Kitartanak Márki-Zay mellett a hódmezővásárhelyi listázottak
A Zsidó Hitközség szerint Lázár János antiszemita felhangot szeretne adni a kampánynak, a magánszemélyek pedig büszkén vállalják, hogy Márki-Zay társaságában említik őket.
A Zsidó Hitközség szerint Lázár János antiszemita felhangot szeretne adni a kampánynak, a magánszemélyek pedig büszkén vállalják, hogy Márki-Zay társaságában említik őket.
„Ezeket csak a gyűlölet tartja össze” – írja a szórólap, egyes esetekben a magánszemélyek foglalkozását is megjelölve.
Valaki a helyi önkormányzatnál először elfelejtett szólni az ellenzéki delegáltaknak erről, de a helyzetet most gyorsan orvosolni igyekeznek.
Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi ellenzéki jelölt azt kéri, senki se támadja a hívőket és az egyházat, azért, ami történt. Kijelenti, barátaival imádkozni fognak az őt kiprédikáló Német László plébánosért, mert Márki szerint ő is csupán áldozat.
Mindennapos az, hogy a katolikus egyház, az állami pénzosztás, és a Fidesz politikájának támogatása hogyan fonódik össze
„Erkölcsi minimum” kell a politikához, amelynek Németh László esperes szerint Márki-Zay Péter nem felel meg, mert „baromságokat beszél.” Az ellenzéki kihívó röviden azzal válaszolt, Németh templomban elmondott kormánypárti beszéde túlment egy bizonyos határon.