Ítélet született elsőfokon a hajléktalan embereket megverő és megalázó rendőrök ügyében
A Mohácson történt bántalmazás egyik áldozata fogyatékkal él, a rendőrök védője szerint az utcán élők „deviáns emberek”.
A Mohácson történt bántalmazás egyik áldozata fogyatékkal él, a rendőrök védője szerint az utcán élők „deviáns emberek”.
Bár a magyarok harmadát érinti, mégsem tud annyi embert megmozgatni a lakhatási válság ügye, mint a klímakérdés. A 11. Lakásmenet főszervezőivel beszélgettünk.
Az önkormányzati választások közeledtével az eddiginél is jobban igyekeznek lezülleszteni a hajléktalan emberekkel kapcsolatos közbeszédet. Mindeközben egyre több a rászoruló, lakhatási szegénységgel küzdő ember.
A lakhatás világnapján írt a közelmúltban napvilágot látott, hajléktalan emberekkel szembeni támadásokról a
A városvezetés egy konstruktív együttműködést rúgott fel a civilekkel, akik a csütörtöki közgyűlésen próbálják meg rendezni Erzsébet helyzetét.
A Liget valódi politikai alternatívája azzal kezdődik, hogy feltesszük a kérdést: ki épít ma Magyarországon azoknak, akiknek a megélhetése egyre nehezebb.
Elsőre talán úgy tűnhet, hogy e tervezési megoldások bugyuták vagy elhibázottak, de valójában szándékosan „terelik el” a város lakóit bizonyos közterületekről.
Ki szerint kényelmes egy márványból készült utcabútor? Miért raknak karfát a pad közepére?
Miért van olyan kevés önkormányzati lakása Józsefvárosnak?
A kormányközeli lap ismételten nem kérdez meg hajléktalan embereket, és ismételten a hozzájárulásuk nélkül készít felvételeket emberekről, akiket hajléktalanként mutat be.