Miután a Ninatic és a Nintendo Kiterjesztett Valóságon alapuló játéka nemrég világuralomra jutott, most sorra jelennek meg az értekezések arról, hogy miként is kell értelmeznünk ezt a különös jelenséget. Baloldali gondolkodók egy csoportja erre egyértelmű választ ad: ellen kell neki állni. Szerintük a Pokémon GO a fejlett kapitalizmus ideológiai eszköze, amely még mélyebbre taszít minket az elidegenedés mocskában. Szerintem ezek a figurák finoman szólva tévúton járnak.

Persze ezek az írók régi nótát fújnak. A kritikai technológiafilozófia a XX. században Martin Heidegger és Hebert Marcuse munkáira megy vissza (harmincas és hatvanas évek), ma olyan figurák művelik, mint az amerikai filozófus Andrew Feenberg. Az ötlet egyszerű: a modern technológia (mondjuk az ipari forradalom után) nem puszta eszköz, amit jóra vagy rosszra használunk.

A kapitalizmusban az ipari-, és újabban a digitális technológia jelenti az emberi élet keretrendszerét. A technológia saját logikája eluralja az emberi gondolkodásmódot és élettevékenységet, ezáltal fenntartva a kapitalizmusra jellemző, egyre mélyülő elnyomást, kizsákmányolást és elidegenedést.

Gondoljunk arra, hogyan értelmezte újra a közösségi média a magánszféra fogalmát és hogyan vett rá minket, hogy önként és dalolva adjuk át legszemélyesebb adatainkat az internetszolgáltatóknak. Vagy arra, miként formálta át az internetes hír- és cikkolvasás az értelmezési és információbefogadási stratégiánkat – ma például (mondja a Microsoft) átlagosan harmadannyi ideig vagyunk képesek koncentrálni egy adott témára, mint 2000-ben.

Mintha az életünket is úgy élnénk, ahogy a Facebook-falunkon görgetünk le, egyik érdektelen dolgot vetve el a másik után, amíg görgető és cikkolvasó masinákká nem válunk, akiken csak átfolyik az információ, akik a klikkelés és kommentelés hamis világában szabadnak érzik magukat – mi több, a Facebook-aktivizmus felszabadító közegében úgy érezzük, teszünk az igazságtalanság ellen. De az internet, ahogy a modern technológia lényege is éppen ez: átformálni az emberi természetet, hogy puszta alkatrészek legyünk a kapitalizmus elnyomó gépezetében.

A Pokémon GO sem szól semmi másról: a világot – az igazságtalansággal, ellentmondással, elnyomással és kizsákmányolással terhes világot – gyermeki játszótérré alakítja, amelyben szabadnak és boldognak érezhetjük magunkat, megfeledkezhetünk a valóság nyomasztó tényeiről. Eközben teljes mértékben alávetjük saját magunkat és a környező világot is a játék tervezői által kimunkált logikának, így válva puszta eszközzé a techno-kapitalizmus vak szörnyetegének kezében.

Erre csak egyetlen válasz lehetséges: ellenállni! Nem megadni magunkat a techonlógia csábításának, nem letölteni a Pokémon GO-t. Helyette tessék olvasni, múzeumba, színházba járni (azaz ne a mai, hanem a száz évvel ezelőtti burzsoázia kedvteléseinek hódoljunk) vagy csináljunk akármit, ami kivon minket a technológia és ezáltal a tőke fennhatósága alól.

Ezzel a gondolatmenettel több baj van. Először is, ha az ember tényleg ki szeretné vonni magát a technológia bűvköréből, jobb, ha mindjárt utópista szocialistának szegődik, és kivonul a falanszterbe. A kritikai technológiafilozófia egyik fő tétele, hogy a baj már kész van: a technológia már eluralta az életünket, már átformálta a világmegértésünket, most már nincs előle menekvés.

A problémát a modern technológia természete, belső logikája, mint olyan okozza, nem pedig ez vagy az az alkalmazás (ahogy a kapitalizmus sem ez vagy az a gyár, hanem a rendszer egésze). Ha már az ember ellenáll, a technológia egészének kellene ellenállnia, nem egyetlen online játéknak. Ha tehát az ellenállásra buzdítók logikáját helyesen végigvisszük, arra jutunk, hogy ideje hátrahagyni a modern technológia minden vívmányát.

De ez az ötlet a kritikai technológiafilozófia alapvető félreértésén alapul. Ezek az elméletek soha nem a technológia elutasításáról, az „ellenállásról” szólnak. Így Heidegger[1]:

„Balgaság lenne vakon nekitámadni a technológiai világának. Rövidlátóság volna azt, mint az ördög művét elítélni. Rá vagyunk utalva a technikai dolgokra, sőt azok kihívnak minket egy egyre növekvő fejlődés felé.”

A technológiával szemben kritikusnak kell lennünk, igen. Nem szabad azt ártatlan játékszernek tekinteni, és végképp nem szabad megadni magunkat a „kognitív kapitalizmus” utópista elméleteinek, amelyek szerint a technológiai fejlődés önmagában, aktív közreműködés nélkül létre fog hozni egy igazságosabb világot.

De mindez nem azt jelenti, hogy le kell mondanunk a technológiáról. Épp ellenkezőleg, fel kell használnunk azt, és a saját közegében kell kihívást intéznünk a techno-kapitalizmus rendszerei és intézményei ellen, ahogy az emancipációs küzdelem egyéb területein is.

Az ipari termelés az elidegenedés és kizsákmányolás fő színterévé vált a 19. században. A megoldást nem a ludditák, a géprombolók találták meg, akik elkeseredetten igyekeztek megszabadulni az ipari technológiától, hanem a munkásmozgalom, amely a maga javára alakította át az ipari munkahelyet és a kizsákmányolás teréből a szervezkedés és az emancipációs küzdelem egy központjává alakította.

Ahogy Marcuse írja[2]:

„A technológiaellensség programjai, az iparellenes forradalom propagandája egyedül azokat szolgálja, akik az emberi szükségleteket mellékterméknek tekintik a technológia felhasználásában. A technika ellenségei könnyen válnak a terrorista technokrácia szövetségeseivé. Az egyszerűbb élet filozófiája, a nagyvárosok és kultúrájuk elleni küzdelem arra tanítja az embert, hogy ne bízzon azokban az eszközökben, melyek felszabadíthatják őt.”

Ez nem csak az ipari fejlődésre és a nagyvárosokra, de a digitális technológiára is igaz. Ez a politikai és emancipációs küzdelem harcmezeje – innen nem visszavonulni kell, hanem előre nyomulni. A Pokémon GO játszótérré alakítja a világot? Rendben, akkor készítsünk olyan Kiterjesztett Valóság-alapú alkalmazásokat, amelyek csatatérré alakítják azt. Amelyek nem elfedik, hanem megmutatják, kiemelik a társadalmi igazságtalanságot és arra ösztönöznek, hogy tegyünk ellene. A technológia nem semleges politikai és ideológiai szempontból – éppen ezért ugyanúgy állhat a felszabadítás, mint az elnyomás szolgálatába.

Sam Kriss azt javasolja, ne a Pokémon GO-val játsszunk, inkább sétálgassunk, fedezzük fel a környéket, menjünk el a parkba. Ez a géprombolók logikája, amit valamiféle romantikus vágyakozás vezérel a technológia nélküli egyszerűbb idők felé. De ezzel épp a techno-kapitalizmus céljait szolgáljuk, hiszen voltaképpen nem kérdőjelezzük meg azokat. A helyes álláspont ezzel szemben az, hogy válaszolunk a digitális technológia politikai kihívására, és a saját terepén ütközünk meg vele.

[1] Martin Heidegger, Gelassenheit. Neske, 1960. 24. o.

[2] Herbert Marcuse, „Some Social Implications of Modern Technology”. In Douglas Kellner (szerk.) Technology, War, and Fascism: Collected Papers of Herbert Marcuse. Vol I. London, Routledge. 1998. 63 o.