Amit a hódmezővásárhelyi plébános csinált, az a legalja, csak sajnos ez a magyar valóság

Németh László hódmezővásárhelyi esperes plébános a vasárnapi istentisztelet után kiállt a templom közönsége elé és elmondta szavazzanak a Fideszre, ne támogassák az ellenzéki pártok támogatásával függetlenként induló Márki-Zay Pétert. Az ok amit Németh választott nevetséges. Azok a történések pedig, amik ehhez a kiprédikáláshoz vezettek, durván mutatják be a magyar valóságot.

Németh indoklása szerint azért érezte kötelességének, hogy megszólaljon és híveinek iránymutatást adjon, mert Márki azt nyilatkozta a Hír Tv-nek, hogy diktatúrára hasonlít Magyarország. Némethenk szíve joga, hogy ezzel ne értsen egyet, sőt akár vitába szálljon ezzel a kijelentéssel. De az, hogy egyházi hatalmával visszaélve, a mise után szóljon erről, és ne csupán vitába szálljon, hanem egyből azt kérje a hívőktől szavazzanak a Fideszre, több, mint amit megengedhet magának.

Főleg úgy, hogy Márki-Zay Péter, ennek a gyülekezetnek a tagja, sőt nem tagja, hanem aktív tagja, az egyházközösség vezetője. Így Németh azzal, hogy nem vitázott, hanem kinyilatkoztatott Márkival szemben, saját egyházközösségének ment neki.

Persze nem meglepő ez Hódmezővásárhelyen, és nem meglepő a Szeged-Csanádi egyházmegyében. Azt pedig amire ebben a mondatban gondolok megerősítette az a tény is, hogy Németh egyik fő érve is az volt, mennyi pénzt kap a katolikus egyház a Fidesztől, a magyar adófizetők pénzéből, helyben és országosan is.

Elég csak felidézni az alig fél éves történetet, ahol Lázár János Hódmezővásárhely ura,  Kiss-Rigó László helyi megyéspüspökkel adott át focipályát a mély szegénység sújtotta Magyarcsanádon, ahol a pályát a megyéspüspök meg is áldotta.

De az előző rendszert is kiszolgáló Kiss-Rigónak nem ez az egyetlen össze fonodása a Fidesszel, a menekültválság kezdetén az egyházi vezetők közül elsőként mondta vissza a kormánypropagandát, és számtalan alkalommal állt ki a kormánypárt mellett.

Két dologra mutat rá Németh László története, ha kicsit a háttérbe akarunk látni. Azokra a feudális viszonyokra, amik a vidék Magyarországán kiépültek, és aminek egyik példája Lázár városa. Ahol a helyiek elmondása szerint az ég világon minden a miniszterelnökséget vezető minisztertől függ.

Másrészt pedig arra, hogy az állam és az egyház szétválasztásának köztársasági törvényét mennyire durván támadják a kormánypártok, és hogy egyes egyházi vezetők hogy tesznek meg mindent azért, hogy jól feküdjenek a kormánypártnak.

Amit most Németh Lászlótól láthatunk az kicsiben kevesebb médiafigyelem nélkül az ország számos templomában történik nap mint nap. Mindennapos az, hogy a katolikus egyház, az állami pénzosztás, és a Fidesz politikájának támogatása hogyan fonódik össze. És a helyzet az, nem csupán a katolikus egyháznál van erre példa.

Olvass tovább!