Így növelik tovább a szakadékot szegények és gazdagok között az újraindított árverések
Az összesen 199 milliárd forint összértékű ügyek növelik a szakadékot szegények és gazdagok között – derül ki a Periféria Központ friss tanulmányából.
Az összesen 199 milliárd forint összértékű ügyek növelik a szakadékot szegények és gazdagok között – derül ki a Periféria Központ friss tanulmányából.
Többek között Bíró Icával és Szepesházi Péterrel követelt végrehajtási reformot a szervezet.
Hogyan válhat valaki adósként áldozattá a független bíróságok által a hatályos jogszabályok alapján elrendelt végrehajtások során?
„Miközben a törvényszéken zajlik a Schadl-Völner-kirakatper, itt az ideje, hogy a nép az utcán követeljen igazságot a végrehajtói maffia áldozatainak” – fogalmaztak.
Schadl György a mai napig több mint egy éve ült előzetes letartóztatásban a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöként.
A Szikra országgyűlési képviselőjét arról kérdeztük, miért kellene egy méltányos, állami rendszert kiépíteni.
Schadlnek elképzelése sincs, hogy „jönne a képbe” az ügyben egyáltalán Völner Pál.
Jelenleg az is előfordulhat, hogy egy 750 ezres kikiáltási áras autót 7500 forintért visznek el, ez pedig sem az adósnak, sem a végrehajtásnak nem kedvez.
Tovább folytatódik a Schadl-botrány. 38 millió forintért kelt el egy 450 millió forintos villa.
Schadl Györgyre 10 év, míg Völner Pálra 8 év börtönbüntetést kér az ügyészség.