A legtöbb baloldali ellenzéki párt szerint bár fontos, de nem időszerű kérdés a melegházasság Magyarországon. A Budapest Pride által készített felmérés szerint azonban a megkérdezett hazai leszbikusok, melegek és biszexuálisok 77 százaléka számára az azonos nemű párok házasságkötési lehetőségének hiánya jelenti a legnagyobb problémát. A felmérés ugyan nem reprezentatív és ezért a következtetései nem általánosíthatók, mégis nagyon nehéz nem úgy kezelni azokat, mintha az összes magyar meleg és leszbikus véleményét tükröznék. Pedig a melegházasság témájának központi kérdéssé emelése óriási kudarcot jelenthet a hazai meleg jogvédelem számára.
(Fotó: Origo)
A rendszerváltás utáni Magyarország – és azon belül a jogvédelem és civil társadalom – egyik legnagyobb tévképzete az idealizált Nyugathoz való felzárkózás gondolata volt, és ez még ma is sok helyen domináns megközelítés. Ez többek között azt is jelentette, hogy a jogvédő intézmények nyugatról próbáltak importálni fogalmakat és célokat, úgy hogy nem reflektáltak azok eredeti társadalmi hátterére, illetve a magyar társadalom – a nyugatitól gyakran eltérő – sajátosságaira. Tartalom nélküli formákat próbáltak tevékenységük középpontjába állítani, úgy, hogy közben nem vettek tudomást arról a társadalmi környezetről, amelyben ezek kialakultak, és abba sem raktak különösebb erőfeszítést, hogy egyszerű másoláson túl mindez hogyan illeszthető be az itthoni viszonyokba.
Manapság a melegházasság fogalma is potenciálisan egy ilyen fogalom. A magyar közbeszédben eddig még nem jelent meg hangsúlyosan, de a Budapest Pride és az IntegrityLab által készített közös felmérés után, amelyben az azonos neműek házasságának témája a melegeket és leszbikusokat foglalkoztató legnagyobb problémaként jelenik meg, elképzelhető, hogy a melegjogi szervezetek innentől központi követelésként fogalmazzák majd meg a melegházasság igényét. Erre utalhat az a csütörtöki kerekasztal is, amelyre a Budapest Pride az összes magyar párt képviselőjét meghívta. A Fidesz és a KDNP nem élt a lehetőséggel, jelen volt viszont Tüttő Kata az MSZP-től, Gál József az LMP-től, Bősz Anett a Liberálisoktól, Mirkóczki Ádám a Jobbiktól, Spät Judit az Együttől, illetve Barabás Richárd a Párbeszédtől. A DK a Jobbik részvételére hivatkozva utasította vissza a megjelenést.
A pártok álláspontjai között három irány körvonalazódott. Az MSZP, az LMP és az Együtt leginkább a fontolva haladás mellett foglalt állást. Szerintük a végső politikai cél a teljes jogegyenlőség elérése, ám ezt nem lehet a társadalommal szemben megvalósítani, márpedig a felmérések szerint a magyarok 55-60 százaléka elutasító a melegekkel szemben. A Liberálisok és a Párbeszéd képviselői ehhez képest a „Nyugathoz” és a „21. századi értékekhez” való minél előbbi felzárkózást szorgalmazták. A jobbikos politikus pedig a szexualitás négy fal között kezelése illetve az egy férfi – egy nő képleten alapuló családmodell mellett állt ki. (Mirkóczki következetesen képviselte álláspontját, és elmondta, azzal tiszteli meg a közönséget, hogy teljes őszinteséggel beszél. Őszintesége azonban addig nem terjedt, hogy hogy a 2012-es törvényjavaslatukról – amely a homoszexualitás nyilvános propagálását büntette volna, és amely szerinte „egy külföldi törvény tükörfordítása” – elmondja, bizony az erősen elnyomó orosz törvény magyar fordítása volt.)
A beszélgetés legproblematikusabb pontja – és ez szintén nem egyedi eset, inkább nagyobb tendenciák tünete – hogy a jogegyenlőségről és a melegházasságról felváltva beszéltek az emberek, mintha az azonos nemű párok házassága a jogegyenlőség legfontosabb összetevője lenne, sőt annak a végső beteljesedése.
Erre erősített rá a friss felmérés is, amely szerint a megkérdezett melegek, leszbikusok és biszexuálisok 77 százaléka az azonos neműek házasságát tartja a nagybetűs Ügynek. A készítők elismerték ugyan, hogy ez egy nem reprezentatív felmérés volt, ám az nem igazán került kimondásra, hogy ennek mi a jelentősége. Pedig a tény, hogy a válaszadók nagy része budapesti fiatal volt, aki valamilyen formában – rendezvények vagy Facebook által – kapcsolatban áll a meleg jogvédő szervezetekkel, azt mutatja, hogy itt a melegek és leszbikusok egy viszonylag szűk, privilegizált rétegéről van szó. Egy olyan rétegről, melynek tagjai nagyobb eséllyel vállalhatják nyíltan szexuális orientációjukat, kisebb eséllyel vannak kitéve mindennapi diszkriminációnak, és kisebb eséllyel kényszerülnek a rejtőzködésre. És egy olyan rétegről, melynek tagjaihoz Facebookon keresztül eljut egy civil szervezet kérdőíve, és van is idejük azt kitölteni, szóval osztályszempontból is egy görbe mintáról van szó. Ebben a közegben teljesen érthető, hogy a melegházasság intézménye nagyobb téttel rendelkezik, mint a magyar melegek rejtőzködő, hátrányos megkülönböztetéseknek jóval inkább kitett többsége.
Ugyanez a közeg az, amely valószínűleg leggyakrabban találkozik a nyugati mozgalmak mintáival, és sajátíthatja el azt a beszédmódot, amely az azonos neműek közötti házasságot teszi meg a jogegyenlőség beteljesülésének. Ez egyéni szinten teljesen érthető, és egy ideális világban valóban lehetőséget kellene adni nekik, hogy beteljesítsék álmaikat.
Az egyéni szinten túl, a politika és a jogvédelem világában azonban ez már nem elegendő.
Ha valóban komolyan gondoljuk a szexuális kisebbségek egyenjogúságának elősegítését, akkor nem az adott kisebbség legkevésbé sebezhető rétegeinek igényeiből kell kiindulnunk, hanem azokéból, akik számára az család és barátok előtti előbújás, a szexuális orientáció felvállalása is nehézséget jelent.
Márpedig rengeteg ilyen történetet hallunk, legutóbb egy debreceni középiskolás leszbikus története jutott el hozzám, akit szülei kivettek abból az iskolából, amelynek közössége elfogadta őt és párját.
Az azonos nemű kapcsolatok intézményesítésére 2009 óta létezik a bejegyzett élettársi viszony lehetősége, amely sok tekintetben ugyanazokat a jogokat biztosítja, mint a heteroszexuális házasságok (bővebben erről a keretesben). Ám a tény, hogy ezzel a lehetőséggel évente alig száz pár él, mutatja, hogy a homoszexualitás mennyire nem elfogadott ma, mennyi stigma társul hozzá, és milyen kevesen vállalják fel emiatt az élettársi kapcsolat lehetőségét. (Emelett sok más oka is lehet ennek a jelenségnek, például bizonyára vannak olyanok is, akik rossz kompromisszumnak érzik ezt a házasságnál „gyengébb” opciót, és emiatt nem élnek vele.)
A bejegyzett élettársi kapcsolat lehetősége 2009 óta áll az azonos nemű párok rendelkezésére. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) szerint 2010 óta összesen 664 élettársi kapcsolat köttetett. A bejegyzett élettársi kapcsolat sok tekintetben ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel jár, mint a házasság. A felek vagyonközösséget létesítenek, a kapcsolat felbontása esetén a tartásdíj fizetése kötelező, az élettársak jogosultak egymástól örökölni, és a legtöbb házasságra vonatkozó adókedvezmény is elérhető. Létezik pár különbség is: az élettársak nem vehetik fel egymás nevét, nincs joguk párként örökbe fogadni, csak kiemelt anyakönyv-vezetőknél köthető meg, könnyebben felbontható, mint egy házasság, és a mesterséges megtermékenyítés sem áll a (leszbikus) párok rendelkezésére.
A politikának és a jogvédelemnek éppen ezért azon kellene dolgoznia, hogy minél kevesebb ember kényszerüljön bujkálásra, minél kevesebb embernek jelentsen mindennapi nehézséget a homoszexualitása/biszexualitása. A fent említett fontolva haladó álláspontnak, amely az MSZP-t, az Együttet és az LMP-t is jellemzi, ebből a szempontból tehát igaza van. A szexuális kisebbségek elfogadtatása az, amely a cél, a melegházasság csak egy esetleges, hosszabb távú kimenetele lehet ennek a dolognak. A társadalommal szemben ugyanis értelmetlen a kisebbségek ügyéért harcolni.
Persze felmerül a gyanú, hogy a fontolva haladók inkább csak kifogást keresnek arra, hogy ne kelljen cselekedniük, és a magyar baloldal és a liberálisok gondolati kiüresedettsége nem segít a gyanú eloszlatásában. Az LMP-s Gál József azonban például arról beszélt, hogy az örökbefogadás engedélyezése az azonos nemű, bejegyzett élettársak számára, illetve a mesterséges megtermékenyítés engedélyezése a leszbikus párok számára két olyan lépés lehet, amelyben ez a fontolva haladás valós politikai tartalmat kapna.
A fontolva haladók főként taktikai érveket hoznak fel álláspontjuk mellett, mondván hogy a társadalom nem áll még készen az azonos neműek házasságára. De ez a taktikai érv szerintem nem elegendő, sőt biceg is rendesen, hiszen a politikai elit feladata nem az, hogy a folyamatosan változó közvélemény után fusson. Mindenesetre létezik egy a taktikainál fontosabb morális érv is, amely hiányzik a fontolva haladók álláspontjából. Morális szempontból nem fenntartható egy olyan ügy képviselete, amely nem az egész képviselni vágyott csoportot érinti, és ezért hiba lenne úgy gondolni a melegházasságra, mintha az lenne minden gondok megoldója.
Ahogy már korábban is írtam, nyugaton, főként az Egyesült Államokban a melegjogi szervezetek teljes egészében felszálltak a melegházasság-vonatra, úgy hogy közben ez ott is csak egy privilegizált, középosztálybeli réteg problémáira ad választ. Nagy-Britanniából, például, ahol ugye létezik a melegházasság intézménye, ijesztő statisztikákat kaphatunk: a szexuális és nemi kisebbségekhez tartozó fiatalok 52 százaléka okozott fizikai sérüléseket saját magának, 44 százalékuk elgondolkodott már az öngyilkosságon, és 42 százalékuk kért orvosi segítséget pszichés gondjaira.
Magyarországon gőzünk nincs arról, hogy ezek a számok hogyan néznének ki. Gőzünk nincs arról, hogy hány meleg vagy leszbikus tinédzser lesz öngyilkos, süllyed krónikus depresszióba vagy lesz más mentális egészségügyi problémája a nem-elfogadás miatt. Magyarországon még ezt sem térképeztük fel, nem hogy politikai követeléseket fogalmazzunk meg egy olyan szociális ellátórendszer felállításáról, amely érzékeny ezekre a problémákra. Ma Magyarországon egy baloldali (!) párt, a Párbeszéd képviselője azzal érvel az örökbefogadás azonos nemű párok számára történő engedélyezése mellett, hogy akkor majd kevesebbet (!) kellene az államnak költenie a gyerekellátásra. Mintha kellene még bátorítás a magyar államnak, hogy kevesebbet költsön a polgáraira…
Tudunk-e arról valamit, hogy hány fiatal leszbikusnak és melegnek kell eljönnie otthonról, abbahagynia az iskolát, és idő előtt munkába állnia csak azért, mert szeretné megélni szexualitását? Tudunk-e arról valamit, hogy hány meleget és leszbikust bántalmaznak országszerte?
Sajnos nem. És nemcsak nem tudunk semmit, hanem nem is vesszük észre, hogy ezek a komoly problémák, amelyre válaszokat kellene találnunk. Ehelyett a melegházasságot ajánljuk megoldásként egy problémára, amelynek természetét nem is ismerjük.
Nem vagyok egy fontolva haladó, a taktikai érvek önmagukban most sem győznek meg. Azt sem gondolom, hogy a magyar melegmozgalomnak az Orbán Viktor által kijelölt „provokációmentes” övezetben kellene lapítania. Eközben azt sem szeretném elvitatni, hogy az utóbbi években láthatóan csökkentek a szexuális kisebbségek elleni előítéletek, és ebben a jogvédő szervezeteknek is szerepük van. De attól óva intenék, hogy az azonos neműek házasságát megpróbálják a napirend tetejére tolni. Nemcsak azért, mert ez taktikai nehézségekbe ütközne (bár nyilván ez is egy szempont), hanem azért is, mert az azonos neműek házassága csak egy aprócska szelet a többi kérdéshez képest, és távolról sem a jogegyenlőség egyetlen vagy legfontosabb eszköze. Sőt a melegházasságot gyakran épp kibúvóként használják politikai szereplők, hogy a kevésbé privilegizált embereket segítő szociális ellátórendszer lebontása közben, vagyis a valós jogegyenlőséget garantáló jóléti állam szétverése közben haladó szellemiségű, toleráns alakoknak tűnjenek, elvégre támogatják az azonos neműek házasságát.
A társadalom elfogadóbbá tétele, a szexuális kisebbségek támogatása az oktatási rendszer és a szociális védőháló által, a bejegyzett élettársi kapcsolat alacsony igénybevételének megértése, az örökbefogadás lehetőségének kiharcolása mind-mind olyan célok, amelyekért érdemes lenne többet tenni, és amely tényleg jót tenne az összes magyar melegnek, leszbikusnak, biszexuálisnak, és a társadalom egészének is. Nem szabad hagyni, hogy hamis bálványként, a melegházasság láthatatlanná tegye mindezeket az igényeket! Már ha tényleg érdekel minket a melegek és leszbikusok hogyléte és a magyar társadalom realitása.
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 297 állandó támogatónk van.Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
