A szokásos kormányzati sajtótájékoztatón kérdezték Lázár Jánost, hogy mit szól ahhoz, hogy a pedagógusok tüntetnek a KLIK vállalhatalan működése miatt (amelyet év végén dobott meg a kormány 36 milliárddal a rendkívüli alapból, mert annyira nem maradt pénze), a késő fizetések miatt, és amiatt, hogy a tanszereket saját zsebükből kell venni. Lázár hozta pár évvel ezelőtti formáját, és igazi „mindenki annyit ér amennyije van” stílusban válaszolt. Az Origo tudósítása szerint ezeket mondta:

Minden pedagógusnak tudomásul kell vennie, hogy a Klik a munkaadója, ezért semmi oka nincs, hogy a dolgozók megválasszák, ki legyen a munkaadójuk – mondta Lázár János. Ha valaki dolgozik egy gyárban, akkor nem érdekel senkit, hogy azt szereti, vagy nem szereti. Mindez nem jelenti azt, hogy a Klik hibátlan lenne, de az nem lehet, hogy a farok csóválja a kutyát.

(Fotó: MTI / Bruzák Noémi)

Tehát egy állami monstrumot ültetett a kormány a pedagógusok fejére, amely eddig mindent elrontott, van, ahol népszavazást kezdeményeztek az iskola önkormányzati visszavételére, volt, ahol zsarolással szerezte vissza egy önkormányzat az iskolát. Nincsen tanszer és egészségügyi csomag a legtöbb iskolában, és csúszik a pedagógusok fizetése, miközben milliárdos adósságokat görget maga előtt a KLIK. És amikor a pedagógusoknál betelik a pohár és jelzik a kormánynak, hogy eddig és ne tovább, Lázár úgy tesz, mintha nem a kormány, hanem a pedagógusok választották volna a KLIK-et. Miközben a pedagógusok majd 100 százaléka előbb lett pedagógus, minthogy a KLIK megszületett volna.

De persze ennél sokkal súlyosabb az, ahogy Lázár egyáltalán a munkavállalókról gondolkodik.A 19. századi brit vadkapitalizmusban is több tiszteletet adtak az embereknek. De azóta történt egy és más a munkavállalók jogai térén, és a 21. századi Magyarországnak nem a kisemmizettek és elnyomottak korszakát kéne célként szem előtt tartania. Azóta többek között az is kiderült – például hála a mi ‘56-os hőseinknek is  -, hogy a munkások akár önigazgatásra is képesek, lehetnek önmaguk közös munkaadói is. De még ha nem is ilyen „radikális” gondolatokkal terheljük szegény miniszter úr fejét, annyi azért mondhatunk, hogy aki valaha tanult vállalatirányítást vagy irányított már jól céget, tudja, hogy mennyire fontos, mennyivel növeli a termelékenységet és a hatékonyságot, ha szeretik a munkavállalók a gyárat, ahol dolgoznak, és igenis érdekelnie kell a munkáltatót, hogy a munkavállalók szeretik-e a gyárat. Jobb helyeken például az az állam, amelynek Lázár a képviselője, kötelezi a munkáltatót erre. Úgynevezett törvényekkel és munkavállalói jogokkal.

Ha a 19. század végének Manchesterében vagy Liverpooljában egy gyártulajdonos ilyet mondott volna a munkásainak, hát oda bizony sok rendőr kellett volna, hogy ne koncolják fel élve a munkagépen. De az biztos, hogy másnap egyetlen munkás se ment volna be a gyárba dolgozni.

Jól jegyezzük meg Lázár szavait, mert maga az illiberális állam és a munkaalapú társadalom beszélt belőle, ahol annyit is érsz. Az az állam beszélt belőle, amely munkavállalóit egy fabatkára sem értékeli, csupán lecserélhető fogaskereket lát bennük, fogaskereket az államból kihordható pénzgépben.

Több százezer ember ment el Magyarországról az elmúlt 5-10 évben, az oktatás, az egészségügy szétrohasztva. Ha választ akarunk kapni miért, azt Lázár szavaiban keressük. Mert ezek rohadt szavak, a rohadó, az emberek jólétével nem törődő, a feladatait ellátni nem képes, széthordott magyar állam szavai.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!