Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Veszélyben a természettudomány oktatása? Az MTA kutatói a tiltakozó tanárok mellett állnak

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

Június 15-én az MTA tudományos ülést tartott, „Természettudomány újragondolva” címmel. A konferencia célja a természettudomány-oktatás aktuális kérdéseinek megvitatása volt, apropóját pedig egy kérdőiv adta, amelyet az országban minden matematikatanárnak kiküldtek. A felszólalók közt volt matematikus, fizikus, pszichológus, de beszédet mondott Palkovics László oktatási államtitkár is.

mta-szarvas_gabor.jpg

Fotó: hu.wikipedia.org

A felszólaló akadémikusok átgondoltan és felkészülten szedték ízekre a jelenlegi oktatási rendszert a természettudományos tárgyak tükrében, rámutatva a súlyos problémákra és hiányosságokra, és még reális megoldási lehetőségeket is kínáltak.  A matektanároknak küldött kérdőívre adott válaszok elemzése után a teremben felzúduló vastaps pedig hangosan hirdette: az MTA kutatói (legalábbis az ülésen résztvevők) a tiltakozó pedagógusok mellett állnak.

Ha visszagondolok a saját iskolás éveimre és a természettudományos tárgyakkal kapcsolatos tapasztalataimra, akkor a mai napig elfog a szorongás érzete. A meg-nem-felelés és a lemaradottság érzete. Ha azt nézzük, hogy a 2012-es PISA felmérést elvégzőknek csupán 0,5 százaléka lett volna alkalmas későbbi természettudományos kutatásra, és hogy a természettudományi végzettségűek aránya az ország lakosságához képest az egész EU-ban a legrosszabb, akkor elégggé úgy tűnik, hogy az én tapasztalataim semmiképpen sem egyedülállóak vagy kirívóak.

Pedig nyilvánvaló: a természettudományok folyamatos fejlődése és az ezen a területen megjelenő innováció nagyon sokat nyom a latba egy ország gazdasági fejlődésében. Az innováció fontosságával még Palkovics László is egyetértett előadásában (ezzel Orbán Viktornak elég keményen ellentmondva), és jelezte, hogy ebben a tekintetben Magyarország nagyon le van maradva. Palkovics arról is beszélt, hogy nagyon kevesen mennek műszaki, természettudományos vagy informatikai szakra, és ezért nincs kutatói utánpótlás. Ezen szerinte a kutatói életpálya vonzóvá tételével és egy egész életpályamodell felvázolásával javítani lehetne.

Patkós András fizikus máshonnan közelítette meg a kérdést, szerinte a diákok életében már korábban kell orvosolni a természettudomány iránti ellenszenvet. Ő Rachel Lotan stanfordi kutató programjáról beszélt, aki a méltányosság és az egyenlőség fogalmát állítja egymással szembe.

A méltányosság szempontját előtérbe helyező módszer arra fekteti a hangsúlyt, hogy minden gyerek képességeihez mérten kapjon megfelelő mértékű intézményi támogatást, és hogy az elsajátítandó anyag legyen a gyerekek iskolai teljesítményéhez igazítva. 

Az egyenlőséget preferáló rendszerben minden gyereknek ugyanazt az anyagot kell elsajátítania és mindenkinek ugyanannyi támogatás is jár. Ebben a rendszerben vagy az történik, hogy a rosszabb iskolai teljesítményt nyújtó diákok maradnak le, vagy a jobb teljesítményűek unatkoznak, mert túl könnyű nekik az anyag. Mindkét verzióban lesznek, akik nem tudják maximálisan kamatoztatni a képességeiket, és nem tudnak egy számukra megfelelő mértékű tudásanyagot elsajátítani.

Patkós javaslata a differenciálás:

  • vagy legyenek már a kezdetektől csoportokra bontva a diákok (a csoportok között legyen szabad átjárás) és legyen más az elsajátítandó anyag a csoportokban,
  • vagy tanulja mindenki ugyanazt, de akkor kapjanak sokkal több intézményi támogatást a gyengébben teljesítő diákok.

Egy ilyen rendszer azonban csak akkor működhet, ha a tanárok és iskolák szabadon dönthetnek. A szabadságot itt Patkós a csoportbontás lehetőségében, a szabad tanulói mozgásban, a szabad tankönyvválasztásban, a sokszínű tanmenetben és a differenciált tanárképzésben látja.

Csapó Benő neveléstudományi szakember beszéde arra koncentrált, hogyan válhatna mindenki számára szerethetővé és elérhetővé a természettudomány. Szerinte ez nem csupán a természettudósok problémája, mivel a jó természettudományos oktatás az egyénre és a társadalmi-gazdasági fejlődésre is jó hatással van. De a természettudományos oktatást nem lehet az egész oktatás fejlesztése nélkül megjavítani.

Javaslataiban szerepelt, hogy

  • legyen egy egységes, 12 évfolyamos természettudományos tárgy (ezt egyébként Palkovics is javasolta korábban, azonban a pedagógusok nagy többsége ellenezte az ötletet),
  • legyen kutatásalapú a természettudomány oktatása (ami élvezhetőbbé és szerethetőbbé tenné),
  • legyen kötelező érettségi tantárgy a természettudomány,
  • és fontos stratégiai cél kellene hogy legyen, hogy minél több magyar fiatal szerezzen érettségit, hiszen az egyszerű szakmunkához is kell az a tudásszint, amit az érettségi minimumkövetelményei meghatároznak.

Csapó többször visszatért arra a kérdésre, hogy miért nem vesszük alapnak azoknak az oktatási rendszereknek a programját, amelyek bizonyítottan jól működnek. Ez eléggé magától értetődő megoldásnak tűnik, csakhogy látjuk, a kormányt a magától értetődő megoldások hidegen hagyják.

Ezt támasztották alá a matematikatanároknak kiküldött kérdőívre érkezett válaszok is, melyeket Laczkovich Miklós matematikus ismertetett előadásában.

A kérdőívet idén februárban állította össze egy szakértői munkabizottság, melynek tagjai közt voltak általános iskolai tanítók, középiskolai tanárok, főiskolai és egyetemi tanárok, közoktatási szakértők és  tankönyvszerzők is. A kérdőív február 22-én lett közzétéve, kitöltésének határideje pedig március 15. volt. A meglehetősen rövid határidő ellenére a tanároknak kb. a negyede kitöltötte, sokan még meg is köszönték, hogy egyáltalán megkérdezték őket. Az országból mindenhonnan érkeztek rá válaszok, egyenletes volt az eloszlás földrajzilag és iskolatípus szerint is.

A kérdőív alapján a matematikaoktatásban a legsúlyosabb problémák jelenleg,

  • hogy a tanterv egész struktúrája rossz, túl korai az absztrakció, nincsen normális átmenet a különböző évfolyamok között,
  • hogy a pedagógusoknak túl nagy az óraterhelése,
  • hogy nincs szabad tankönyvválasztás: a „jó” kategóriába sorolt tankönyveknek 90 százaléka (!) olyan könyv volt, ami mostanra kiszorult a piacról,
  • hogy hiányzik az alapvetően szükséges feltételek biztosítása: lehetetlen lenne a helyzet javítása érdekében új dolgokat bevezetni (pl. csoportbontás), mert annyira alulfinanszírozott az oktatási rendszer (az oktatásra fordított pénz a  GDP százalékában 2003-ban 5.7 százalék volt, 2013-ban pedig már csak 3.97),
  • és a legmérgezőbb probléma maga a pedagógustársadalom közérzete, amire az oktatási kormányzat teljesen érzéketlen.

Laczkovich szerint a pedagógusok elégedetlenségének forrása leginkább az ész nélküli központosítás, amely minden egyes napjukat megkeseríti. Márpedig egy frusztrált, magát megalázottnak érző tanártársadalom nem tud minőségi munkát végezni!

Az MTA matematikai munkabizottsága szerint csökkenteni kellene a tanárok heti óraszámát, biztosítani kellene a szabad tankönyvválasztást és a hátrányos helyzetű gyerekek megfelelő fejlesztéséhez a személyi, tárgyi feltételeket, a tanfelügyelet és az intézményi önértékelési rendszert azonnal meg kellene szüntetni, hosszú távon pedig a teljes pedagógustársadalommal együtt kiérlelt koncepció kell, nem pedig összevissza kapkodás!

Nem tűnik véletlennek, hogy az MTA munkabizottságának javaslatai sok ponton megegyeznek a tiltakozó tanárok követeléseivel: ez az ülés csak újabb jele volt annak, hogy régen eljött már annak az ideje, hogy a kormány meghallja az egyre kétségbeesettebb hangokat az oktatásban ténylegesen érintettektől. És nemcsak tartalmi szinten jelent meg a hasonlóság – Laczkovich Miklós előadása alatt és után a teremben eluralkodó hangulat erőteljesen emlékeztetett a pedagógustüntetések hangulatára.

Az valószínűleg mindenki számára világos, hogy egy jó oktatási rendszer az ország társadalmi és gazdasági fejlődéséhez, és egy általánosan jobb közérzethez vezetne. Ahelyett, hogy egyre inkább lemaradnánk, sőt, mintha hátrafelé haladnánk, bevezethetnénk máshol már működő és jól bevált rendszereket. De talán már az is megoldás lenne, ha megállítnánk a rombolást. Ha az oktatást irányítók végre meghallanák a sok ezer hangot a pedagógusoktól kezdve, a diákokon át egészen az akadémikusokig, akkor végre léphetnénk egyet előre is. És akkor azok, akik amúgy hasonló szorongással élnék meg a kémiaórát, a fizikaórát vagy a matekot mint én, talán felszabadultabban nézhetnének elébe ezeknek az óráknak. Ki tudja, talán a jövőben még természettudományos pályát is választanának.