A Brexit azt jelenti, Brexit – ezt még júliusi miniszterelnökké avanzsálásakor jelentette ki Theresa May brit miniszterelnök, előrevetítve, hogy London nem lágy kilépést tervez az Európai Unióból. Azóta az is kiderült, a szigetország jövő márciusban indítaná el a kilépési folyamatot. Sajnos Theresa May és kormánya még mindig nem állt elő konkrét tervekkel arról, mit is szeretnének elérni a kilépési tárgyalások során, a „kemény Brexit” (hard Brexit) szlogenje azonban egyértelműen jelzi, hogy nem lesz könnyű a Nagy-Britanniában élő uniós, köztük magyar állampolgárok sorsa.

(Kép forrása: Financial Times)

„Kemény Brexitnek” nevezi a brit konzervatív kormány, de inkább tűnik kaotikus Brexitnek az a stratégia, amelyet az ügyben folytat. A június 23-i népszavazás után, amelyen a brit választók 52 százaléka a kilépés mellett döntött, a kormány folyamatosan azt hangoztatja, hogy a legjobb kilépési feltételeket fogja leboltolni Brüsszellel. A legjobb kilépési feltételek, legalábbis a nyilatkozatokból ez rajzolódik ki, azt jelentenék, hogy Nagy-Britannia továbbra is szabad hozzáférést kapna az európai közös piachoz, miközben visszaállítaná határellenőrzését, és komoly akadályokat gördítene az uniós állampolgárok bevándorlása és munkavállalása elé.

Ez azt jelentené, hogy London megőrzi az Unió adta előnyöket, de a nemkívánatos dolgoktól, mint az uniós szabályozás és a munkaerő szabad áramlása, megszabadulna. Csakhogy ez nem fog így menni, meglehetősen naiv tárgyalónak kell lenni ahhoz, hogy ezt ne lássa be valaki. Angela Merkel német kancellár a napokban újra világossá tette, Nagy-Britannia nem tarthat igényt kivételes bánásmódra. Az uniós alapokmányokban lefektetett négy szabadság elve, a javak, a tőke, a szolgáltatások és az emberek szabad áramlása csak együtt értelmezhető, olyan nincs, hogy valaki megtart párat, a maradékot, jelen esetben az emberek szabad mozgását pedig kidobja. Az Európai Tanács elnöke, a lengyel Donald Tusk is Merkelhez hasonló hangokat ütött meg: vagy teljes a kilépés, ami a szabadkereskedelmi zónából való kilépést is magába foglalja, vagy pedig semmilyen kilépés – ez a két opció van.

A Brexit-népszavazásból a brit konzervatívok, úgy tűnik, azt a következtetést vonták le, hogy az első és legfontosabb dolog a bevándorlás megfékezése. És ezért bármi mást hajlandók feláldozni. A párt két héttel ezelőtti éves konferenciáján a miniszterelnök elmondta, nem azért lépnek ki az Unióból, hogy utána minden bevándorlást érintő döntést újfent visszaadjanak Brüsszel kezébe.

Hosszan lehet vitatkozni azon, hogy mi is okozta a brit polgárok kilépési döntését, de nem letagadható, hogy a bevándorlás kérdése előkelő helyet foglalt el az okok között. És az, hogy a bevándorlás ilyen fontos tényezővé vált, főként annak köszönhető, hogy az emberek egyre jobban érzik a gazdasági bizonytalanságot, a munkahelyek bizonytalanságát és az ezekből következő kiszolgáltatottságot. Ennek adtak hangot a Brexit-népszavazás során – a bevándorlás minden problémáért való okolását évekig a szélsőjobb tolta, ez szivárgott be egyre inkább a mainstreambe, és vált a kilépéspárti szavazók fő érvévé. Egy kormány számára ilyenkor kétféle megoldási lehetőség kínálkozik: vagy megpróbálják visszaállítani a munka biztonságát és csökkenteni az emberek kiszolgáltatottságát, vagy pedig megpróbálnak mindent egy csoport, jelen esetben a bevándorlók nyakába varrni. Minden jel arra utal, hogy a brit kormány ezt a második opciót választotta.

És ez egyáltalán nem jó hír a magyar és uniós állampolgárok számára, akik jelenleg is a szigetországban élnek, vagy a jövőben tervezték ott keresni boldogulásukat.

A Nagy-Britanniában élő bevándorlókat már eddig is komolyan érintette a Brexit-ügy, hiszen a népszavazást közvetlenül megelőző hetekben és az azóta eltelt időszakban látványosan megugrott az ellenük elkövetett gyűlölet-bűncselekmények száma. A június 16. és 30. közötti két hétben a rendőrség több mint háromezer gyűlölet-bűncselekményt regisztrált, a legfrissebb nyilvánosságra hozott adatok pedig augusztus első két hetében 2778 hasonló esetről számolnak be. Ez a tragikus tendencia olyan szörnyű esetekbe torkollt, mint a magyar sajtót is bejárt lengyel férfié, akit augusztus végén vertek agyon, mert lengyelül szólalt meg.

A bevándorlók fenyegetése persze nemcsak az utcán nyert teret, de a parlamentben is. Az országban élő több mint kétmillió EU-s bevándorló helyzetére a kormány nem hajlandó semmilyen biztosítékot adni. Liam Fox, a Brexit-tábor egyik legerősebb támogatója, a May-kabinet külkereskedelmi minisztere két hete azt nyilatkozta, hogy a Nagy-Britanniában élő uniós polgárok jelentik a kormány számára az egyik legfontosabb ütőkártyát. Fox kijelentései azt sugallják, hogy amennyiben a tárgyalások nem a kormány szája íze szerint alakulnak, annak lehetősége is felmerülhet, hogy a kilépés után az uniós állampolgárok nem kapnak automatikus engedélyt a maradásra. Lévén, hogy háromnegyedük nem felel meg jelenleg sem az EU-n kívüli bevándorlókat érintő szabályozásoknak, így az sem zárható ki, hogy őket – köztük a magyarokat is – kitoloncolhatják a hatóságok.

A már említett pártkonferencián, Jeremy Hunt egészségügyminiszter azt is bejelentette, a kormány 100 millió fontot fog költeni a brit orvosképzés bővítésére, hogy a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat ezentúl „önellátó” legyen, vagyis ne legyen szükség külföldi orvosokra és ápolókra. A statisztikák szerint az ország orvosainak megközelítőleg tíz százaléka származik az EU más tagországaiból, az önellátó egészségügyire vonatkozó paradigmaváltás kétségtelenül őket fogja érinteni leginkább, még ha a miniszter tagadta is mindezt, és a mérhető változások csak évek múltán, az új orvosgeneráció kiképzése után jelennek is meg. Hunt egyébként hónapok óta harcban áll a rezidensekkel, lévén, hogy új munkaszerződéseket akar rájuk kényszeríteni, amelynek értelmében például a hétvégi munkaidő nem járna magasabb órabérekkel. Miközben a kilépési tábor azzal hitegette az embereket, hogy az EU-s költségvetésbe befizetett összegek egy jelentős része a kilépés után az egészségügybe mehetne, mostanra az is világossá vált, hogy a kormánynak esze ágában sincs növelni az egészségügyi ellátásra fordított költségvetést. Az orvosok munkakörülményei nem javulnak tehát, nem javul a rendszer sem, de a külföldiekre jól lehet mutogatni.

A legnagyobb botrányt mégsem Fox és Hunt kijelentései, hanem a belügyminiszter, Amber Rudd terve gerjesztette. A tárcavezető felszólította az összes brit vállalatot, hogy hozza nyilvánosságra, hány külföldi állampolgárt foglalkoztat. A bejelentés, amit sokan nyílt listázásnak, és a külföldieket foglalkoztató cégek nyilvános megszégyenítésének neveztek, még a kormánypártot is megosztották, ezért a tervet módosították. A kormány most már „csak” azt szeretné elérni, hogy a cégek bizalmasan szolgáltassák be az infókat a kormánynak, állítólag azért, hogy a kormány így tudjon tájékozódni a hiányszakmákról. Ami lássuk be, elég hatalmas kamu, ezt az információt a statisztikai hivatalok a külföldi munkavállalók listázása nélkül is be tudják szerezni bármelyik országban.

Nem világos tehát, hogyan is képzeli el a brit kormány az EU-ból való kilépéshez vezető utat, és a kilépés utáni Nagy-Britannia formáját. Egyetlen biztos pont van, és ez a bevándorlás visszaszorítása, a bevándorlók helyzetének nehezítése – és ami még talán ennél is fontosabb, a nyíltan bűnbakkereső retorika, a bevándorlókat megkülönböztetni kívánó (ál)intézkedések és szlogenek. Ezért talán még azt is bevállalnák, hogy a brit GDP 4 százalékkal is csökkenjen a közös piacról való kitaszíttatás miatt, és további kemény százalékokat a bevándorlás megcsappanása miatt. Mert a fentiek ellenére persze továbbra is igaz, hogy a külföldi munkaerő beáramlása a brit gazdaság egyik fontos pillére, dinamizmusának egyik motorja – sőt, a maradék jóléti szolgáltatásokban dolgozók jelentős része szintén bevándorló.

Mindeközben a Skót Nemzeti Párt újabb függetlenségi népszavazás kiírását készíti elő, nem értve egyet az EU-ból való kilépéssel és a bevándorlók megbélyegzésével. Még a skót konzervatívok vezetője, Ruth Davidson is, akit sokan már konzervatív miniszterelnökként is el tudnának képzelni, kongresszusi beszédében arra figyelmeztette párttársait, ne jobbra, hanem középre próbáljanak elmozdulni, és ne áldozzák fel a brit gazdaság jövőjét a bevándorlásellenesség oltárán.

Azt is fontos látni, hogy amint megszűnnek  a fékek a gyűlölet kifejeződése előtt – és Nagy-Britanniában ezeket a fékeket törölte el a Brexit-kampány és a kilépést kívánók győzelme – az más lakossági csoportok ellen is szabadabban megnyilvánulhat. Feltehetően nem véletlen, hogy a népszavazás óta megkétszereződött a homofób támadások száma az országban.

Márpedig jelenleg épp ez történik, és ennek a folyamatnak fő vesztesei közt találjuk az EU-s állampolgárokat, és magyar honfitársainkat, akik egy boldogabb és biztonságosabb élet reményében mentek Nagy-Britanniába, hogy most ott is a legszörnyűbb bizonytalanságban tartsák őket.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!

Támogass minket bankkártyával:

Ha PayPalen vagy banki utalással támogatnál minket, klikk ide!

A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.

Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!

A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 297 állandó támogatónk van.

Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!