Tegnap, vagyis szeptember tizennyolcadikán parlamenti választások voltak Oroszországban. Ha erről valaki nem hallott, ne érezze magát rosszul – míg a sajtó az amerikai elnökválasztástól harsog már hónapok óta, addig az orosz választásokról még Oroszországon belül is mindent megtettek, hogy a lehető legkevesebben halljanak.
Fotó: Grigorij Dukor / POOL / AFP
Sokat persze nem kellett ahhoz tenni, hogy ez a választás érdektelen legyen a világsajtó számára, hiszen a végeredmény mindvégig borítékolható volt (meglepetés valóban senkit sem érhetett, az eddig is kormányzó Egységes Oroszország párt 54 százalékkal nyert), ráadásul most nem az orosz politikával azonosított Vlagyimir Putyin elnöksége forgott kockán. Az elnökválasztásra majd csak valamikor 2018-ban kerül sor, Putyin még be se jelentette, hogy fog-e rajta indulni. Viszont az, hogy a kormány miért is próbálta meg alacsonyan tartani a választások iránti érdeklődést, és hogy az oroszokat miért hagyta hidegen a demokráciának eme alapvető eseménye, már egy összetettebb kérdés.
Az előző parlamenti választások után, 2011 decemberében, tömegek vonultak az utcára Oroszországban, miután az akkori eredményeket sokan egyértelmű választási csalásnak tudták be. A 2011/2012 telén zajló tüntetések egy olyan, alulról építkező politikai mozgalmat indítottak be, mely szinte példa nélküli volt a Szovjetunió bukása óta. Sajnos ez a mozgalom nem lehetett igazán hosszú életű, a hatalom nyomása miatt hamar elhalt, résztvevői közül sokan börtönbe kerültek (többek közt Alekszej Navalnij, Szergej Udalcov és Borisz Nyemcov) vagy emigrációra kényszerültek. Ennek ellenére egy ilyen politikai ellenállás kirobbanását az ország jelenlegi helyzetében Putyinék nem kockáztathatták meg.
Pillanatnyilag egyértelműen a status quo fenntartása a legfontosabb szempont, hiszen Oroszország nemcsak külpolitikailag van elszigetelődve az ukrán konfliktus óta, hanem a gazdasága is már két éve folyamatosan hanyatlik. Az ország tartalékai idén szeptemberben 32,2 milliárd dollárra csökkentek – egy évvel ezelőtt ez az összeg még 91,7 milliárd volt. Év végére valószínűleg már csak 15 milliárd marad, 2017 elejére pedig minden bizonnyal ki fog ürülni az államkassza ezen része. Ugyanis a 2016-os költségvetést még azzal a feltételezéssel számolták ki, hogy az olajár ebben az évben 50 dollár per hordó lesz, ehhez képest az év nagy részében 43 dollár alatt volt. Az ebből származó deficit miatt keletkezhetett óriási hiány az ország büdzséjében, amit a vésztartalékkal foltozgattak. A kormány már azt is belengette, hogy 2017-ben már az ún. jóléti tartalékokhoz kell majd hozzányúlniuk, ami többek közt elvileg a nyugdíjakat fedezné a jövőben.
És miközben a Krím „visszacsatolásának” dicsősége egyre halványul, a gazdaság hanyatlásával együttjáró belpolitikai problémákról egyre nehezebb elterelni a figyelmet.
Bár az utóbbi időben akkora létszámú és horderejű mozgalom, mint a 2011-es választások utáni nem alakult ki, bizonyos körökben mégis kiépült a szervezett ellenállás egy-egy formája.
2015 végén egy új adótervezetet került a parlament elé, amely jelentősen megnövelte volna a kamionosok adózási terheit. Mivel Oroszországban a kamionosok túlnyomó többségben kisvállalkozók egy vagy két járművel, ez az adó sokuk munkavégzési lehetőségeit teljesen ellehetetlenítette volna. Ezért szakszervezeteik többhónapos sztrájkba fogtak, amit közvéleménykutatások szerint az ország lakosságának többsége támogatott. A kamionosok tiltakozása akkorára nőtte ki magát, hogy még a kormány is kénytelen volt róla tudomást venni, így februárban először befagyasztották az új adóról szóló tárgyalásokat, májusban pedig jelentős módosításokkal lépett végül életbe. Ezzel a lépcsőzetes módszerrel a kormány sikeresen kifogta a szelet a tiltakozás vitorlájából, miközben a kamionosok követeléseit se teljesítették egészében, hiszen ők az adó teljes eltörlését kérték.
Nem ez volt az egyetlen felzúdulás: a krasznodari régióban földművelők kezdtek tiltakozásba augusztusban azért, mert a hatóságok a környékbeli földeket nem a helyieknek, hanem nagyvállalatoknak adták el, méghozzá áron alul, veszélyeztetve ezzel a földművelők megélhetését. Augusztus végén traktorkonvojt indítottak Moszkva felé (a céljuk az volt, hogy Moszkvában Putyin elé terjesszék panaszaikat és követeléseiket), de az odavezető úton a rendőrség többször megállította és órákon keresztül igazoltatta őket, míg végül többüket letartóztatták, mielőtt a fővárosba érhettek volna. Azóta néhány letartóztatottról családjuk semmiféle hírt nem kapott, és van, akit extrémizmussal, azaz szélsőséges nézetek terjesztésével vádolnak (ami az idén júniusban bevezetett új terrorizmus elleni törvénycsomag alapján akár nyolc év börtönnel is járhat). A tiltakozók otthonában pedig egymás után érik az attrocitások az ottmaradtakat, vannak, akiket megfenyegettek, de vannak, akiket állításuk szerint rendőrök vertek meg. Mindennek persze következménye nincs.
Szintén augusztusban a Rosztov régióban több mint 100 bányász kezdett éhségsztrájkba, miután hónapok óta nem kaptak fizetést munkájukért. Az őket alkalmazó cég összesen 300 millió rubellel (közel 1 miliárd 300 millió forint) tartozik 2200 dolgozójának, akik gyakran életveszélyes körülmények között kénytelenek dolgozni.
A kamionosok szakszervezete egyébként a krasznodari földművelőket és a rosztovi bányászokat is aktívan támogatta.
A politikai cselekvésnek ezek az esetei azonban sajnos elenyészőek ahhoz az apátiához képest, ami Oroszország nagy részét jelenleg uralja. Tegnap az összes lehetséges szavazó 47 százaléka tette csak tiszteletét az urnáknál – 2011-ben ez a szám még 51 százalék volt.
A választásokat megelőzően a független Levada-központ közvélemény-kutatásában a válaszadók 9 százaléka mondta csak, hogy figyelemmel kíséri a kampányt, egy másik felmérésükben pedig a megkérdezettek 11 százaléka jelezte, hogy 5000 rubelért (körülbelül 21 000 forint) eladná szavazatát, 7 százalék pedig akár kevesebbért is túladott volna demokratikus jogain. 63 százalék, vagyis a válaszadóknak kevesebb mint kétharmada válaszolta csak azt, hogy elvből nem adná el a szavazatát.
A 2011-es választásokat követő tüntetések megismétlése is rendkívül valószínűtlennek tűnik: szintén a Levada felmérése alapján a lakosság 78 százaléka tartja szinte esélytelennek, hogy saját környékükön valamilyen tiltakozás alakuljon ki az állampolgári jogaik védelmében. Ennek ellenére a kormány több lépést is tett a potenciális ellenállás megakadályozása érdekében. Az egyik nyilván a választások előrehozatala volt: a szavazás eredetileg decemberben lett volna, de azzal, hogy szeptemberre lett átidőzítve, a kampány a halott nyári időszakra esett, amikor mindig kisebb a politikai aktivitás.
Maga a választási rendszer is változott: a Duma (az orosz parlament) 450 székét ezúttal két különböző szavazási rendszeren keresztül lehetett megszerezni – a felét listás szavazással (vagyis a pártokra leadott szavazatok alapján arányosan osztják el), a másik feléért pedig egyéni jelöltek küzdhettek meg. Ezzel elvileg több esélye lett volna független és kisebb pártok jelöltjeinek a mandátumszerzésre, de a helyzet realitása az, hogy így az Egységes Oroszország pártnak még több jelöltje került be a Dumába, mint ahány egyszerű listás szavazás útján bekerült volna, hiszen képviselőik indulhattak egyéni körzetekben is, ahol többnyire alacsonyabb támogatottságú jelöltekkel kellett megküzdeniük. Az eredmény magáért beszél: a következő öt évben az orosz parlament székeinek 76 százalékát az Egységes Oroszország képviselői fogják elfoglalni, pedig a választásokon a párt a szavazatoknak csupán 54 százalékát nyerte el.
Fotó: A székek eloszlása a Dumában pártok szerint. / slon.ru
Végezetül pedig a választási bizottság korábbi fejét, a Putyinhoz közelálló Vlagyimir Csurovot a köztiszteletnek örvendő emberjogi ombudsman, Ella Pamfilova váltotta fel, hogy a választások tisztasága felett őrködjön. Az őrködésre úgy tűnik, nagy szükség is volt, a szavazás napján egyre-másra érkeztek a különböző választási csalásokról szóló hírek. A bejelentéseket azonban egy kivételével (egy rosztovi választókerületben videó készült a csalásról) Pamfilova alaptalannak ítélte.
Az alacsony részvételi arányoktól eltekintve Putyin és Medvegyev pártja elsöprő győzelmet aratott a választásokon, még az előzetes elvárásokat is túlteljesítve: a szavazók 54,43 százaléka szavazott rájuk, és a Duma 450 székéből 344 lett az övék (ez is rekordteljesítmény, 2011-ben 238 mandátumot szereztek, 2007-ben pedig 315-öt). Második helyen a Kommunisták Pártja végzett 13,44 százalékkal, éppenhogy megelőzve a szélsőjobboldali Liberális Demokrata Pártot a maga 13.25 százalékával. Negyedik helyen az Igazságos Oroszország párt végzett, alig átlépve az 5 százalékos bejutási küszöböt.
A kormánypárt tehát sikeresen megőrizte a status quot, sőt, még nagyobb és jobban bebetonozott hatalmat szerzett a parlamentben, így nyugodtan építgetheti tovább hűséges bürokrata rétegét.
Putyin szavaival: „Nem volt egyszerű, de az emberek az Egységes Oroszországért szavaztak. Az emberek látják, hogy az uralkodó politikai erő, az Egységes Oroszország tényleg jót akar nekik, és bár nem mindig sikeresek, de munkájukat becsülettel és hatékonyan végzik.” Ezekkel az érzelmekkel a moszkvai és pétervári szavazók nem biztos, hogy egyetértenek, ahol a rendszerváltás óta a legalacsonyabb részvételi arányokat mérték, de esélyes, hogy a krasznodari földművelőknek és a rosztovi bányászoknak is megvannak az ezzel kapcsolatos kételyeik.
A számok alapján Oroszország már nem hisz a képviseleti demokráciában, amelyet már láthatóan felváltott az irányított demokrácia. Tegnap délután az orosz Twitteren a #ЯНеГолосовал, vagyis az #ÉnNemSzavaztam hashtag nagyon pörgött, jelezve, hogy a részvételt már rengetegen értelmetlennek érezték. A tehetetlenség érzése nem meglepő, hiszen a szervezett tiltakozásokat vagy leveri a hatalom, vagy látszatintézkedésekkel hallgattatja el. A gazdaság hanyatlik, az oroszok átlagkeresete már a kazahsztániakéval egyenlő (egy orosz havi átlagkeresete egész pontosan 558 dollár volt tavaly, ami 2014-hez képest 34 százalékos visszaesést jelent) a létbizonytalanság érzete egyre nagyobb méreteket ölt. Mindeközben pedig a többpártrendszer intézménye egyre inkább csak látszatként van fenntartva.
Ha másra nem is, számunkra Magyarországon az idei orosz választások intő jelként szolgálhatnak: a demokrácia fokról fokra eltűnhet, míg a végén az állampolgárok részére fennmaradó eszközök értelmetlenekké válnak. Azelőtt kell az ilyen folyamatokat megakasztani, mielőtt arra eszmélnénk, hogy a szavunk már semmit sem ér.
Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 265 állandó támogatónk van.Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
