Akiktől érdemes tanulni az összefogást: a szövetkezetek paradicsoma, Uruguay
Nemcsak tisztességes és megfizethető otthonok épülnek, hanem erős közösségek is.
Nemcsak tisztességes és megfizethető otthonok épülnek, hanem erős közösségek is.
A folyamatban lévő 7 peres eljárás akadályozza a szakszervezetet egyéb, munkavállalói jogokhoz szorosabban kötődő problémák megoldásában.
Sörösüvegeket és görögtüzeket dobtak a politikai fesztivál résztvevői közé.
„Orvosok és ápolók vagyunk, akik nem hallgathatnak arról, amit Gázában láttak.”
Népszavazással tilthatják ki végleg a rövid távú lakáskiadást a VI. kerületből.
A Mérce és a PATENT Egyesület közös számlálóval hívja fel a figyelmet a nők elleni erőszakra.
A rendőrség szerint sajtószabadság az, hogy elzárnak az újságírók elől egy kilakoltatást.
A munkáltatók és az állam tétlenül nézik, ahogy megsülünk.
A komáromi gyógyszergyárból törvénytelenül rúgták ki a szakszervezet tisztviselőjét.
Az állampolgároknak nem kell intelligenciatesztet tenniük ahhoz, hogy szavazhassanak. Miért kellene tehát az értelmi fogyatékossággal élő emberek tudását tesztelni? Bercse László és Czakó Tibor érdekvédők azt várják az új összetételű Európai Parlamenttől, hogy jó inklúziós politikákat alakítson ki.
Érdemes végiggondolni, mit jelenthet a magyar ellenzék számára a népszavazás, amelynek most kezdődött meg az aláírásgyűjtő kampánya.
Nagyobbak itt a gondok annál, mint hogy a Szajnában lehet-e versenyeket tartani.