Nagypapája az 1956-os forradalom és szabadságharc nyomán emigrált Svédországba. Agnes Török már itt született, és innen indulva kezdett el spoken word költőként és előadóként (az itthon is ismert slam poetry-hez hasonló műfaj – a szerk.) tevékenykedni. Jelenleg Skóciában él, eddig három különböző országban nyert spoken word versenyeket. Júliusban a Youtube-on egy rövid versét tette közzé, amelyben sebészi pontossággal szedi szét a megszorítások hétköznapi emberekre gyakorolt hatását. Kíváncsiak voltunk, milyen történet rejtőzik Agnes és a vers mögött.

Hogyan lesz valaki egy kifejezetten magyar hangzású vezetéknévvel díjnyertes spoken word költő és előadóművész az Egyesült Királyságban?

Nagypapám ‘56-ban elmenekült Magyarországról és Svédországban települt le. Szóval bár a nevem magyar, én Svédországban nőttem fel, és ott kezdtem el spoken worddel foglalkozni. Három évvel ezelőtt költöztem Skóciába tanulni, és mélységesen beleszerettem az ottani spoken word szcénába, a tanulmányaim mellett akár heti öt alkalommal is felléptem. Hosszú évek munkája, gyakorlása és a műfaj szeretete következtében elkezdtem díjakat nyerni, és felhívtam a figyelmet saját műveimre.

Milyen gyakran látogatsz Magyarországra?

Pár évente. A családom egy része Budapesten és a Balaton környékén él. Mostanra a nagypapám is visszaköltözött Magyarországra, szóval még több okom van arra, hogy visszalátogassak

A boldogságról szóló TEDx előadásod egy pontján azt mondod, hogy a boldogság annak a képessége, hogy magunkon kívül másokkal is törődjünk. Vagyis a „mi” túlélése. A te családtörténeted, gondolom, tele van migrációval. A migráció nem a „mi” túlélésének akadálya? És ha nem a migráció, akkor mi akadályozza azt?

A migráció lehet a közösségi jólét kulcsa. A migrációt épp az a képességünk teszi lehetővé, hogy magunkon kívüliekkel is törődjünk. És egy decens élet iránti közös vágyódásunk teszi szükségessé azt. Manapság, a vándorlók nagy része nem egy „jobb életet” kutat, hanem pusztán az élet lehetőségét. Ma a legtöbb vándor egyben menekült is, aki háború és elnyomás elől menekül viszonylag biztonságos helyek felé. Ha megnézem a mostani válságot Európában, ha figyelembe veszem a kontinens partjainál életüket veszítő menekülteket, akkor egyértelművé válik számomra, hogy ma mindennél jobban szükségünk van az együttérzésre, a másokkal való törődésre. Úgy gondolom, hogy saját boldogságunk hatalmasat nőne, ha feladnánk azt az elképzelést, hogy az alapvető emberi jogokat és decens életkörülményeket akaró embertársaink veszélyeztethetik azt. Kutatásomat arról végzem, hogy a kollektív boldogság érdekében mennyire is szükséges a multikulturalizmus, és nagyrészt ez járult hozzá, hogy politikai show-t írja a boldogságról.

A magyar kormány jelenleg egy komplett gyűlöletkampányt folytat a menekültek ellen, miközben brit politikusok a kelet-európai bevándorlók ellen uszítják a briteket. Mint bevándorló, úgy érzed, hogy veszélyezteted a brit kultúra integritását, vagy elveszed a helyiek munkáját?

Ezt az érvet mindig egyszerre nevetségesnek és veszélyesnek tartom. Az európai államok és nemzetek elképesztően friss találmányok. Az emberiség történetét leginkább a migráció alakította, a „kultúrák” és „civilizációk” interakciója, egymástól való tanulása – nem az országok és kultúrák változatlansága. Az új gondolatok, emberek és kulturális hatások óriási erőforrást képeznek. Amúgy épp ez alapozta meg Európa jólétét is. Zavaró és aggasztó látni, hogy mi történik Magyarországon. Főként valakinek, aki zsidó felmenőkkel is rendelkezik, nem nehéz látni a párhuzamokat a harmincas évekbeli náci és fasiszta trenddel. Nagy Britanniában élve, dolgozva, tanulva és adót fizetve, úgy gondolom, személyesen hozzájárulok az ország erőforrásaihoz és sokszínűségéhez. Statisztikailag ez minden bevándorlóra igaz. A bevándorlók sokkal többet hozzáadnak pénzben, erőforrásokban és gondolatokban az új országukhoz, mint amennyit valaha is fel tudnának élni az egészségügyi vagy oktatási rendszer használatával. Szóval úgy gondolom, hogy az „őshonos” népességben és „egységes” kultúrákban való hit egy rasszista és fasiszta érv része, amely tagadja a tényszerű történelmet.

A Worthless (Értéktelen) című versed egy igen precíz és szenvedélyes kiáltvány a megszorítások ellen. Mi váltotta ki?

(A felvétel magyar felirattal is megtekinthető)

Egy rakás egyéni történés az életemben, illetve az európai és brit politikai klíma. Az élet a megszorítások közepette Nagy-Britanniában – fiatal, queer, bevándorló és munkanélküli nőként épp abban az időszakban, amikor a megszorítások leginkább a fiatalokat, nőket, bevándorlókat és szexuális kisebbségeket sújtották (ahogyan az etnikai kisebbségeket és fogyatékkal élőket is)… Ez váltotta ki a költeményt. Végső soron a vers egy kísérlet arra, hogy szétszálazzam a retorikát azon emberek körül, akiket a legalapvetőbb szükségleteiktől fosztottak meg a megszorítópolitikák. Kísérlet arra, hogy mintákat, törvényszerűségeket lássak és ne egyedi eseteket. A megszorítás egy struktúra, amely szó szerint képes megölni a társadalom legsebezhetőbb tagjait, ahogy azt ma Nagy-Britanniában láthatjuk is. De egyben egy olyan struktúra is, amelyet személyesen megtapasztalsz, érzel, átélsz. Erről a tapasztalatról akartam írni.

A szegényektől gazdagok felé irányuló perverz újraelosztás nem egy kizárólagosan brit jelenség, de hivatalos kormánypolitika az EU legtöbb országában, köztük Magyarországon is. Mint gondolsz, ennek a folyamatnak miért van ekkora sikere egymástól nagyon különböző helyeken, mint az Egyesült Királyság és Magyarország? Tényleg az átlagember az egyetlen dolog, ami nem működik ebben a rendszerben?

Egyáltalán nem. A rendszer az, ami nem működik az emberek többsége számára. De egy gazdagabb emberekből álló kis elit óriásit profitál ebből a rendszerből. A gazdasági válság egy masszív siker volt az egy százaléknak, amely még nagyobb vagyonra és hatalomra tett szert. Ez része a neoliberalizmus és a globalizáció működésének, és ezért nagyon különböző helyek nagyon hasonló helyzeteket tapasztalnak meg. Azt hiszem, ez a folyamat világszerte zajlik, de különösen szembetűnő az olyan helyeken, ahol hatalmas jövedelmi egyenlőtlenségek léteznek – Nagy-Britannia és Magyarország is jó példák erre. Persze annak módja, ahogyan a hatalmon lévők megindokolják ezt a helyzetet, változik, de a hatások gyakran ugyanazok.

Minden félretéve azonban ennek a rendszernek van népi támogatottsága és vonzereje: a középosztálybelivé válás ígérete. Miért gondolod, hogy ez egy hazugság?

Nem föltétlenül gondolom, hogy hazugság – valóban vannak emberek, akik felfele mozdulnak el, a középosztály felé. A probléma az, hogy ez csak egyéni vagy családi szinten működik, egymás ellen hergelve egyéneket, családokat és közösségeket. Más szóval, a kapitalizmus körülményei között mind nem győzhetünk. Mindig harcolni fogunk egymás ellen a maradékokért. Ez gyűlöletet, rasszizmust és egyenlőtlenséget termel. Ha a közös jólétünket igazán komolyan vennék, akkor be kéne látnunk, hogy egy olyan rendszer, ahol mind nem nyerhetünk, az nem egy elégségesen jó rendszer. Be kell látnunk, hogy léteznek rendszerek, amelyekben törődhetünk a kiszolgáltatottakkal és a peremre szorítottakkal, és közben pedig mind élhetünk jó és decens életet, amelyben megvan minden, amire szükségünk van. De hogy ezt elérjük, ahhoz fel kell váltanunk a mostani rendszert egy szociáldemokratább, vagy marxista-reformistább rendszerrel.

Hogyan bonthatjuk le ezt a rendszert mi, egyszerű halandók?

Mi, egyszerű halandók (tetszik ez a kifejezés) nagyon egyszerűen lebonthatjuk a kapitalizmust: ha elkezdünk nem individualista „énként”, hanem egy közös „mi” részeként gondolni magunkra. Ha minden szakpolitikát és gazdasági rendszert elkezdünk aszerint értékelni, hogy mennyire szolgál mindannyiunkat országos és világszinten. Rengeteg minden következne ebből. Csak el kell kezdenünk magunkat egy közösség részeként látni.

Az egyre mélyebb eladósodás spiráljáról is beszélsz a versben. Hogyan kerül egy tehetséges, energikus, elvileg lehetőségekkel telepakolt ember egy ilyen ördögi körbe?

Bárki, aki ma Európában tanul, nagy valószínűséggel diákhitelt vesz fel. Főleg hogyha nem gazdag családból származik, és egyedül kell finanszírozni a diplomát. Én nagyon szerencsés voltam, mert Svédországban születtem, ahol a felsőoktatás ingyenes, mert Skóciában tanultam, ahol nincsenek tandíjak az EU-s hallgatók számára, és mert előnyös feltételek mellett kaptam diákhitelt – de még így is nagy valószínűséggel adós leszek az elkövetkezendő 30 évben. Egy szak befejezéséhez mindez elengedhetetlen. A felsőoktatás privatizálásával és a közösségi hitel rovására bátorított egyéni hitellel az eladósodás szintje rekordokat döntöget világszerte. Az én élethelyzetem, amelyben jelentős adósságot kell felvennem, hogy jövőt építhessek, nem egy kivétel, hanem a norma manapság.

Egy egész életre eladósodott embereket, szegénységben élő romákat és bevándorlókat, a gyerekük felnevelésével küzdő egyedülálló szülőket, munkanélküliéket, hajléktalan embereket – gyakorlatilag a társadalom többségét – vádolja meg, sőt bünteti a hatalom saját nehéz helyzete miatt. Hogyan lehetséges ezt személyesen, pszichésen feldolgozni?

Számomra az írás egy ilyen módszer. Az aktivizmus és a művészet lehetővé teszi, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy egy pozitív megoldás részei vagyunk, nem pedig a problémához járulunk hozzá. Nagyon könnyű apátiába süllyedni, kétségbe esni és aggódni olyankor, amikor nem találunk valami módot arra, hogy kiengedjük a felgyülemlett feszültséget. Nekem az írás egy ilyen mód. Szükségünk van kreativitásra, humorra és kitartásra, amikor a helyzet szörnyűnek tűnik. Úgy hiszem, hogy a dolgok még mindig javíthatók, még képesek vagyunk a kapitalizmus és a megszorítás legcsúnyább aspektusait is a fejük tetejére fordítani – ehhez nincs másra szükségünk, mint egymásra.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több hasonló interjút olvasni, támogass minket!