A nyersanyaghiányt is a munkásokon vernék le az autógyártók
A Vasas szerint ez azonban nemcsak jogszerűtlen, de kontraproduktív is.
A Vasas szerint ez azonban nemcsak jogszerűtlen, de kontraproduktív is.
Egyes szakszervezetek szerint az új rendeletek az Alaptörvénynek sem felelnek meg, mások szerint arról árulkodnak, hogy a kormány el kívánja hárítani magától a felelősséget.
A közös közszolgáltatói bérmegállapodás nem biztosította a mozdonyvezetők reálkeresetének még a szinten tartását sem.
Országos munkabeszüntetéssel hívta fel a figyelmet az egyre csorbuló munkajogokra a Szakszervezetek Koreai Konföderációja.
Olyan precedensértékű ítélet született, amely minden pedagógust érint. Most már csak be kell hajtani a sok száz, vagy akár ezermilliárdosra rúgó tételt a munkáltatókon.
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet szerint félő, hogy a közlekedési vállalat új szolgáltatás-ellenőrzési szabályzata nem garantálja megfelelően a dolgozók adatvédelméhez való jogát.
Az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók problémái jóval túlmutatnak a világjárványon és a fizetéseken, sokkal inkább az emberi méltóságot érintik.
A Független Egészségügyi Szakszervezet ismét levélben fordult a miniszterelnökhöz az egészségügyi szakdolgozók és működtetésben dolgozók béremelése ügyében.
A makói Continentalnál nagy port kavart magatartáskódex kapcsán beszélt arról Székely Tamás szakszervezeti vezető, hogy a dolgozó pont akkor megy be a szakszervezetbe, ha elkezdik súlyosan korlátozni a jogait.
A szakszervezet felmérést végzett a pedagógusok körében, amiből egy igen lesújtó kép rajzolódik ki a magyar közoktatásban dolgozók életszínvonaláról.