Müller Cecíliának is feltűnt, hogy sok kórház nem hajlandó ellátni az ukrajnai menekülteket
Már több mint egy éve teljes a káosz a menekültek ellátásában.
Már több mint egy éve teljes a káosz a menekültek ellátásában.
A lengyel kormánypárt elnöke szerint a fiatal nők „inkább vedelnek”, mintsem gyereket vállaljanak, ezért alacsony a születészám.
A túlzott mértékű orvosi beavatkozás árt a nőknek és a gyerekeknek is, mégsincs rendszerszintű törekvés a magyar szülészetek javítására.
A Patent Egyesület Nőjogi Perselye csak az elmúlt időszakban 40 nőnek nyújtott támogatást.
Tavaly nyáron történt a gyilkosság, az ügyészség szerint mosogatáson vesztek össze.
Az óbudai áldozatsegítő program hatékonyabban reagálhat a helyiek szükségleteire.
A NANE munkatársa szerint „önmagában az, hogy ezek magánvádas ügyek, az egy áldozathibáztató mechanizmus”.
Másodszor ülésezik az állam vészhelyzeti tanácsa ebben a hónapban.
Az intézményrendszer sokszor nem védi megfelelően a családon belüli erőszak áldozatait.
A rendőrség beszámolója szerint a férfi volt anyósa már a gyújtogatás előtt felhívta a rendőrséget azzal, hogy valaki lekapcsolta a ház külső villanyóráját és a gázcsapot is elzárta.