Gyermekpornográfia készítésére is feljogosítja a rendőrséget a Fidesz törvénymódosítási javaslata
Prostitúció elősegítésére, kerítésre és emberkereskedelemre is lehetőséget kapna a megbízhatósági vizsgálatok során a Nemzeti Védelmi Szolgálat.
Prostitúció elősegítésére, kerítésre és emberkereskedelemre is lehetőséget kapna a megbízhatósági vizsgálatok során a Nemzeti Védelmi Szolgálat.
Apróságnak állítja be a kormány, de aggasztóak a gyermekvédelemből távozó dolgozókról közölt statisztikák.
Kb. 250-en pedig a gyermekvédelmi főigazgatóság intézményeiből távoztak, aminek következtében további több száz nevelésbe vett gyermek gondozása vált bizonytalanná.
Időközben látványos figyelemfelhívó akciót hajtott végre az SOS Gyermekfalvak Alapítvány
Idén már kb. 300 újszülött vesztegel hónapokat kórházi osztályokon, ami a lakhatási válság súlyos indikátora is lehet.
Az idén februárban kirobbant kegyelmi botrány után rendkívüli átszervezés történt a gyermekvédelmi intézményrendszerben. Beszélgetőtársunk elmondja, miként zajlott mindez belülről. Nagyinterjú!
A múlt heti madáchos tüntetésen nem esett szó az állami otthonokban és nevelőszülőknél nevelt gyermekek helyzetéről, pedig most lenne a legnagyobb szükség arra, hogy észrevegyük őket.
Tehetetlenek és elkeseredettek, mert a hiánypótló iskolák megszüntetésével nem fogják tudni elhelyezni gyermekeiket a jövő héten kezdődő tanévben.
Két embert már elküldtek a gyermekvédelemből, amiért megbuktak az új vizsgálaton.
A kegyelmi botrányt övező országos felháborodás csupán látszatintézkedéseket szült.