Az Amnesty International a napokban úgy döntött, hogy a prostitúció teljes dekriminalizálását hivatalos politikájává teszi, tehát, hogy a prostitúció legalizálását jogvédelemnek tekinti. (Blogunkon megjelent, az AI szándékát elítélő petíciót itt olvashatjátok, a dekriminalizációt védelmező írást pedig itt. – a szerk.) A prostitúció legalizálását bevezető országokban sem a prostituáltakat, sem a prostituáltakat használó férfiakat nem büntetik. A prostituáltak használatát legális tevékenységként elismerő országokban a prostituáltak kiszolgáltatottságának csökkenését és a prostitúcióval kapcsolatos bűnözéssel szembeni fellépés elősegítését várták az intézkedések szorgalmazói. Ezek a remények sajnos nem igazolódtak be. A prostitúció legalizása úgy törvényesít (és ezzel legitimál) egy kizsákmányoló, elnyomó társadalmi gyakorlatot, hogy mindeközben nem csökkenti érdemben a prostitúcióhoz kapcsolódó ártalmakat sem. Dés Fanni írása.
Bebizonyosodott, hogy a legalizáció hatására nem lesz átláthatóbb a prostitúcióval kapcsolatos bűnözés, sőt, a szexipar bővül, az emberkereskedelem áldozatainak aránya megnő, a feketepiac virágzik a szexipar területén. Hollandiában a rendőrség becslése szerint az országban dolgozó prostituáltak ötven-kilencven százaléka emberkereskedelem áldozata, a külföldről érkezett prostituáltak aránya mintegy nyolcvan százalék, utóbbiak körülbelül háromnegyede illegálisan dolgozik az országban. A külföldi prostituáltak szegényebb országokból érkeznek, főként Dél-Amerikából és Kelet-Európából. Svájcban szintén nagyon magas az illegálisan dolgozó prostituáltak aránya. A prostituáltak többsége szintén külföldről, főként Kelet-Európából érkezik. A magyar nők aránya az emberkereskedelem áldozatai között mindkét országban kiemelkedően magas.
‘szexbox’ Zürichben. fotó: AFP Photo / Fabrice Coffrini
Statisztikai adatok nélkül is nyilvánvaló azonban, hogy mit is legalizál egy állam, amikor a prostitúciót „szexmunkaként” kezeli. Elég, ha valaki például betekintést a nyer a 2013-ban Zürichben, a legalizáció hevében létrehozott Strichplatz működésébe. Az utcai prostitúciót imitáló elzárt területen a prostituáltak legálisan dolgozhatnak. Ennek ellenére a bonyolult és szigorú bürokratikus akadályok miatt a prostituáltak jelentős része itt is illegálisan dolgozik. Zürichben a Strichplatzon kívül még két városrész található, ahol a prostituáltak szabadon dolgozhatnak. Azonban rengeteg prostituált dolgozik a zónákon belül és kívül illegálisan, akik – akárcsak Magyarországon – ugyanúgy ki vannak téve a folyamatos rettegésnek, hogy mikor, mennyi pénzbírsággal büntetik meg őket a rendőrök.
A Strichplatz elzárt területén mélyszegénységben élő kelet-európai – nagyrészt magyar – nők állnak (és ülnek) körben. Várják az autóval érkező klienseiket, akik a pénzükért cserébe megveszik a testüket, vagy amelyik testrészüket akarják, a pár méterrel arrébb felállított „szexboxokban”. A prostitúció legalizációját csupán abban az esetben tekinthetjük az itt dolgozók jogait biztosító intézkedésnek, ha természetesnek és elfogadhatónak tartjuk, hogy aki mélyszegénységben él, nő, és az egyetlen pénzkeresési lehetősége a prostitúció, az csinálja – akinek van pénze, és férfi, annak pedig jogában áll a helyzetével visszaélni. Tehát természetesnek és elfogadhatónak tekintjük mind az osztályegyenlőtlenségeket, mind a nemek közötti egyenlőtlenségek szélsőséges megnyilvánulásait. És ebben az esetben azokról a férfiakról még nem is esett szó, akik prostitúcióba kényszerítik a többségében mélyszegénységben élő nőket.
A prostitúció jelensége egyenlőtlenségek és elnyomás eredménye. Abban az esetben, ha jogvédelemnek tekintjük a legalizálását, elfogadjuk: a szegényebb országokból érkező mélyszegénységben élő nők – akik a legtöbb esetben nem csak belekényszerülnek, hanem belekényszerítik őket a prostitúcióba – bármiféle perspektíva híján ezt a munkát végezzék. Mert nekik ez jutott. Elfogadjuk, hogy a gazdagabb országokban élő, pénzzel rendelkező férfiak ezeket a társadalmi egyenlőtlenséget kihasználják. A prostituáltak jogait nem akkor védi egy állam, ha mindezeket legitimálja. Akkor védi őket, ha mindent megtesz, hogy senki ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy prostituáltként kelljen dolgoznia és ha valaki prostituálttá vált, megfelelő szolgáltatásokat nyújt számára, hogy minél kevesebb járulékos nehézséggel kelljen megküzdenie eközben. Ha biztosítja, hogy amennyiben valaki ki szeretne szállni a prostitúcióból, ezt meg tudja tenni. Ha világossá teszi: a prostituáltak áldozatok, és semmiképpen sem bűnözők, valamint hogy a prostitúció jelensége olyan egyenlőtlenségekből fakad, amelyeket az állam semmiképpen nem legitimálhat.
A prostitúciót elsősorban meg kell előzni, ez pedig elsősorban a szegénység és az elnyomás elleni küzdelmet jelenti. A prostitúcióban dolgozó nők számára alacsony küszöbű és más, a szükségleteikre szabott szolgáltatásokat, jogvédelmet kell nyújtani, hogy tudjanak hova fordulni és adott legyen a segítség számukra, ha szükségük van rá. Fontos, hogy egy állam a prostituáltakra ne bűnözőkként tekintsen, hanem áldozatként, és ne kelljen folyamatosan még a hatóságokkal is szembekerülniük, pénzbírságokat fizetniük, esetleg börtönbe kerülniük. De mindehhez nem szükséges a prostitúciót legalizálni, a prostitúció jelenségét létrehozó egyenlőtlenségeket legitimálni. Pénzt és energiát kell fektetni abba, hogy a prostituáltak számára kiépüljön egy megfelelő szociális szolgáltatásokat nyújtó rendszer, és hogy a különböző hivatalos szervek ne bűnözőként tekintsenek a prostituáltként dolgozó emberekre.
Két olyan országban dolgoztam eddig prostituált nőkkel, ahol a prostitúció legális. Nemigen találkoztam olyan nőkkel, akik ne a kilátástalan szegénység és egy férfi befolyása miatt dolgoztak volna prostituáltként. Azonban rengeteg elnyomással és erőszakkal, például brutális megerőszakolásról szóló történetekkel, a futtatók által rendszeresen bántalmazott nőkkel találkoztam. Mivel a prostituáltak nagy része külföldről érkezik, sokszor nem beszélik a célország nyelvét, ami nehezíti a hatóságokkal és ellátó szervezetekkel való kapcsolatot, viszont kiszolgáltatja őket a futtatójuknak. Nem a célország törvényei, hanem a futtató által szabott szabályok a meghatározóak számukra. Mindent megtesznek, hogy összegyűjtsék a futtatójuk által követelt pénzt: óvszer nélkül is elvállalnak mindent, kénytelenek hagyni, hogy bármit megtegyenek velük.
A célország nem tud érdemben mit kezdeni a külföldi prostituáltak, tehát a prostituáltak többségének problémáival: a mélyszegénységnek, amiből menekülnek nem értik a struktúráit, körülményeit, jogi környezetét. A prostituáltak általában nem a letelepedés reményében indulnak külföldre, hanem hogy pénzt gyűjtsenek és küldjenek az otthon maradt rokonaiknak. Így az esetek többségében gyakorlatilag mindegy, hogy a célország milyen kiszállási lehetőségeket biztosít számukra.
A legalizáció által kitűzött ártalomcsökkentési célok tehát a legtöbb esetben nem valósulnak meg a gyakorlatban: a prostituáltak ugyanúgy ki vannak szolgáltatva a futtatóiknak, az erőszaknak. A kiszolgáltatottság az, ami meghatározza mind a prostitúcióba kerülésüket, mind prostituáltként töltött életüket. Gyakran ugyanúgy illegálisan dolgoznak, így ki vannak téve a rendőrök folyamatos ellenőrzéseinek és a pénzbírságoknak, pénz hiányában a börtönbüntetésnek. Ami működik ezekben az országokban, sok esetben jobban, mint máshol, az a prostituáltak számára hozzáférhető szociális szolgáltatások a feléjük irányuló pozitív attitűd, azonban mindez nem a legalizáción múlik, hanem sok esetben épp azon, hogy a velük dolgozó szakemberek számára világossá vált, hogy áldozatokkal van dolguk.
Magyarországról rengeteg mélyszegénységben élő nő kerül ki prostituáltként Hollandiába, Svájcba és Németországba, és mindenhol az egyik legkiszolgáltatottabb csoportját alkotják a prostitúció áldozatainak. Amíg nem történnek az országban érdemi lépések a szegénység enyhítésére, szinte mindegy, hogy a helyi törvények miként szabályozzák a prostitúciót, ők ugyanolyan kiszolgáltatottak maradnak.
Ha a prostituáltak jogait szeretnénk védeni, akkor a szegénység és a nemek közötti egyenlőtlenségek ellen kell küzdeni. A prostitúció legalizálása épp a szegénységből fakadó kiszolgáltatottságot és a nemek közötti egyenlőtlenségeket legitimálja.
Dés Fanni
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a prostitúció körüli társadalmi vitáról és jogi helyzetről, támogass minket!
