Ungvári Sára: Nem akarok egy autonómiájától megfosztott tárgy lenni
A tanárjelölt szerint tartósnak nevezhetjük a következő tanárgeneráció szarba vételét, a szakmai utánpótlás kivéreztetését.
A tanárjelölt szerint tartósnak nevezhetjük a következő tanárgeneráció szarba vételét, a szakmai utánpótlás kivéreztetését.
A szakszervezeti vezető felhívta a figyelmet arra, hogy nem lehet külön szemlélni az egyes szakmák elnyomását.
A kormány gyakorlatilag valamennyi, a társadalom működését biztosító szektort semmibe vesz.
Sokat küzdött a kormány azért, hogy a pedagógusok sztrájkba lépjenek.
Ezrével jelentek meg a támogatók a tanársztrájk melletti tüntetésen.
A pedagógusokon egyre erősebb a nyomás, hogy hagyják abba. Holnap megmutathatjuk, hogy velük vagyunk.
A pedagógushallgatók szolidaritási tüntetésén beszélgettünk leendő pedagógusokkal.
Fundamentális változásokra lenne szükség, hogy ennek az ellenkezőjét tegye.
A fővárosi intézmény pedagógusai úgy vélik, a február 11-én kelt kormányrendelet ellehetetleníti az érdemi sztrájkot.
Voltak kollégák, akik egyetértettek vele, de féltek az esetleges retorzióktól.