A 2016-os év utolsó előtti napján írtunk arról, hogy a Fidesz médiaháborúja nemcsak itt, Magyarországon, de a határon túli magyar nyilvánosságon belül is fokozódik. Jelen esetben az erdélyin belül, ahol az újabb aggasztó jelekre csak néhány napot kellett várnunk. 

2015 júliusában harmadik szülinapját ünnepelte a Maszol, ez alkalomból arculatot is váltott; Kép forrása: mure.ro

A történet háttere viszonylag egyszerű: a Fidesz már hosszú évek óta finanszíroz – főként állami vállalatokon keresztül – egy saját médiabirodalmat, amely jelentős eléréssel rendelkezik egész Erdélyben, de legfőképp Székelyföldön. Emellett mostanra elkezdte „meghúzni a csavart” az olyan médiumok esetében is, amelyek nem tartoznak saját közvetlen befolyási övezetébe – itt főként olyan sajtótermékekre gondolunk, amelyek így-vagy-úgy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) holdudvarához tartoznak, és amelyeken belül volt még lehetőség a magyar kormány különböző lépéseivel kapcsolatos kritikát megfogalmazni.

Amint már írtuk, az RMDSZ egyik alapítványa, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány január elsejétől bezáratta a 14 éves múltra visszatekintő Erdélyi Riportot. A szerkesztőséghez eljuttatott indoklás szerint gazdasági okokról van szó (a Progress Alapítvány 2015-ben 110 ezer eurós támogatás kapott az RMDSZ-től), ám az újságírók, nem hivatalosan, politikai döntésről beszéltek. Ugyancsak az RMDSZ-es alapítvány adja ki a maszol.ro-t, amely 2016 végére a legnépszerűbb magyar nyelvű hírportállá vált, és a portálnál nemrégiben történt átalakulások szintén a politikai magyarázatot támasztják alá.

December elején a portál megtagadta egy olyan cikk közlését, amely Szijjártó Péter román nemzeti ünneppel kapcsolatos utasításait kritizálta, később a szerzőt, Gál Máriát pedig ki is rúgták. Ugyancsak december közepén értesítette a kiadó a portál elődjének, az Új Magyar Szónak az alapítóját és a jelenlegi véleményrovat-vezetőjét, Ágoston Hugót, hogy december 31-től nem hosszabbítják meg a szerződését, és nem tartanak igényt munkájára. A Kettős Mércéhez is eljutott levelében Ágoston Hugó, az erdélyi magyar újságírás egyik nagy tiszteletben álló veteránja, kifejti, „politikai indítékú önkényes intézkedésnek” tartja eltávolítását, amelynek oka „a magyar kormány antidemokratikus politikájának, legfőképpen lélekölő gyűlöletkampányának és a sajtóval való bánásmódjának, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata volt”.

Az egykori rovatvezető állításait támasztja alá, hogy a kiadó részéről nem kapott semmilyen indoklást arra nézve, miért nem hosszabbítják meg munkaviszonyát. (A Progress Alapítvány honlapját senki ne keresse az interneten, mert nincs neki olyan – átláthatóságból egyes -, jelenlegi vezetője pedig az a Debreczeni Hajnalka, aki az RMDSZ sajtósaként keveredett botrányba, miután kiderült, kamu állásért vett fel fizetést a román közmédia magyar nyelvű tagozatától.)

Ágoston arról is beszél levelében, hogy rovatvezetőként már jó ideje érzi a lapra gyakorolt politikai nyomást, és zavarta, hogy „a rovatot a főszerkesztő feje fölött – a kampányban legalábbis – a kiadóigazgató irányította.” Azt is hozzáteszi: „[z]avartak a fenyegetőzések is, még inkább az, hogy az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni és hogyan.”

Különösebben nem érdemes ragozni a dolgot: a jelek szerint a 2014-ben létrejött Fidesz-RMDSZ kiegyezés óta megnyílt a terep a magyar kormánypárt előtt, hogy még inkább birtokba vegye az erdélyi magyar nyilvánosságot, ennek a megnyilvánulásait láthatjuk most az Erdélyi Riport és a maszol.ro esetében – ahol nemcsak Ágoston Hugóval és Gál Máriával, de más publicistákkal is megszüntette a kapcsolatot a lap. Fontos tiszteletben tartanunk az árnyalatokat, és megjegyeznünk, hogy apró kivételekkel, az erdélyi magyar sajtó sosem volt vegytiszta független állapotban, hiszen anyagi szempontból mindig is az RMDSZ-től függött, lévén, hogy a rendszerváltás óta az rendelkezik a magyar kisebbségnek juttatott jelentős bukaresti és budapesti költségvetési források fölött.

Mindazonáltal, hosszú ideig létezett egy olyan megegyezés, amely szerint az RMDSZ plurális alapokon osztja el ezt a pénzt, anélkül, hogy egyetlen konkrét politikai vonalat erőltetett volna. Ágoston Hugó is ehhez a „pluralizmushoz” való visszatérést szorgalmazza, amikor így zárja sorait: „[m]eggyőződésem, hogy az RMDSZ-nek vissza kell nyernie belső pluralizmusát, egyensúlyát és függetlenségét, sajtónknak pedig a pártatlanságát és közszolgálatiságát, amit az Új Magyar Szó és a maszol.ro portál Vélemény rovata mindvégig becsülettel érvényesített.”

Kérdés, hogy ez pluralizmus létezett-e valaha is  maradéktalanul – a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem mindig. (Elég csak megfigyelni az RMDSZ ügyeit firtató oknyomozó újságírás szinte teljes hiányát, az Átlátszó Erdély portál megalapításának időszakáig.) De még ha tisztában is vagyunk ezzel a ténnyel, nem maradhat észrevétlen, hogy az utóbbi időben teljesen eltolódtak az arányok, és mostanra azt láthatjuk, hogy a Fidesz ugyanolyan háborút folytat a kritikus, nem behódoló sajtó és újságírók ellen, mint Magyarországon.

Az már egy hosszabb beszélgetés tárgya lenne, hogy mi is ennek az erős helyfoglalásnak és kisajátításnak a célja, de annyi biztos, hogy nem egy hosszú távon fennmaradni képes, plurális és politikailag erős kisebbségi közösség megteremtése.

Ahogy az Erdélyi Riport munkatársa, Parászka Boróka is rámutat, Gál Mária kirúgásán kívül egyik esetben sem bizonyítható minden gyanút kizáró módon a politikai indíték, még ha az irányok és tendenciák elég világosak is. Éppen ezért kiemelkedő fontosságú, hogy az RMDSZ és pártalapítványa is kiálljon a nyilván megszólaljon az ügyben, és tüzetesen magyarázza el, mi is történik. Ezzel párhuzamosan pedig most már megspórolhatatlan, hogy olvasók és újságírók el kezdjenek foglalkozni azzal, milyen új keret biztosíthatná a magyar nyelvű, független sajtó létezését, ha a jelenlegi kudarcot vallott.

Az alábbiakban Ágoston Hugó kollégáihoz eljuttatott levelét közöljük, a szerző hozzájárulásával.

Kedves kollégák!

Tudatom veletek, hogy mától nem vagyok a Maszol munkatársa, vezető publicistája, rovatvezetője, miután a Kiadó (a Progress Alapítvány) nem újítja meg a szerződésemet.

December 19-én, hétfőn Debreczeni Hajnal kiadóigazgató (a Maszol impresszumában nem szerepel) telefonon közölte, hogy „köszöni a munkámat”, említett „gazdasági okokat” is; másnap Cseke Péter főszerkesztő elárulta, hogy a döntés már régen megszületett.

Fel voltam rá készülve. Régebben fontolgattam, hogy lemondok, de kezdetben azzal áltattam magam, hogy tudjuk még normálisan működtetni a rovatot, utána pedig elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségtől, az erkölcsi következményektől.

Sajnálom, hogy nem mindig sikerült megvédenem a szerzőimet. Nem szolgál mentségemre a bánásmód: a Vélemény rovat cikkei nem kerülnek fel a Facebookra, minősíthetetlen kommentek, becsületsértő trollkodások jelentek meg és maradtak tendenciózusan az oldalon a jegyzetek alatt, nem egyszer a védekezés lehetősége nélkül. (Alighanem példátlan, hogy egy rovatvezetőt letiltanak a kommenteléstől a saját lapjában. És az is, hogy nincs beleszólása szerzőinek honorálásába.)

Zavartak a fenyegetőzések is, még inkább az, hogy az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni és hogyan. Ezeket a főszerkesztő által tolmácsolt igényeket olyankor adtam tovább a szerzőknek, amikor nem ellenkeztek a szakmai és erkölcsi megfontolásaimmal. Zavart az is, hogy a rovatot a főszerkesztő feje fölött – a kampányban legalábbis – a kiadóigazgató irányította. Legjobban azonban természetesen az viselt meg, amikor megszerkesztett és közlésre leadott jegyzetek nem jelentek meg, még ha ez nem gyakran fordult is elő.

Nem kell részleteznem, hiszen nálatok jobb tanúim nincsenek, de nyomatékosítom: én magam egyetlen cikket sem vétóztam meg, és mindegyik letiltott anyag esetében jeleztem, hogy amennyire egyetértek a szemléletével, mondanivalójával, annyira nem értek egyet cenzurális leállításával. Ezért is telt a pohár, gyűltek ellenem a panaszok, bár leginkább persze az írásaimat érte kifogás.

Nem csak a lelki szemeimmel láttam, hogy némelyek hajlamosak lennének engem mint rovatvezetőt (is) cenzúrázással vádolni. Aki ilyesmit tesz, akár célzás formájában vagy egy kalap alá véve engem a Kiadóval és a főszerkesztővel, számíthat határozott válaszomra.

Részben azért is folytattam a munkát, mert fontosnak tartottam, hogy a kampány alatt ne okozzunk zavart, ne tereljük el a figyelmet érdekképviseletünk céljairól, tudatosítsuk, hogy a közösség érdekei fontosabbak a belső vitáknál, hatalmi villongásoknál, nemzedéki konfliktusoknál, személyes kicsinyességnél, elvtelenségnél. Két hetet pedig azért vártam ezzel a levéllel, noha eltávolításom már biztos volt, hogy a rovat hátralevő anyagai tudjanak zavartalanul megjelenni, és hogy ne rontsam el az év végi ünnepeinket. Az utóbbi három napban a főszerkesztő és az új vezető publicista, rovatvezető levelei alaposan lecsökkentették tájékoztatóm „hírértékét”, mégis kivártam, időt adva magamnak is a gondolkodásra, tájékozódásra, tisztázó beszélgetésekre.

Kétlem, hogy az RMDSZ-ről írott, gyakran útszéli módon kommentált cikkeink miatt kellett meneszteni minket – korábbi reakciók a legmagasabb szinteken, majd az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány antidemokratikus politikájának, legfőképpen lélekölő gyűlöletkampányának és a sajtóval való bánásmódjának, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata volt az ok. (Ezt illetően egyetértek a bukaresti rádióban elhangzott interjú kijelentéseivel: http://www.bukarestiradio.ro/2016/12/19/a-het-hirei-2016-december-16.)

Máris túl sokat magyaráztam, mindnyájan tudjuk, valójában miről van szó. Szükség esetén egyéb részletekkel, dokumentumokkal, levelekkel is visszatérek, alább elolvashatjátok az üggyel kapcsolatos levélváltást. Először a főszerkesztőnek írtam, december 20-án. Több mint egy hét várakozás után, 28-án tudtam meg, hogy kérésem ellenére levelemet nem továbbította, ezért hivatalos indoklásért a Kiadó igazgatójához fordultam. (És a folyamodványt elküldtem Kelemen Hunor szövetségi elnöknek is.) Válaszában az igazgató megerősítette eltávolításom tényét, de nem indokolta meg, hogy annyi év után miért pont most nem hosszabbítják meg a szerződésemet, miért nem végezheti az alapító főszerkesztő tovább azt a munkát, amelyet eddig végzett, annál a rovatnál, amelyet maga gondolt ki, épített fel, irányított és gondozott.

Bevallom, még mindig irtózom a nyilvánosságtól, de ha elkerülhetetlen, és a velünk történtek (derűs vezetői szóhasználattal: „a publicisták kicserélése”, értitek ugye az utalást a nyilvánosházra…) a sajtóban felszínre kerülnek, biztosítalak, hogy az igazat fogom mondani, persze lehetőség szerint kímélve azokat, akik maguk is csupán végrehajtók, eszközök egy alantas játszmában, amelynek ha bevallott célja nem is, de eredménye mindenképpen az erdélyi magyar nyilvánosság leépítése, teljes kiszolgáltatása.

Leszögezem: kirúgásomat – mert vezető publicistává és rovatvezetővé történt kinevezésem indoklás nélküli visszavonását, lecserélésemet annak tekintem – szakmai és erkölcsi szempontból alaptalannak tartom, politikai indítékú önkényes intézkedésnek egy olyan összefüggésrendszerben, amelynek megértése véleményem szerint meghaladja végrehajtóinak szellemi képességeit és erkölcsi érzékét. (Ezt illetően egyetértek az Erdélyi Riport megszüntetéséről tájékoztató cikk értékelésével, remélem, hogy következtetései alapján minden kollégában tudatosodnak a lehetséges következmények.)

Külön kifejezem a hálámat azoknak a munkatársaknak, akikkel az Új Magyar Szó kezdeteitől együtt csináltuk a rovatot, a maga nemében a legjobbat az erdélyi sajtóban. A folytatás természetesen mindenkinek személyes ügye – szabad emberek vagyunk, szabad lelkiismerettel.

Meggyőződésem, hogy az RMDSZ-nek vissza kell nyernie belső pluralizmusát, egyensúlyát és függetlenségét, sajtónknak pedig a pártatlanságát és közszolgálatiságát, amit az Új Magyar Szó és a maszol.ro portál Vélemény rovata mindvégig becsülettel érvényesített.

Kívánok mindnyájatoknak boldog, nyugodt új évet!

Barátsággal, köszönettel,

Hugó

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához és fejlődéséhez 1000 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 356 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!