de a kommunisták által támogatott) „zöld-balrad” Jean-Luc Mélenchont is ide számítjuk, akkor összesen négy jelölt is van, akik ezen a „zöldbal” vonalon mozognak. Mélenchon karizmatikus figura, aki a szocialisták neoliberális fordulata miatt lépett ki, de az őt támogató kommunistáktól is tartja a távolságot. Pontosabban: fokozatosan a saját képére formálja őket, így már ők sem annyira atompártiak, és kevésbé „produktivisták” (vagyis most már nem támogatják – a proletariátus nevében – ész nélkül a szennyező iparágakat, bányákat és… a fogyasztói társadalmat). Annyira azért nem szakított a „munkaalapú társadalommal”, hogy csatlakozzon az alapjövedelem-pártiak táborába. Talán majd legközelebb!
És a jelenlegi élcsapat: a Sikkasztók (?!) klubja
Három olyan politikus vezeti a közvéleménykutatásokat, akiknek közös jellemzője, hogy korrupciós jellegű bűncselekménnyel vádolják őket. A posztfasiszta Marine Le Pennel szemben, aki az EU ellen szokott uszítani, éppen az a gyanú merült fel, hogy EP-képviselőként kamuállásokat biztosított a haverjainak, rokonainak – az élettársának is. A jobboldali előválasztás győztese, François Fillon a változatosság kedvéért szintén a házastársának biztosított vélelmezhetően kamuállást, de a legfrissebb hírek szerint talán a gyerekeinek is…. Ahhoz képest, hogy elnökjelölti programja szerint félmillió közalkalmazottat akar elbocsátani, ő maga viszont a tisztesség jelöltjeként jelentkezett be, nem hangzik túl jól a feleségének fizetett „parlamenti asszisztensi”, illetve az egyetemista gyerekeinek fizetett „szakértői” közpénzekről szóló hír. Az ügyészség már nyomoz.
De az elitellenes húrokat pengető szoclib sztár sem maradt ki a botránykrónikákból. Emmanuel Macron, aki egyelőre egyedüliként esélyes arra, hogy megszorítsa a jobb- és szélsőjobb jelöltjét, maga is magyarázkodni kényszerül. Ugyanis a magát most független, pártok feletti „se nem bal, se nem jobb” új fiúként pozicionáló, valójában blairista harmadikutas Macron, aki nemrég még Hollande elnök és Valls miniszterelnök gazdasági minisztere volt, a gyanú szerint a minisztériumi repikeretből finanszírozta saját politikai mozgalmának („En marche!” = kb. „Indulás, előre!”) létrehozatalát. Az érintett tagad, talán ki is magyarázza magát végül, valahogy.
Hármójuk közül neki van erre a legjobb esélye. De ha mindhárman lebuknak, akkor megnyílhat a tér a most még esélytelen kicsik előtt. Akkor eljöhet Mélenchon ideje, aki már most is 10% felett áll, és visszatérhetnek a szoclib Macronba habarodott, megzavarodott szocialista szavazók is a zöldbal Hamonhoz (vagy – ha vasárnap mégis ő nyer, akkor – Vallshoz).
Minderre kicsi az esély, de nem kizárható. Elvégre mintha – a Brexit és Trump sokkja után – elkezdett volna a világinga visszalendülni. Van der Bellen kínkeserves győzelme még csak halovány reménysugár volt, de a franciák (Hamon vagy Mélenchon megválasztásával) már történelmet írhatnak. Ha mégsem, akkor mehetnek vissza a baloldaliak a terepre, hálózatot építeni; ideje volna.
Erőss Gábor
A szerző szociológus, az MTA Társadalomkutató Központ tudományos főmunkatársa, a Párbeszéd józsefvárosi önkormányzati képviselője
