Fejmagasságban lőtt ki tömegoszlató lövedékeket a rendőrség a tegnapi párizsi tüntetéseken
Brutálisan lép fel a rendőrség a tüntetőkkel szemben.
Brutálisan lép fel a rendőrség a tüntetőkkel szemben.
A rendszerkritikus baloldalnak „meg kell találnia” és szövetséget kell kötnie a Globális Dél azon társadalmi szerveződéseivel és rendszerellenes mozgalmaival, amelyek szintén a társadalmi egyenlőség, az antikapitalizmus és az antiimperializmus talaján állnak.
Nem mehet minden úgy, mint a háború előtt.
Két évvel később Jerome Powell „rendszerkockázatra” hivatkozva mentette meg a bank betéteseit.
Az alsóház megkerülésével emelték 64 évre a nyugdíjkorhatárt, amely intézkedés ellen hónapok óta sztrájkolnak és tüntetnek.
A híres partizándal az antifasizmus egyik legismertebb jelképe.
Egy kis update, hogy mitől lángol már megint Párizs.
2022 decemberében campesino és őslakos mozgalmak által vezetett népi tüntetések hulláma söpört végig Perun, miután Pedro Castillo korábbi elnököt a törvényhozás feloszlatására tett sikertelen kísérletet követően megbuktatták, és alelnöke, a neoliberális konzervatív Dina Boluarte átvette a kormányt.
Kiderült, hogy az USA ugyan bármit megtehet, de nem feltétlenül az lesz az eredmény, amire számít.
A kapitalista rendszer elleni egységes harc részesei ők.