Naponta követnek el szexuális erőszakot kiskorú ellen, hetente meghal egy nő családon belüli erőszak következtében. A nők közel fele tapasztalt már erőszakos szexuális közeledést. Az adatok származási helye nem Szomália, hanem Magyarország. Komoly gondok vannak, de úgy tűnik, ezzel a politika, a társadalom és a közélet hangadói nem akarnak foglalkozni.

Kép:hazipatika.com

Miközben elsősorban az elképesztő történések, de feltehetően a menekültválság és az elkövetők származása miatt is folyamatosan címlapra kerül az újságokban a kölni szilveszter és az azóta történtek, addig a magyarországi szexuális erőszak ritkán üti meg a sajtómunkatársak ingerküszöbét. Pedig ahogy a menekültválságnak a hírekben része az, ami Kölnben és más városokban történt, és a kölni történésekhez odabiggyesztették a korábban a Tahrír téren történteket, az is része kéne hogy legyen ennek a problémakörnek, mi Magyarországon hogy is állunk a nők védelmével. Főleg azért, mivel  a magyar politikának és a magyar közéleti vitáknak elsődlegesen a magyarországi viszonyok javítása lenne a célja és feladata.

De sajnos a saját társadalmi problémáinkkal, a saját erőszaktevőinkkel, és a honfitársaink védelmének szükségességével már nem néz olyan bátran szembe a magyar társadalom – ahogy a politikusok és a véleményformálók sem, mint arab, külföldi, vagy muszlim elkövetők tetteivel. Pedig az elmúlt 10 napban három hírnek is sokkolnia kellett volna a magyar társadalmat.

Ott van például a Budai Irgalmasrendi Kórház vezetőjének, egy gyerekorvosnak az esete, aki a vád szerint egész egyszerűen sósavval öntötte le barátnőjét.
De csütötökön a Magyar idők(!) adatigénylése után derült ki, hogy Magyarországon tavaly 354, fiatalkorúak sérelmére elkövetett, szexuális erőszakkal összefüggő eljárás zárult le, a cikkből pedig az is kiderül, ennél sokkal több ilyen eset lehet, mert nagyon ritkán jutnak el az áldozatok a feljelentésig, és ha el is jutnak addig, tanúk híján nagyon nehéz a nyomozás.
Pénteken pedig lezárult annak a 4 huszonéves férfinak a pere, akik egy házibuliban letépték egy kiskorú lány ruháját,, majd hárman majdnem megerőszakolták, míg negyedik társuk videóra vette az egészet. Végül a lány effektív megerőszakolására csak azért nem kerül sor, mert a „házibuli” egy másik résztvevője közbelépett. Az egyik letöltendő börtönbüntetésre ítélt férfi apja szerint „a fiúk csak játszottak”.

És ezek az esetek és számok csak azok, amik legalább megkocogtatják a sajtó ingerküszöbét. A csoportos erőszakról egyelőre csak a HVG és a Bors írt, a Magyar Idők statisztikája csak az Index számára volt érdekes, a gyerekorvos ügyét pedig alig hozta valaki címlapon. Ami pedig még nagyobb hiányosság, hogy ezeket az ügyeket a sajtó nem átfogó társadalmi problémaként kezeli, hanem elszigetelt esetekként mutatja be őket.

Pedig a folyamatosan, hétről-hétre, hónapról-hónapra fel-fel bukkanó erőszakolási ügyekből levonhatnánk végre a konzekvenciát, hogy itt egy súlyos társadalmi problémáról beszélünk. Méghozzá egy olyan problémáról, ahol, ha felfedeznénk az ügyek egyes sajátosságait és egymással viszonyrendszerbe kerülnének, szembesülhetnénk a nők elleni erőszak beágyazottságával, mindennapos, szörnyű, de banalizált valóságával. Ez lenne talán az első lépés ahhoz, hogy mindannyian, a társadalom és az intézményrendszerünk egésze neki lásson, hogy visszaszorítsuk, meggyengítsük azokat a beidegződéseket, rossz mechanizmusokat, amelyek nap mint nap hozzájárulnak ahhoz, hogy a Magyarországon élő nők ezrei-százezrei lelki és fizikai erőszakot és elnyomást szenvedjenek el. Már ha ez cél lenne.

De a magyar társadalom és annak legbefolyásosabb véleményformálói nem hajlandóak ezeket az ügyeket egy komplex csomagban tekinteni, nem hajlandóak arra, hogy felismerjék, a magyar társadalomban óriási szenvedést okoz a szexuális erőszak, és ez egyáltalán nem törvényszerű, csak fel kellene végre lépnie ellene.