Jeremy Corbyn, az angol Munkáspárt példátlan többséggel megválasztott, baloldali vezetője meglepő bejelentést tett pár napja: a lelki egészségért felelős árnyékminisztert nevez ki – egy olyan politikai pozíciót kreálva ezzel, aminek sem a brit Konzervatív Pártban (és a jelenlegi brit kormányban), sem a brit politikában nincs igazán előzménye. Az új árnyékminiszter, az aktivista múlttal is rendelkező 34 éves Luciana Berger korábban közegészségügyi területen politizált. Miért olyan fontos új frontot nyitni egy frissen megválasztott baloldali vezetőnek egy látszólag mellékes kérdésben, miközben vélhetőleg van ellensége és dolga elég? És miért lehet ez fontos Magyarországon?
Van kapcsolat a depresszió és a megszorítások között
Hogy mégis miért fontos egy baloldali politikusnak a lelki egészség ügye, az némi magyarázatra szorulhat.
Először is: a magyarul pszichiátriának nevezett szektor az angolszász rendszerben sokkal tágabb – amikor lelki egészségre hivatkoznak (’mental health’), akkor nem csak pszichiátriát értenek alatta, hanem a pszichés problémák megelőzésének, kezelésének, az abban érintettek segítésének változatos formáit, szociális munkától sportig, egyéni és csoportterápiáktól munkahelyi tanácsadásig, önsegítő csoportok támogatásától ismertető kiadványok terjesztéséig. A lelki egészség tehát nem egyenlő a pszichiátriával és nem kizárólag kórházakat és orvosokat kell magunk előtt látnunk, hanem ellenkezőleg: egy olyan rendszert, ami a munkahelyi, oktatási és szociális területet is lefedi, és azt célozza, hogy lehetőleg senkinek ne kelljen bekerülnie egy pszichiátriai kórházba. Amikor tehát a brit Jeremy Corbyn a lelki egészséget ellenzéki politikája egyik fontos pontjává teszi, akkor nem a pszichiátriai szektorra kacsint rá, hanem a pszichés problémákkal, depresszióval, szorongással, evészavarokkal, demenciával, pánikrohamokkal vagy szenvedélybetegséggel küzdő mindennapi emberek tömegeinek problémáit veszi komolyan: a statisztikák szerint ugyanis évente a (brit vagy magyar) népesség negyede szembesül valamilyen komolyabb pszichés problémával.
Másrészt jól ismert a pszichés bajok összefüggése környezeti tényezőkkel, köztük szociális, társadalmi helyzettel: rossz lakhatás, munkanélküliség vagy a vagyoni helyzet romlása mind komolyan befolyásolja kialakulásukat. Kutatások és egyéni beszámolók serege bizonyítja: a szegénység és kilátástalanság nagy eséllyel betegít meg embereket, és növeli nemcsak a szervi bajok, de a depresszió és egyéb tünetek kialakulásának valószínűségét, sőt, az öngyilkosság esélyét is.
A neoliberális megszorításokat elszenvedő társadalmakban ez jól ismert és dokumentált tény. Görögországban az 1990-es évektől nemzetközi szinten is jelentős és eredményes pszichiátriai reformokat hajtottak végre: a BBC által feltárt, embertelen ellátást nyújtó bentlakásos és kórházi ellátások arányát sikerült jelentősen csökkenteni a közösségi és megelőző ellátások, szociális és egyéb szolgáltatások erősítésével. A görög modellre sokan hivatkoztak azóta világszerte a pszichiátriai ellátások szükséges reformja kapcsán – mindebből mára romok maradtak. A 2008 óta folyó megszorítások ugyanis – túlzás nélkül – tragikus eredményekkel jártak nemcsak az ellátórendszerre, de a görög népesség pszichés állapotára is. Kutatások megdöbbentő adatokat mutatnak: a mentális problémákkal élők 75%-a ma már nem jut segítő szolgáltatáshoz Görögországban; a válság éveiben meredeken, eddig alig ismert mértékben – a dolgozó korú férfiak körében 2 év alatt 35%-kal! – nőtt az öngyilkosságok száma; öt év alatt csaknem ötödével nőtt a pszichiátriai gyógyszerek eladása és több mint harmadával az antidepresszánsoké, az igény vélhetőleg ennél is nagyobb volt; végül pedig az ellátatlanul maradtakat elkezdte visszaszívni a leromlott állapotú, érdemben segíteni nem képes bentlakásos pszichiátriai rendszer, inkább a hajléktalanságot, mintsem a lelki bajokat kezelve ezzel.
Hasonlóan Görögországhoz – és több európai országhoz, köztük Magyarországhoz – Jeremy Corbyn Nagy-Britanniája is történetének legkomolyabb, széles tömegeket érintő megszorításain ment át a 2000-es évek eleje és főleg 2008 óta. Akiken különösen erősen csattant az ostor, azok a szigetországban is épp a termelni nem képes, a munkaerőpiac számára kevésbé értékes rétegek voltak: alacsonyan képzettek, szociális ellátásokra szoruló krónikus betegek, pszichiátriai ellátottak és fogyatékos emberek. A neoliberális politikát folytató 2010 előtti munkáspárti és a 2010-ben megválasztott jobboldali Cameron-kormány egyaránt támogatásokat nyesett vissza: fogyatékossági vagy betegellátási járadékok indexálását módosította (azaz csökkentette őket), szolgáltatások finanszírozását mérsékelte, és az Orbán-kormány megváltozott munkaképességűeket érintő átminősítéseihez hasonló intézkedésekkel akarta visszavágni a rokkant-ellátásokat is. Az így átsorolt, ellátásukat elvesztő emberek között szklerózis multiplexes, rákos és Parkinson-kórral élő betegeket éppúgy találunk, mint fogyatékos embereket – közülük egy friss jelentés szerint havonta közel százan halnak meg, jól jelezve, milyen egészségi állapotban voltak már a vizsgálat előtt is. Ráadásul a szélesebb társadalmat érintő megszorítások és a válság szegénységet hozott Anglia-szerte, ezzel tovább rontva tömegek pszichés állapotát. A szegények élelmezésére létrejött ún. élelmiszerbankok 2015-ben rekordszámú igénylőnek adtak élelmet: míg 2009-ben még csak 45 ezer embert szolgáltak ki, addig a liberális-konzervatív Cameron-kormány utolsó évére, 2014-15-re ez a szám több mint hússzorosára, 1.1 millió igénylőre emelkedett. Ilyen mértékű elszegényedés komoly számú igénybe vevőt is jelent a vonatkozó pszichés támogató szolgáltatásokra, amint erről a brit Pszichológusok a Megszorítások Ellen nevű szervezet anyagai is tanúskodnak.
Komoly oka és a fentiekből érthető jelentősége is van tehát annak, hogy a brit Munkáspárt új, baloldali vezetője prioritásként kezeli a pszichés gondok társadalmi kezelését. Az út szélén hagyott, a válság miatt komoly megpróbáltatásokon átmenő tömegek és a mindennapi támogatást igénylő pszichiátriai betegek egyaránt bizakodhatnak: Jeremy Corbyn döntését a legnagyobb brit (lelki egészségért küzdő) érdekvédelmi szervezet, a Mind éppúgy üdvözölte, mint a hírt kommentáló pszichiátriai ellátottak túlnyomó része.
Se munka, se segítség
A vonatkozó hazai kutatások hiányában csak becsülhetjük, mekkora lehet a baj Magyarországon. A 2010 előtti kormányok által strukturális reformoknak, 2010 után pedig unortodox gazdaságpolitikának nevezett, de egyazon lendülettel bevezetett megszorítások elszenvedői Magyarországon is pszichés poklot élnek meg minden nap. A jóléti rendszer romjai alatt tömegek rekedtek, akik görög és brit sorstársaikhoz hasonlóan lelki problémák seregét élhetik meg, érdemi segítség nélkül. A gyermekszegénységgel sújtott családok, ellátást nem kapó fogyatékos emberek és családjaik, a munkát hiába keresők vagy megalázó munkakörülmények között éhbérért dolgozók tömegei nem jutnak semmiféle támogatáshoz, holott megpróbáltatásaik nem múlnak el nyomtalanul, még ha kultúránk nem is szimpatizál a pszichoszomatikus bajokkal. Legendásan rosszkedvű és pesszimista, alkoholizmusra, öngyilkosságra hajlamos társadalom a miénk – a magyarkodó semmitmondáson kívül mégsem esik szó politikai szinten arról, milyen társadalmi segítségre lenne szükség a változásokhoz. A hazai pszichiátriai szakma megosztott, a szakma vezetői a megmaradt kevéske forrásért küzdenek, az érintettek (leszűkítően: „pszichiátriai betegek”) szervezeteinek hangja pedig alig hallatszik. Pedig az érintettek szervezetei és szószólói régóta kérik a kormányokat alapvető intézkedések megtételére, amik főbb pontjai a következők.
Először: a nagy pszichiátriai intézeteket zárják be (ahogyan Angliában és Görögországban jórészt megtették), mert azok nemcsak jórészt embertelenek és alkalmatlanok az ellátásra, de nem is eredményesek a pszichés bajok kezelésében. A kényszerkezelések rendszerét számolják fel – erre nemzetközi egyezmény is kötelezi hazánkat. (Egy, a témában készült rövidfilm itt látható.)
Másodszor: erősítsék meg a közösségi ellátásokat. Közösségi pszichiátria (amely nem kórházban, hanem az érintett otthoni környezetében igyekszik segíteni), az érintettek lakhatáshoz jutásának segítése (szociális és támogatott lakhatás), szociális szolgáltatások sora kell (nappali és mobil ellátások, megelőzés, lelkisegély, önsegítő klubok támogatása, alternatív terápiák pl. sport, zene stb. támogatása).
Harmadszor: az emberi jogok tiszteletben tartásával adjanak teljes jogegyenlőséget azoknak, akiktől azt valamiért elvették – a jogi cselekvőképesség rendszerét („gondnokság”) alakítsák át, mert az nem védi, hanem sokkal inkább kiszolgáltatja az érintetteket másoknak. Végül: a pszichés bajok kezelése ne legyen a pszichiátriai szakma privilégiuma.
A magyar pszichiátriai kar legyengült: az alacsony bérek miatt nagy a külföldre elvándorlás, több térségben már alig van vagy nincs praktizáló szakember, miközben a megmaradt orvosoknak már évekkel ezelőtt is csak öt perce jutott egy betegre – ami gyakorlatilag a receptfelírást jelenti, tudva, hogy a gyógyszerek önmagukban, kísérő támogatás (egyéni és csoportos terápiák) nélkül nem adnak érdemi segítséget. Az érintett „pszichiátriai betegek” hazai és nemzetközi szervezeteinek, szakembereknek és a vonatkozó emberi jogi egyezményeknek egyazon üzenete van: a közhiedelemmel ellentétben a lipótmezei OPNI-hoz hasonló intézetek fenntartása (jelen kormány EU-s pénzből OPAI névre nyitott egy új intézményt nemrég): zsákutca. Ehelyett az élet minden területére kiterjedő, a lelki bajokat nem elsősorban egészségügyi kérdésként, hanem társadalmi problémákkal egy összefüggésben láttató politikára van szükség. A munkahelyeken bevezetett lelki egészség programok sokat segíthetnének (csak az USA-ban évente 51 milliárd dollárnyi kárt okoz a munkavállalók pszichés problémák miatti kiesése a munkából). Az oktatásban hangsúlyt fektethetnének nemcsak a diákok, de a tanárok lelki támogatására is, így is segítve a minőségibb közoktatást. Az érintettek segítésében a szociális terület is komolyabban részt vehetne – ha persze a szociális szektor (a gyermekvédelmi rendszertől és fogyatékos emberek ellátásáig) nem lenne a megszorítások elsődleges áldozata már ma is.
Tennivaló és tanulság tehát lenne jócskán, és nem azért, mert más országokban annyival jobb a helyzet: sokkal inkább azért, mert a jelek szerint Európa másik sarkában akad olyan politikai ajánlat, ami reményt adhat.
Jeremy Corbyn igazi baloldaliként, társadalmi kontextusba helyezve így indokolta, miért választott a lelki egészségért felelős árnyékminisztert: „Pszichés problémákkal minden családban küzd valaki (…) A pszichés problémák az élet minden területén akadályozhatnak bennünket, ezért sokkal tágabb, több területre kiterjedő választ igényel: nem elég, ha csak az egészségügyi rendszer bajának tekintjük. A munkaügyben, iskolákban és a helyi önkormányzati szinten is foglalkozni kell vele.”
Majd a brit szakszervezetek kongresszusán tegnap, megválasztása után mindössze 3 nappal ezt mondta: „A fogyatékossági támogatások visszavágása és a rokkantsági felülvizsgálatok végrehajtása az elmúlt öt évben tragikus és elkeserítő helyzetet eredményezett: emberek öngyilkosságot követtek el, életüket dobták el kilátástalan helyzetük miatt. Azt kérdezem: miféle társadalom vagyunk, ha olyan jogszabályokat hozunk, amely – tudjuk jól! – a legszegényebb és legsérülékenyebb rétegeket hozza nehéz helyzetbe? Sokan azt mondják, mindez része a rendjén való folyamatoknak. Nem, nem az!”
Lesz olyan magyar politikai erő, aki mindezt a zászlajára tűzi?
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a baloldali szociálpolitikáról, támogass minket!
