A rendszerkritika szó nagyon sok mindent jelenthet, attól függően, hogy ki mit ért „a rendszer” alatt. A „rendszerkritikusok” is nagyon sokfélék lehetnek.
Még hányszor kell néhányunknak avval kínlódnunk, hogy megfelelő párt nincs, számolgassunk hát, melyikük kevésbé veszélyes a népnek, melyik sérti kevésbé a stílusérzékünket, melyik nem annyira gáz? Tamás Gáspár Miklós 2010-ben megjelentetett írását adjuk újra közre.
A piac valóban nem szent és sérthetetlen. De ami talán még nem tűnt fel a kormánynak: nemcsak a magánérdekek védelmében lehet belenyúlni!
Az, hogy durván földbe áll-e a magyar gazdaság, vagy megússzuk egy nagyobb megrázkódtatással, erősen függ két tényezőtől.
Az üzleti világot a nyereség reménye mozgatja. Joggal gondolhatnánk tehát, hogy a közgazdaság-tudomány megegyezésre jutott abban, hogy mi a profit. Nem így van.
Az iparilag előállított áru a kapitalizmusban minden, csak nem szűkös, csakis a pénz felől tekintve számít valami szűkösnek, annak értelmében, hogy ki fizetőképes (és ki nem), vagyis nem természeténél fogva adott.
A munka társadalmi tartalmának megszűnése az, ami erodálja, sőt felszámolásra ítéli a politika értelmét és funkcióját.
Amit elmondandó vagyok, nem „igazabb” vagy „hitelesebb” annál, ahogyan Ferge Zsuzsa visszaidézi a 80-as évtizedet. Legfeljebb bizonyos részletekre másképp emlékszem.
A kormány bebiztosította, hogy ne szállhassanak be a sajtóba olyan figurák, mint például az osztrák Pecina.
Mennyire formálta a kapitalizmus a szerelemről alkotott elképzeléseinket, és mi a baj a ránk erőltetett, megvásárolható romantikával?
