Birtokolhatjuk-e a szexualitásunkat?
Még a legintimebb pillanataink sem szűkíthetőek csak ránk, a résztvevő felekre.
Még a legintimebb pillanataink sem szűkíthetőek csak ránk, a résztvevő felekre.
Mi a szégyellnivaló, mit lehet nyíltan vállalni, mik számítanak szexuálisan aktívnak és mik semlegesnek?
A pornó, a prostitúció és a szexkameraipar nem szabadít fel senkit. Válasz Rutai Lili 444-en megjelent írására.
„Szex és gazdaság kéz a kézben jár, de ez veszedelmes viszony”. A Replika 117-118. számában többek között arról is olvashatunk, hogy a szexualitás hogyan fonódik össze a kapitalista patriarchátus működésével.
A rendszerváltás után beáramló pornóipari tőke kíméletlenül kihasználta a rendkívül olcsónak számító magyar munkaerőt. A kiszolgáltatott nőket a nyugati gyártócégek könnyedén rá tudták venni az akkoriban még durvának és ritkának számító szexjelenetekre is.
Lenin szövegéből jól látszik, hogy a prostitúciót keretező polgári retorikák nem sokat változtak az elmúlt bő 100 évben.
A szex patriarchális jellegét a kapitalizmus nem eltüntette, hanem átformálta, a szexualitást áruvá alakította. Nem elég, ha csak a felszínt vizsgáljuk, elemzésünknek a mélybe kell nyúlnia.
Természetes szexualitás nincs, így fel sem szabadult az elnyomó normák alól. Vágyainkat csak piacosították.
Nem hagyhatunk tovább működni egy olyan ipart, amely nemi erőszakra épül és erről készített filmeket árul. Emellett szólnak morális, emberjogi, hétköznapi tapasztalatra épülő érvek és már egy nemzetközi kampány is.
Bár a Pornhub azt állítja, valójában semmilyen valódi ellenőrzést nem végeznek arra vonatkozóan, hogy valóban nagykorú és beleegyezésüket adó nők szerepeljenek a hozzájuk feltöltött filmeken, az eddig feltárt erőszakesetek csak a jéghegy csúcsát jelentik.