Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kereszténységet meg nemzeti értéket termel a magyar oktatás, csak tudást nem

Ez a cikk több mint 8 éves.

Kijött a legújabb PISA-jelentés, amelyet nagyjából így lehet összefoglalni: ha nem javítjuk meg az oktatási rendszerünket (de gyorsan!), generációk fognak elveszni, és évtizedekre előre leszögezhetjük, hogy rosszul fog teljesíteni az ország.

pisaeredmeny.jpg

A grafikon forrása: Index.hu

Az eredmények szerint a gyerekeink nem tudják az iskolában megszerzett tudást felhasználni a való életben.

A kormányzat pedig szabadkozik és mossa kezeit, pedig ebből az eredményből az látszik, hogy az 5 éve elfogadott köznevelési törvény se tudta megfordítani a romló tendenciákat. És látszik az is, hogy a 10 hónapja elkezdődött tanártüntetések követelései jogosak voltak. A Tanítanék mozgalmat és a tüntető tanárokat végre meg kéne hallgatnia a kormányzatnak, és valódi partnerként kezelni őket.

Mert azok a nevetséges kifogások, amikkel most az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) előállt az Index cikke szerint, inkább maguk is a borzasztó körülményeket magyarázzák. A minisztérium szerint a digitális teszt szokatlansága, és az magyarázhatja a rossz eredményeket, hogy nálunk magas a szegénység. Mi van?

Nem pont az lenne a 21. században az oktatás feladata, hogy a gyerekek digitális tudását elősegítse? Tényleg lehet mentő körülmény egy oktatási tesztnél az, hogy a gyerekek nem tanulták meg használni a digitális eszközöket? És tényleg lehet az mentő mondat, hogy nálunk magasabb a szegénység? Egy jó oktatási rendszer nem pont ezeket a hátrányokat küszöböli ki? Az nem maga az oktatási rendszer bukása, ha a minisztérium elismeri: a szegényebb gyerekek rosszabbul teljesítenek?

Az ember egyszerűen nem tudja nem idecibálni Lázár János alig egy hetes mondatait arról, hogy az iskola feladata a keresztény és nemzeti értékek átadása. Mert hát azt látjuk, hogy a valódi életre, a munkaerőpiacra való felkészítés nem annyira megy. De a kormány szerint nem is ez a lényeg, hanem a kereszténység meg a nemzet.

Soha ennél a kijelenténél, és az utána egy héttel kijövő PISA-eredményeknél nem látszott jobban, hogy mi a nemzet és a kereszténység feladata a Fidesz kormányzása alatt. Betoldani a lyukakat, amiket a szegénység, a jólét, az oktatás és az egészségügyi ellátás hiánya okoz. Megetetni az embereket a nemzeti- meg a keresztény bullshittel, a háborús logikával, az ellenségkép-gyártással, legalább addig sem foglalkoznak az összedőlő egészségüggyel, a ránk és a jövőnkre omló oktatással.

Van egy 17 hónapos lányom, és amióta megszületett, a barátnőmmel attól rettegünk, milyen oktatást fog kapni. És ezalatt a 17 hónap alatt csak az vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy szart. Pedig az, hogy ő és a kortársai milyen oktatást kapnak, ezerszer fontosabb, mint hogy mennyit lopnak a Fidesz vezetői, mert ha generációk nem kapnak megfelelő oktatást, akkor egyszerűen nem lesz mit ellopni.

Azzal, amit ez a kormányzat az oktatás területén művel, a magyar jövőt lopja el az országtól, és a személyes jövőjét lopja el generációktól. Ez nem szimplán hiba, ez nagybetűs BŰN, amit 5-6 év múlva nem lehet majd kijavítani. Generációkat süllyesztenek el évről-évre Magyarországon, és ez a kormány nemhogy nem tesz semmit ez ellen, hanem még lök is rajtuk egyet, és ezzel lök egyet az országon is, lefelé.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.