„Rendet tesz” a Hír TV-nél az új vezérigazgató-helyettes
Szikszai Péter a Magyar Időknek nyilatkozott: azt mondta, nincs több „kekeckedés.”
Szikszai Péter a Magyar Időknek nyilatkozott: azt mondta, nincs több „kekeckedés.”
A Simicska birodalom eltűnése után érdemes szétnézni a magyar médiapiacon. Bár Kocsis Máté tegnap este a Fidesz által visszafoglalt Hír Tv-ben azt mondta, hogy nincs kormánypárti médiatúlsúly, ennek most már teljesen egyértelműen az ellenkezője igaz.
A Szabadság térre, az MTV régi székháza elé hívja a párt azokat, akiknek fontos a kormánytól független sajtó szabadsága.
A Hír TV-nél a G-napot követően is kitartóan hirdető élelmiszerlánchoz és az egyik közismert gyógyszergyártó céghez hamar elért az üzenet, hogy nem kellene a csatornán hirdetni.
A Facebook önszabályozással történő „megjavítása” ma már az amerikai médiakörnyezetben sem látszik működőképesnek, a médiarendszerek történelmi fejlődéséből pedig az látszik, hogy ez a módszer Európában végképp halálra van ítélve.
Már a vége?
Az újságírókra egyre jobban figyelő politikusok ezzel buborékot is fújnak maguk köré, ahol az újságírói vélemények visszhangzanak, ma már olyan erősen, hogy a választók hangja alig hallatszik.
A Viasat6-on bikinis lányok rúgnak büntetőket a frappánsan „Büntető” című műsorban a világbajnoki meccsek félidejében, hogy a vébét néző férfiak ne unatkozzanak egy pillanatra sem. Illetve, hogy a nők is megmutathassák, értenek a futballhoz.
Az MVM reklámköltése megmutatja, hogy hoz létre sajátjait előnybe juttató piaci szerkezetet a médiában a Fidesz.
Még mindig a Facebook ural minden Magyarországon.