Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Főpolgármester úr, csak az a helyzet kezelhetetlen, amit nem akarnak kezelni!

Ez a cikk több mint 8 éves.

Tarlós István pénteken közleményben tudatta, kezelhetetlen a menekülthelyzet, és felháborítónak tartja, hogy Budapest „gócpontjain” menekültek vannak. A főpolgármester emellett örömét fejezte ki, hogy az új törvény szerint börtönbe csukhatják majd a menekülteket.

tarlos.jpg

Szinte kísértetiesen hasonlítanak Tarlós mondatai azokhoz, amiket hajléktalantémában mondott 4-5 éve. És a két esetben az is közös, hogy ahogyan a hajléktalan, úgy a menekült emberek is vannak, és a bebörtönzés, az elüldözés ellenére lesznek is az országban, hiszen egyik esetben sem jókedvükben kerültek emberek ebbe a helyzetbe. Nem vidámságból kerül valaki az utcára, és nem örömében hagyja el hazáját, hogy egy igen veszélyes út végén megérkezzen Európába. Persze a menekülthelyzet más hiszen ők, nem kívánnak Magyarországon letelepedni, és akik le akarnak, azok nagy részét is elutasítja a magyar állam. Ezeken túl pedig a két esetben az is közös, hogy a kriminalizálás, a börtönbezárás nem fogja a megoldani a helyzetet sem az érintettek, sem pedig a társadalom számára.

Pedig egyik eset sem kezelhetetlen, és a kezelhetetlenség kimondása mindkettőben csupán arról szól, hogy a politikus saját felelősségét azokra az emberekre hárítsa, akikkel a közösség felelős vezetőjeként foglalkoznia kéne. Majd erre a kezelhetetlenségre hivatkozva hozzon egy mindenkinek rossz megoldást.

A menekült emberek helyzete például Budapesten nem kezelhetetlen, a város pár pontjára korlátozódik csupán, és az önkéntes segítőknek hála, még nem történt nagyobb probléma a városban, pedig több tízezer ember haladt át rajta. Mindeközben pedig az az önkormányzat, amely a kezelhetetlenségről beszél, adott pár vizesblokkot és konténert, és továbbra is hagyja, hogy az önkéntesek saját pénzükből, adományokból segítsenek a menekülteken (és sokszor a szegény magyar embereken is). Képzeljük el, ha a magyar kormány vagy a fővárosi önkormányzat a maga klasszisokkal nagyobb erőforrásaival olyan humánus magatartást öltene, mint a saját erejükön jóval felülteljesítő önkéntesek, akkor beszélhetnénk még kezelhetetlenségről?

A menekült emberek helyzete persze problémákhoz vezet. Apróbb súrlódások most is vannak, szemetelés, vagy épp a kulturális különbségekhez nem szokott emberek közötti gyanakvás. És lesznek is súrlódások, hiszen ahogy a magyar állampolgárok között, úgy a menekültek között is vannak rosszabb szándékú emberek, de igazi gondoknak szerencsére még nem lehettünk tanúi.

A kérdés az, hogy Tarlós és a magyar kormány miért a kezelhetetlenséget hangsúlyozza ahelyett, hogy tenne valamit az esetleges konfliktusok kialakulása ellen. Miért nem tesz valamit azért, hogy a magyar állampolgároknak és a menekülteknek is könnyebb dolguk legyen ebben a humanitárius helyzetben?

Az eddigi intézkedések és a most bejelentett továbbiak ugyanis ezen nem segítenek. Nem jó dolog az, hogy utcán kell aludniuk a menekülteknek, de ennek nem a börtön az alternatívája. Nem jó az, hogy nap mint nap szegény embereket, és ezzel együtt saját felelősségünket kell látnunk az utcán, de erre nem az a megoldás, hogy megtiltjuk, hogy ott legyenek.

Nem azért lenne szükség több menekülttáborra és több befogadóhelyre, étkezésre, jobb tisztálkodási lehetőségre, emberségesebb ellátásra, nyelvtanulásra, több hivatásos segítőre, bevándorlási hivatali alkalmazottra, nyelveket beszélő rendőrre, szociális munkásra, mert annyira jó- vagy rosszfejek a menekültek, hanem azért, mert így tudjuk csökkenteni egy esetleges konfliktus kialakulásának esélyét, miközben így tudunk humánus bánásmódot is biztosítani a menekülteknek.

Elsöprő többségük ugyanis nem vegetálni akar jönni Európába, hanem megélni. Ezt pedig, ők is jól tudják, Magyarországon nem fogják megtalálni, így tovább fognak haladni, akkor is ha nem kutyaként bánunk velük. Viszont akivel kutyaként bánunk, az úgy is fog viselkedni, a túlzsúfolt menekülttábor, az éhezés, a tisztálkodás hiánya pontosan azoknak a konfliktusoknak az esélyét növeli, amelyektől a társadalom egy része tart.

Úgyhogy Tarlós Istvánank és a Fidesznek nem a kezelhetetlenségről kéne értekeznie, hanem azt csinálni, ami egy politikus dolga: kezelni a szituációt.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.