Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vajon a menekültek vagy a Fidesz miatt kerülnek egyre többen az utcára?

Ez a cikk több mint 7 éves.

Az állampárt idegengyűlölő propagandája a korábbiaknál is nagyobb erkölcsi mélységbe süllyedt azzal, hogy immár kifejezetten a társadalom legszegényebb rétegeit uszítják gátlástalan hazugságokkal a háború elől menekülő emberek ellen.

kilakolt.jpeg

A Város Mindenkié élőlánca miatt meghiúsult kilakoltatás Kőbányán, 2014-ben; Fotó: Tóth Gergő, Forrás:népszava.hu

Ennek első lépéseként az állampárti propaganda és a kollaboráns ál-érdekvédő Lungo Drom azzal ijesztgeti a roma magyarokat, hogy a menekültek miatt fognak majd csökkenni a segélyek, miközben a tartós munkanélküliek számára (természetesen etnikai hovatartozástól függetlenül) hozzáférhető pénzbeli juttatások összege évek óta csökken. A hazánkba érkező menekültektől teljesen függetlenül – szoros összefüggésben viszont a magyarországi társadalompolitikában 2008 óta tartó, és a 2010-es kormányváltás óta még szélsőségesebbé vált szegényellenes fordulattal.

A gátlástalanság és szolgalelkűség újabb fölháborító megnyilvánulásaként az állampárt csepeli propagandistái pedig azzal riogattak a napokban, hogy az önkormányzati lakások bérlőit „uniós kvóta alapján” az utcára tehetik, és helyükre „illegális határátlépőket költöztethetnek”. Az igazság ezzel szemben az, hogy az „uniós kvótának” semmi köze az önkormányzati lakások bérlőinek a kilakoltatásához, az önkormányzatok viszont egyre gyakrabban tesznek utcára rászoruló családokat, elsősorban hátralékok miatt.

image01.png

Forrás: KSH

A kilakoltatások száma az önkormányzati lakásszektorban (a 2010-es választási év kivételével…) töretlenül emelkedett az elmúlt másfél évtizedben, az utóbbi években pedig (amikor is a Fidesz adta a települési önkormányzatok vezetőinek a legnagyobb részét) korábban soha nem látott magasságba ért el. Tavaly mintegy két és félszer annyi kilakoltatást hajtottak végre az önkormányzati lakásokból, mint a kétezres évek elején. Ha tekintetbe vesszük azt is, hogy ugyanebben az időszakban az önkormányzati lakásállomány a harmadával csökkent, akkor azt látjuk, hogy az önkormányzatok tavaly arányosan három és félszer olyan gyakran éltek a kilakoltatás eszközével, mint másfél évtizeddel ezelőtt.

A kilakoltatások terjedéséhez minden bizonnyal az is hozzájárult (és ez sem a brüsszeli bürokraták vagy a menekültek felelőssége), hogy a Fidesz jelentősen szigorította a lakásvesztés és a kilakoltatás megelőzésére szolgáló szociálpolitikai ellátás, az adósságcsökkentési támogatás feltételeit. Ennek következtében a támogatáshoz hozzáférő háztartások száma a felére csökkent. 2011-ben még 20 ezer súlyosan eladósodott háztartás kapott az önrész-befizetésével arányos, az adósságcsökkentési tanácsadásban való részvételhez és a törlesztőrészletek rendszeres fizetéséhez kötött támogatást, 2014-ben már csak 9 ezer, és a támogatás átlagos összege is a korábbi felére csökkent.

image00.png

Forrás: KSH

A parlamenti többség 2015 március elsejével pedig megszüntette ezt a 2003 óta létező, és 2006 óta a 40 ezer népesebb települési önkormányzatok számára kötelezően előírt ellátást, együtt az országos lakásfenntartási támogatással. Így azóta kizárólag az önkormányzatok kényén-kedvén múlik, hogy a rászoruló háztartások számíthatnak-e bármilyen segítségre, hogy ne adósodjanak el, vagy ha eladósodtak, elkerüljék a kilakoltatást. És ugyan a magyar állam a következő években aránylag sok közpénzt költ majd lakhatási programokra, a leginkább rászorulók ezekből is rendre kimaradnak majd.

Az állampárt idegengyűlölő propagandája két okból is nagyon veszélyes: legelőször is persze azért, mert gyűlöletet kelt, de azért is, mert amíg a menekültektől féltjük a jólétünk, a munkahelyünk, és a lakhatásunkat, addig nem ismerjük fel, hogy kik azok, akik mindezt valóban veszélyeztetik. Őket ugyanis nem a menekülttáborokban kell keresnünk, hanem a magyar parlament épületében, és az önkormányzati képviselő-testületi ülésein. Ez utóbbi veszélyt pedig nem lehet csupán úgy kezelni, hogy a menekültügyben elhangzó gátlástalan hazugságokkal vitatkozunk. Ehhez arra van szükség, hogy képesek legyünk felhívni a figyelmet a magyar társadalom jólétét valóban veszélyeztető problémákra, és képesek legyünk nyomást gyakorolni az uralmon lévőkre a politikájuk megváltoztatása érdekében.

A lakhatási válsággal és a kormányzat szegényellenes lakáspolitikájával kapcsolatban erre kitűnő alkalom lesz A Város Mindenkié csoport október 8-ára szervezett nagy felvonulása, a 6. Menet a lakhatáshoz való jogért. Gyertek el.

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.